A tudomány orientált emberek okosabbnak képzelik magukat amikor azt állítják, hogy ilyen az emberi természet, önző és kész, és természetes az a sok igazságtalanság és szenvedés ami jellemzi az életét az embernek?

Engem például roppant mód érdekel a tudomány. De a tudomány a világ jelenségei közötti összefüggéseket tárja fel. Nem beszél jóról, rosszról. Nem beszél arról, hogy mi az, ami kerülendő és mi az ami elérendő. Arról beszél, hogy mi mivel, hogyan függ össze. Méghozzá nem szubjektív alapon, hanem megfigyelések, kísérletek mentén, akár tetszik az adott összefüggés, akár nem. Én nem is kérdőjelezem meg ezen összefüggések helyességét alapos indok nélkül, mondjuk pusztán azért, mert nem szimpatikus.

Attól, hogy tudom és érdekel, hogy két test között G*m₁*m₂/r² nagyságú erő lép fel, attól még nem akarom, hogy leessek az ötödikről, vagy hogy a szép kínai vázám leessen az asztalról. Így talán érthető, hogy mennyire nem függ össze a folyamatoknak a leírása, a hogyan kérdésére adott válasz a morális értékítélettel.

Igen, vannak evolúciós driveok, ösztönök, amik a természetes szelekció révén alakultak ki, így nagyon is profán, egyszerű szabályok is vannak. Most mondok egy példát, nincs az az állat, ami a szomjúságát ne előbb akarná kielégíteni, mint egy másik fajhoz tartozó szomjúságát. Lehet ezt persze önzésnek is nevezni, de nem az.

Viszont mi azért vagyunk emberek, mert képesek vagyunk absztrakt gondolkodásra, így képesek vagyunk absztrakt szempontok alapján mérlegelni, döntéseket hozni, akár az evolúciós ösztöneinkkel homlok egyenest ellentétes döntések meghozatalával.

Amúgy a jóságnak is praktikus előnye, az állatvilágban is létezik az altruizmus néhány megnyilvánulása. A békére való törekvés általános, kooperálni mindig kisebb erőfeszítést igényel, mint harcolni, ez utóbbira akkor kerül sor, mikor az létkérdéssé válik. A szeretet is fontos persze.

De nyilván ha egy kérdés tudományos természetű, akkor a kérdésnek a tudományos aspektusait fogja az ember leírni, a fenti példámban a gravitációs erő nagyságának a képletét, azt meg, hogy én mennyire szeretem azt a kínai vázát, milyen gyönyörű, milyen szép emlékek kötnek hozzá, és mennyire félek, hogy összetörik, azt nem írom le, mert ez szubjektív dolog, adott esetben a kérdés szempontjából *mások számára* irreleváns.

Szerintem sem érdemes az erkölcsöt a tudománnyal keverni.

Még kevésbé érdemes az erkölcs nevében, vagy egyszerűen csak a te érzéseid alapján korlátozni a tudományt.

Hát... én még nem találkoztam semmiféle olyan esettel, ahol konkrétan maga a tudomány bármiféle problémát okozott volna.

Az meg mindennapos, ahol a tudás HIÁNYA okoz nagyon súlyos bajokat.

Innen kezdve gondolom, hogy neked is egyértelmű a helyzet. Nem?

Ha tudomány orientált ember alatt okos embert akarsz érteni, akkor az ilyenek soha nem állítják azokat, amiket említettél. Éppen ellenkezőleg. Tudni és ezzel villogni mások előtt, két másfajta ember.

2*Sü sok mindent összefoglalt vázlatosan. Érdemes ezekbe belegondolni. Talán néhány gondolattal kiegészíteném.

Az élet a természet egyik nagyon bonyolult állapota. Működését az evolúció szabályozza (amúgy a természetet - világot - kizárólag szabályok működtetik). Az élettel bejön egyfajta tudattalan célrendszer is (a természetnek nincs célja!), az életben maradás. Ez ösztön formájában annyira erős, ha az agy úgy érzi, nincs tovább, bármire képes.

Az ember egy következő fokozat a tudatával. Ezzel az ember cselekvőképessé válik, bejön két új fogalom, a képesség és az akarat. Az akarat képes szembe menni a természettörvényeknek addig, míg azok hatását képes kompenzálni (bármeddig nem lehet, mindig a természet győz - időnként másképp).

Az igazságtalanság és a szenvedés két dolog. Az első az ember perverz igénye saját életminősége jobbítására más emberek kárára. A jobbítás ösztön. Csak éppen a gondolkodó ember tudja, ez mások kárára csak időlegesen jó neki, aztán a végeredmény összességében neki is rosszabb (éppen ettől társas lény). A szenvedés nem feltétlenül másoktól érkezik, ez lehet a képesség hiánya is. Nevezetesen, mindenkit mindig érnek környezeti hatások, de nem mindig és nem mindenki képes ezekre jó választ adni, ezt nevezzük szenvedésnek. Például az éhezés rossz, lehet hogy adott pillanatban már elháríthatatlan és halált hoz, de mindng van előző pillanat is, csak kell tudni, hogy az ottani körülmények később hozhatnak épezést. Am ellen akkor még van védekezés. Szóval ez egy összetett probléma, de nem feltétlenül kell hozzá másik gonosz ember.

"A tudomány orientált emberek okosabbnak képzelik magukat amikor azt állítják, hogy ilyen az emberi természet, önző és kész, és természetes az a sok igazságtalanság és szenvedés ami jellemzi az életét az embernek?"

Igazán gyönyörű példája az állító kérdésnek.

[link]

Amiben az állítás egyébként nem igaz, hiszen a tudomány orientált emberek (akármit is jelentsen ez) jó része nem állítja ezt. (Sejtésem szerint a nagy többsége, de mivel az sem derült ki pontosan, hogy kikre gondolsz, nehéz biztosat mondani.)

Ez így jó nagy általánosítás.

Ettől függetlenül arról lehet beszélni, hogy mely tudományág hogy hat a gondolkodásra, az ember morális dimenziójára. Pl. a közgazdász hallgatók kapcsán kutatások azt mondják, hogy önzőbbek a többieknél. Mert a közgazdaságtan emberképe ilyen, és ezzel ők gyakrabban találkoznak. Majd a kivételek itt mindjárt jelentkeznek. Örülök nekik, nem az én kutatásom. :-)

(Lelkes: Fenntartható hedonizmus)

A másik: korunk kicsit túlságosan technokrata és a főáramú világkép azt sugallja, hogy a technikai vívmányaink kiváltják azt a munkánkat, hogy embernek kelljen lenni. Ez vélhetően illúzió, és nagy ára lesz.

Kutatások szerint a pénz (jelen formája) torzítja a viselkedést, önzővé, kevésbé együttműködővé tesz. (Lietaer: Pénz és fenntarthatóság)

Aztán vannak olyan tudományfilozófusok, akik szerint a korunkra jellemző analitikus tudományeszmény elért egy határra, ahonnan nem tud továbblépni, ezért lenne szükség a posztnormál fordulatra. (Ravetz: Az elővigyázatosság posztnormál tudománya).

Ezekről mind lehet olvasni/beszélgetni.

Nem.

A tudomány kutatja azt is, hogy lehet hatni az emberre, hogy jobb legyen.