Az Egyesült Királyság miért vált másodrendű gazdasági és ipari hatalommá a 20.század elején, és hogyan vált vele szemben Németország európai hegemón erővé?

# 11

Szegény britek!

A bér- és életszínvonaluk már csak 50-60%-kal volt magasabb a németekénél 1913-ban! :DDDD

"Legjobb példa erre a korabeli átlag britek kifejezetten szerény lakhatási körülményei, ócska hiányos bútorzatuk, egy főre jutó szobák és négyzetméter aránya a némethez vagy franciához képesti összehasonlításban."

Nem, ez a legrosszabb példa. Nekik ez nem volt tétel, hogy két négyzetméterrel nagyobb legyen a szoba, mikor az ágy elég hosszú volt. :D Ma sem tétel.

# 13

IDÉZLEK: "Ebben nem lennék biztos. Az átlag briteknek kifejezetten rossz életszínvonaluk volt a németekhez franciákhoz képest. Gondolom érted mi a különbség a nominális és a real (PPP) GDP között. Ez a különbség a korabeli világban igen durva, 2X 3X is lehetett.Legjobb példa erre a korabeli átlag britek kifejezetten szerény lakhatási körülményei, ócska hiányos bútorzatuk, egy főre jutó szobák és négyzetméter aránya a némethez vagy franciához képesti összehasonlításban."

Hogyne, hiszen minden lényeges fejlettségi mutatóban, mint GDP/fő, GNP/fő, bérszínvonal toronymagasan verte a brit a németet és a franciát.

Nem komolyak az érveid, csak vergődsz.

Ráadásul nálad nyilvànvalóan mánia a britellenesség, ezért irraracionálisan kozelíted meg a dolgot.

Téged sajnos nem érdekelnek sem a tények, sem a számok, sem a valóság.

# 16

Esti mese.

Olvass már egy tanulmányt a német lakáshelyzetről 1914 előtt. A valóság társaslakás (idegenek együttlakása), albérlők, szobára járók tömegei. Rettenetes volt.

Az átlag nagyvárosi német lakáshelyzete kifejezetten rossznak tekinthető, például Berlinben 1890-ben az emberek egy töredéke élt saját tulajdonú lakásban.

"Mit dem rasanten Wachstum der Städte sank nicht nur für unterbürgerliche Schichten, sondern auch für weite Teile der Mittelschichten die Möglichkeit, ein eigenes, von nur einer Familie bewohntes Haus zu erwerben. In Berlin etwa lag die Eigentümer-quote in den 1890er Jahren bei 0,5 %. Die Mehrheit der Menschen lebte in Mietwoh-nungen, die vielfach nicht ausschließlich von den Mitgliedern einer Familie bewohnt wurden. Für die meisten der in die Städte strömenden Lohnarbeiter waren die dort vorgefundenen Wohnungen zu teuer. Sie waren deshalb oft schon vom Eigentümer in kleinere Einheiten zerteilt worden, die dann wiederum in Teilen untervermietet wurden. Parallel zur Auflösung der Wirtschaft des „Hauses“ der Frühen Neuzeit bil-deten sich neue Formen „halb-offener Familien“ Diese konnten Mehrgenerationen-haushalte sein oder aus Kernfamilien mit einzelnen Seitenverwandten oder nicht ver-wandten Personen wie Kost- und Schlafgängern bzw. Bettgehern, Untermieterinnen und -mietern bzw. Aftermietern5, Chambregarnisten, Studenten, Quartiergängern, Soldaten oder Kost- und Pflegekindern bestehen. Die Übergänge zwischen Nähe und Distanz im Verhältnis der zusammen wohnenden Menschen waren vielfach fließend."

FORRÁS: Kuhn, Bärbel: Mitwohnen im 19. und frühen 20. Jahrhundert In: Das Haus in der Geschichte Europas, De Gruyter Oldenbourg 2015

Gransche, Elisabeth - Rothenbacher, Franz:

Wohnbedingungen in der zweiten Hälfte des 19. Jahrhunderts 1861-1910

In: Familie, Haushalt, Wohnen 14. évf. (1988/1), 64-95. o.

[link]

Wischermann, Clemens: ‚Familiengerechtes Wohnen‘. Anspruch und Wirklichkeit in Deutschland vor dem Ersten Weltkrieg, In: Hans Jürgen Teuteberg (szerk.): Homo habitans. Zur Sozialgeschichte des ländlichen und städtischen Wohnens in der Neuzeit. Münster 1985. 169–198. o.

Ehmer, Josef: Wohnen ohne eigene Wohnung. Zur sozialen Stellung von Untermietern und Bettge-hern, In: Niethammer, Lutz (szerk.): Wohnen im Wandel. Beiträge zur Geschichte des Alltags in der bürgerlichen Gesellschaft. Wuppertal 1979. 132–150. o.

Vagyis már sokadszorra derült ki, hogy amit állítottál, EZT: "Tudod olyan alap dolog nem létezett az átlag Britnek a II.VH előtt, hogy külön gyerekszoba, esetleg eltérő nemű gyermekeknek külön szobák stb... ami a német átlagembernél már alap volt a 19.sz végén is."

AZ BIZONY TÉNYSZERŰEN NEM IGAZ.

# 18

EZT ÁLLÍTOTTAD: "Tudod olyan alap dolog nem létezett az átlag Britnek a II.VH előtt, hogy külön gyerekszoba, esetleg eltérő nemű gyermekeknek külön szobák stb... ami a német átlagembernél már alap volt a 19.sz végén is."

Az átlag németnek városban nemhogy saját lakása nem volt, de teljesen általános, több idegen család lakott egyetlen lakásban, tömeges volt az "ágyra járás" jelensége, azaz sokaknak csak egy ágy jutott szállásként valaki más lakásában, tömeges volt az albérlet, az hogy a család mellett akár 4-5 idegen is lakott velük egy lakásban.

Azaz, amit állítottál, a németek vonatkozásában, ÚJRA IDÉZLEK: " hogy külön gyerekszoba, esetleg eltérő nemű gyermekeknek külön szobák stb... ami a német átlagembernél már alap volt a 19.sz végén is."

a német átlagembernél ez nemhogy alap nem volt, de városban kifejezetten csak a felső középosztály szintjétől fordult általában elő. Azaz a német "átlagember", nem úgy élt a városokban, ahogy Te állítottad, hanem a lakások alapterületéhez képest rendkívül sok ember élt összezsúfolva, igen gyakran teljesen idegen emberek egy lakásban.

TEHÁT NEM IGAZ A LEGFONTOSABB ÁLLÍTÁSOD. Mert a német lakáshelyzet gyalázatosan rossz volt általánosságban az átlagemberek számára a városokban.