Miért relativizálja Berend Nóra oxfordi történész Szent István király jelentőségét?

I. István jelentősége saját megítélésem szerint is messze túlbecsült.

Amit jellemzően el szoktak vele kapcsolatban mondani, hogy Magyarországot a kereszténység útjára vezette, és ezzel egyúttal megmentette az országot attól, hogy a nyugat elsöpörje.

Tényszerűen megvizsgálva egyik állítás sem igaz.

Egyfelől a kereszténységet nem ő, hanem apja honosította meg, és akik ellen harcolt, Ajtony, Koppány, maguk is keresztények voltak. Nem igaz tehát, hogy itt a kereszténység vs. pogány magyar múlt lett volna az ellentét. Ezt alapvetően a rockopera ültette el a köztudatban, nagyjából mint ahogyan a Medizsi-restauráció kapcsán is hasonlót tett Az utolsó szamuráj. A valóság mindkét esetben az, hogy itt politikai érdekek, és nem pedig ideológiai ellentét volt az összetűzés alapja.

Emellett nem igaz az sem, hogy ez mentette meg hazánkat a megsemmisüléstől.

Valójában a Német-római Császárság 1027-től 1052-ig összesen hat hadjáratot indított a frissen keresztény hitre tért Magyar Királyság meghódítására. Az elsőt már mindjárt I. István idejében, II. Konrád vezetésével, ám a magyar területre betörő serege teljesen megsemmisült, sőt, I. István még vissza is támadt rá, és hadaival elfoglalta Bécset és környékét.

III. Henrik német-római császár pedig egymaga öt hadjáratot vezetett tíz év alatt a Magyar Királyság ellen.

IV. Henrik is folytatta ezt, 1063-ban, 1074-ban, majd ’79-ben is hadjáratot vezetett a Magyar Királyság elleni befolyása kikényszerítésére.

Akárcsak utódja, V. Henrik is ezt tette 1108-ban.

Mindezeket Magyarország kivédte, noha a hadszervezet alapvetően nem változott az államalapítással, a nyugati típusú nehézlovassággal szemben továbbra is a könnyűlovas íjászokon alapult.

Tehát nem igaz, hogy István a keresztény államalapításért harcolt, sem pedig az, hogy emiatt nem kebelezte be az országot a nyugat.