Ukrajnában és Oroszországban miért van annyi nordikus vonású ember?
Magas, szőke, kékszemű? Mint pl. Zelenszkij?
Kevered a keleti szlávot az észak-európaival. Ukrajnában és Oroszországban nem kifejezetten gyakoriak azok a vonások amiket leírtál, csak ezekre szelektálják a topmodelljeiket meg Instagramm fiókokat.
Többnyire a bronzkori Zsinegdíszes kultúra népességétől származnak a szlávok is, meg úgy általában az Európa északi felén élő népcsoportok. Ők pedig többnyire ilyen vonásokkal rendelkeztek, ezt örökítették tovább utódaikra.
A lengyeleknél, beloruszoknál meg az északabbi oroszoknál többségben vannak a magas, erős alkatú, világos színezettel rendelkezők. Az ukránoknál viszont már inkább a sötétebb színezet jellemzőbb többnyire, mert a balkáni, sztyeppei és ázsiai térség nagyobb hatással volt rájuk a földrajzi pozícióból adódóan. A világosabb bőr és hajszín inkább az északi ukránoknál gyakoribb.
Zelenszkij pedig orosz zsidó származású, genetikailag nemhogy az ős-szlávokhoz, de az ukránokhoz sincsen sokminden köze.
A belorusz diktátor Lukasenka sem eredeti belorusz származású. Anyja ukrán és az apja kiléte ismeretlen, de egyes pletykák szerint cigány lehetett. Mindenesetre nem hasonlít a tipikus beloruszokra, és az idősebbik fia is elég délies kinézetű, egy török vagy libanoni bazárban is simán megállná a helyét. A fiatalabbik fia(akinek az anyja ismeretlen), viszont tipikus észak-európaias, szlávos kinézetű.
Nem tudom. Azt tudom, hogy az északi oroszokban jelentős ázsiai elem is található. Ez látható Putyinon is. Ott volt az aranyhorda.
A szlávok, pedig a mai Ukrajna területén található Pripjaty-folyó völgyében éltek, az volt az őshaza.
A szőke-kékszemű önmagában még nem nordikus, a nordikus egy sokkal szűkebb kategóriát jelent. Náluk sokkal inkább a kelet-balti és más, szlávokra jellemző típusok vannak.
(Zelenszkij meg nem ukrán, hanem zsidó.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!