Japán nyelvben régen tényleg külön volt férfi és női nyelv?

Természetesen nem szó szerint két különböző nyelv, de ahogy hagyományosan a férfiak és a nők beszélik a japánt, az tényleg szinte két külön dialektus. Szinte sehol nem ugyanúgy beszéltek a férfiak és a nők, de ott átlag fölötti ez a különbség. Sokat én sem értek hozzá, de névmások, kötőszavak, ilyenek is különböznek. Nemcsak férfiak és nők (illetve gyerekek) között, hanem pl. a hétköznapi és a hivatalos, "tisztelettudó" nyelv is eléggé eltér, nem csak a megszólításokban és szókincsben.

(Olyan valami egész más ázsiai országból rémlik, hogy a nőknek olyan saját nyelvük volt, amit a férfiak nem is értettek.)

Kína az ország, de az a nyelv már eltűnt, mert nem szerette a diktátor.

A két nyelvnek van egy nagy baja: férfiként férfitől kell tanulnod, nőként, pedig nőtől.

Igen, a japán nyelvben régen valóban létezett egyfajta megkülönböztetés a férfiak és nők által használt nyelvezet között, amit gyakran „férfi” és „női nyelvnek” neveznek. Ez a különbség a mai napig jelen van bizonyos mértékben, de korábban sokkal hangsúlyosabb volt, különösen a feudális Japán idején. Ez a különbség nem teljesen különálló nyelveket jelentett, hanem inkább eltérő szókincs, nyelvtani formák és beszédstílusok használatát.

Ez a megkülönböztetés szorosan kapcsolódott a társadalmi nemek szerepeihez a hagyományos japán társadalomban. A nők általában az otthoni szerepkörökre korlátozódtak, és elvárták tőlük, hogy viselkedésük és beszédük is tükrözze a szerénységet és az udvariasságot. A férfiak viszont a közéletben és a hivatalos szerepkörökben tevékenykedtek, így beszédük határozottabb és erőteljesebb lehetett.

Így van!

800-as évektől használtak kanaírást, ezek voltak a katakana és hiragana (man'jóganákból alakultak, ezt egyszerűsítve készültek a katakanák (férfiak), ezek pedig kurzív írás során idővel átalakultak hiragana írásrendszerré (nők))

Férfiak - Katakana: a man'jóganák kandzsigyökeiből alakult, a man'jóganákat pedig a klasszikus kínai nyelvből vették át, eleinte azzal írtak (mint ahogy Európában az államférfiak a latint használták).

Ez kihatással volt a szókincsükre (kínai szókincs - kango) és műveltségükre is (kínai klasszikus irodalom ismerete).

Nők - Hiragana: a katakanák folyóírásából alakult, (udvari) nők használták, ezt akkoriban még 女文字 (onnamodzsi)/ 女で (onnade)-ként nevezték

Voltak anno az irodalmi naplók, amelyeket titkon férfiak írtak, viszont nőnek álcázták magukat és ezért hiraganával is írták őket

Az első japán nyelvű napló a 934-935-ös "Toszai napló" (土佐日記), amit egy férfi írt, női néven (könnyen felismerhető volt a hivatali formaságokból). A keletkezési története: Meghalt az író kislánya, gyászáról azonban férfiként "nem írhatott".

De ma is kiejtésben/szóhasználatban különbözhet a nők és férfiak által beszélt nyelv, például nőknél az udvarias nyelvhasználatban sokszor elmarad a szóvégi magánhangzó zöngétlenedés, vagy eltér az "én" (watashi) szó: a férfiaknak több mint fele az "ore" szót használja, második leggyakoribb a "boku", míg nőknél az "atashi" az általános.