Miért voltak a nemzetiségek a parlamenti választásokon dominánsak a magyar választói akarattal szemben 1867-1918 között?

Inkább azt lehetne mondani, hogy a nemzetiségi többségű választókerületek voltak dominánsak, mivel ezekben jórészt 67-es képviselőket szavaztak meg, akik egy kivétellel az összes ciklusban kormányoztak (átfutva Gerő fenti tanulmányát ő is így értette) - ilyen értelemben voltak dominánsak, nem pedig abban hogy az országgyűlés többségét tették volna ki vagy a választók többségét ők adták volna.

Hogy miért az érdekes dolog, alapvetően a dualista rendszer Magyarországon arra rendezkedett be, hogy (a kor szempontjai szerint) lehető legdemokratikusabb módon, de a kiegyezéspártiak kerüljenek kormányra, míg a rendszerkritikus ellenzéknek el kellett buknia. És mivel a kiegyezéspárti, egyébként magyar jelöltek nagyrészt a nemzetiségi többségű kerületekben tudtak nyerni, ezért kisebb-nagyobb belenyúlásokkal, de úgy alakították pl. a választókerületeket, hogy ezek felülreprezentáltak legyenek, illetve hogy a vegyesebb területeken a választókerületek stabil kormánypárti támogatottságúak legyenek.

Hogy miért szavaztak meg magyar jelölteket, arra a rövid válasz az, hogy egy Habsburg irányítás alatt álló birodalomban biztonságosabbnak érezték magukat, mint egy független, magyar irányítású államban. A szláv népek nacionalistái is nagyon sokáig többségükben a Monarchián belül képzeltek el egy olyan reformot, amivel autonómiához juthatnak.

Tehát a kiegyezés mellett álló pártot "tolták", akikre a nemzetiségi többségű területeken inkább szavaztak, így ezek a kerületek válhattak dominánssá. De azt fontos megjegyezni, hogy ez nem jelentette a nemzetiségek abszolút politikai igényeinek artikulálását, inkább arról volt szó, hogy a szinte teljesen színmagyar politikai életben a relatíve jó párt került kormányra. Nem véletlen hogy azok a kormányok, akik pont a fenti, nemzetiségi többségű kerületekkel kerültek hatalomra, nem támogatták a választójog szélesítését (ami a korabeli liberális állam egyik alapelve volt: cenzus, amit viszont fokozatosan szélesíteni és hosszú távon felszámolni kell), mivel féltek a nemzetiségi választók túlzott arányától, attól, hogy megfelelő számban már saját, nemzetiségi frakciókat fognak kialakítani.

Sok ember nem szimpatizált a regnáló politikai elittel a dualizmus alatt, mert amíg Európa más részein (Nyugaton) polgári társadalmak, parlamentáris rendszer épült ki, addig Magyarországon maradt a régi típusú, keleties urambátyám világ, ahol tulajdonképpen a nagybirtokos arisztokrácia és a régi nemesség kezében volt a hatalom, a társadalom többségét kizárták a politikai szerepvállalásból, a szegényebb rétegek, a munkásság, a parasztság nem igazán szólhatott bele a hatalomba. Ezenkívül óriásiak voltak a társadalmi különbségek, a vidék és a város között mély szakadék tátongott, ami óriási nagy probléma volt, legalább akkora, mint a nemzetiségekkel való problémák. Ezekkel azonban a regnáló kormány semmit sem törődött.

Sok nacionalista ezért éppen hogy ellenezte pl. a Tiszta-kormányt, és sokan Károlyiban látták azt az innovatív politikust, aki Magyarországon modernizálja pl. a társadalmi rendszert, megindítja Magyarországot egy olyan irány felé, hogy megváltozzon az a folyamat, hogy egyes társadalmi rétegek leszakadnak, és csak egy vagyoni-születési elit tartja kezében a hatalmat. Persze más kérdés, hogy rövidesen csalódniuk kellett Károlyiban, amikor az eléggé pacifista módon kezelte az 1919-es szituációt...

Emellett sok nacionalista a dualizmust is fel akarta számolni, éppen ezért voltak nacionalisták, mert független Magyarországot szerettek volna, sokan továbbra is Kossuth hívei voltak, a regnáló hatalmat pedig megalkuvóknak tartották, akik elárulták a szabadságharc eszméjét. Úgyhogy egyáltalán nem egyértelmű, hogy aki akkor magyarkodott, az a kormánnyal egyet kellett, hogy értsen. Sokan (az értelmiségiek is) nemzetféltésből, a jövő iránti aggodalomból tiltakoztak a kormányok ellen, hiszen a szociális kérdések elhanyagolása, a nemzetiségiek problémáival való nemtörődöm magatartás félelemmel töltötte el őket, és hosszú távon ebben látták Magyarország kudarcát, és igazuk is volt.

4-es! A Briteknél és a Francia III. köztársaságban sem volt általános választójog a világháború előtt. Sőt csak Ausztriában létezett az I. VH előtt általnos választójog.

Mi az hogy nem volt parlamentarizmus? Magyarországnak van Anglia után a legrégibb parlamentje, és a parlament jogköre (Ausztriával szemben) olyan széles volt mint a BRiteknél. Ezért gúnyolták a magyar parlamentet a külföldi alkotmányjogászok a "Dunai Westminsternek".

Másrészt a szavazók többsége nem volt nemes ember. 2%-ot sem érte el a nemesek aránya az országban, és a népesség 8%-nak volt szavazati joga, voltak nem nemesi származású miniszterek és miniszterelnökök is, sőt zsidó származású miniszterek is voltak, ami az akkori kontinentális NY-Európában még elképzelhetetlen volt. Az ország keggazdagabb emberei már szintén nem főnemesek voltak, hanem nagyobb bankárok és iparmágnások.

Rengeteg szegény nemes ember nem szavazhatott, mert a cenzus alapján vagyona nem volt hozzá elég, sőt későbbi törvény alapján a keresete nem volt elég hozzá, a választók 75-80%-a nem volt nemes, azonban megütötte a vagyoni/kereseti mércét.