Ha a történelem során Magyarország nem áll a Keletről jövő hódítók (mongol-tatár, török, szovjet) útjába, akkor ma hogyan nézne ki Európa?

# 7

Vitatkoznék.

IDÉZLEK: "Azaz ha a magyar rendi szemüvegen keresztül nézzük ezt, akkor a rendi állam keretein belül a magyar királynak mindig is megvolt arra a mozgástere, hogy az uralkodói feladatait olyan szervekkel lássa el, amilyenekkel akarja. Vagyis ugyanúgy, ahogy a középkori magyar királyok különféle kancelláriákat, kamarákat állítottak fel, semmi rendkívüli nem volt rendi szempontból abban, hogy a magyar király éppen Bécsben kamarákat és haditanácsokat állítgat fel magának. Ezt ugyanígy látták a cseh, osztrák stb. rendek is."

Pár ellenvetésem:

1.) A korábbi perszonáluniók alatt semmiféle közös, központi intézmény sem létezett Magyarország és Lengyelország (I. Lajos, I. Ulászló), vagy Magyarország és Csehország (Zsigmond, I. Mátyás, II. Ulászló, II. Lajos) között.

2.) Vagyis a közös, rendektől teljesen független kormányszékekkel (Udvari Kamara, Udvari Haditanács) a perszonáluniónál sokkal szorosabb, méghozzá intézményes köteléket hozott létre I. Ferdinánd a Habsburg Monarchiát alkotó államok között.

3.) A külső hatalmak Magyarországot, Csehországot, az osztrák tartományokat egyáltalán nem tekintették önálló államoknak. Például az oszmánok, a franciák stb. a Királyi Magyarországra egy egyértelműen nem független, nem szuverén országként tekintettek, hanem a Habsburg Monarchia részét látták benne.

4.) A Habsburgok a magyar rendi alkotmány többször is felfüggesztették, vagy teljesen figyelmen kívül hagyták. I. Lipót felfüggesztette, Mária Terézia nem hívott össze országgyűlést és a rendek nélkül kormányzott hosszú ideig, II. József meg sem koronáztatta magát a Szent Koronával, uralkodói esküt sem tett, sőt a vármegyerendszert is felszámolta (ideiglenesen). I. Ferenc megint hosszú ideig az országgyűlés és a rendek nélkül kormányzott.

# 7

Magyarország végig megőrzött egy nagyfokú autonómiát a Habsburg Monarchián belül, voltak saját törvényei, országgyűlése, az uralkodó és a rendek között általában széles hatalommegosztás létezett, de ennek ellenére Magyarország egyértelműen nem volt független és szuverén, hanem egy nagyobb politikai egység, egy birodalom, a Habsburg Monarchia része.

A birodalom nem azt jelenti, hogy teljes centralizáció van, az még a keleti despotizmus iskolapéldája, az Oszmán Birodalom esetében sem létezett, az oszmán állam is különböző jogállású területek tarka halmazaként fogható fel, amely fölött a szultán főhatalma érvényesült. Teljesen más volt a jogállása a budai vilajetnek, mint a Krími Kánságnak, az előbbi tartomány, az utóbbi vazallus állam volt, de mindkettő az Oszmán Birodalom része.

#11, reagálnék a pár ellenvetésedre.

1-2.) Igen, olyan mértékű közös központi intézmények nem jöttek létre, ezt hiába írod le, én is tudom, de annak a lényegét ez igazából nem befolyásolja, amit írtam. Egyébként az az oka annak, hogy a 14-15. században nem jöttek létre országokon átnyúló központi királyi intézmények, hogy az abszolutizmus, és az abszolút monarchiákra való központosítás és bürokratikus intézményrendszer csak a 16. századtól fogva jelent meg. A 14-15. század pont hogy a rendi monarchiák virágkora, úgyhogy, amit írsz, nem lehet ezeken számon kérni. Egyébként meg nincs is teljesen igazad, mert pl. Zsigmond is német-római császárként az ottani ügyek intézéséhez vitt Magyarországról is számára megbízható embereket, de Nagy Lajos korában a saját magyar királyi tanácsából is beleszóltak magyar nagyurak lengyel ügyekbe. Sőt, ha jól emlékszem, a lengyel rendiséget nagyban érintő Kassai Privilégiumokat is Magyarország területén adta meg a lengyel nemesség számára... Ettől persze a két ország közjogi értelemben szuverén volt, és ez intézményi kapcsolatokat sem jelentett ez.

Amit írtam, mindettől függetlenül megáll, tudniillik a középkori magyar rendi államban a hadügyek, a pénzügyek és a külpolitika a király saját jogkörébe tartozott, ezekbe a rendeknek nem nagyon volt beleszólásuk (legfeljebb az ezeket fedező adók, mint törvények megszavazásában, de ez a Habsburg időkben is megmaradt...). Így tehát a magyar rendi állam működésébe bele lehetett illeszteni, hogy a Habsburg király Bécsben a saját hatókörébe tartozó ügyekben saját hivatalokat hoz létre, mert ez a középkorban is így működött... Az más kérdés, hogy ezek a Habsburgok korában egy központosított, abszolutista birodalmi érdekeket szolgáltak, de a magyar rendi felfogás szerint a királynak ebbe a dolgaiba nekik nem sok beleszólásuk volt. Azaz két felől nézve ugyanaz teljesen mást jelent a két oldal véleménye szerint.

És ez tényleg így volt, hiába vitatkozol vele, és ha ezt nem érted meg, tulajdonképpen az egész Habsburg-magyar történelmet nem érted meg egészen 1867-ig...

3.) Lehet beszélni a külső hatalmakról, hogy az ő szemükben létezett-e Magyarország, de igazából ez a Habsburgok és a magyar rendek közötti közjogi viszonyokat nem érinti. Én itt ezekről a közjogi viszonyokról írok, és nem arról, hogy a térség viszonyait nem értő külső hatalmak hogyan néztek vagy nem néztek ránk... Vagyis attól függetlenül, hogy pl. Angliában a térképen csak egy Habsburg monarchiát láttak, és nem látták benne a magyar rendi államot, a magyar rendi állam még létezett... Itt is igazából arról van szó, mint az 1-2. pontban és az előző válaszomban. A magyar rendi felfogás szerint a külügyek az uralkodó saját jogkörébe tartoznak, és mivel a Habsburgok voltak a magyar uralkodók, ezért a magyar rendi felfogás szerint semmi baj nem volt azzal, hogy az oszmánok, a velenceiek, a pápaiak stb. a magyar ügyeket érintő kérdésekben is Bécsbe (vagy Prágába) mentek tárgyalni. A magyar felfogás szerint ilyenkor a magyar királlyal tárgyaltak ugyanúgy, ahogy korábban a középkor folyamán is. Az már más kérdés, hogy ez Habsburg szemszögből másképp nézett ki, mert a Habsburgok nyilván magukat a birodalmuk urainak látták és nem magyar királynak.

4.) Igen, ez mind igaz, amit írsz, viszont félrevezető ugyanúgy, mint az a leegyszerűsített kijelentés, hogy "a Királyi Magyarország a Habsburg Birodalom része volt". Ugyanis ahogy felsoroltad, hogy melyik uralkodó hogyan hagyta figyelmen kívül a rendi jogokat, én ugyanúgy fel tudok sorolni legalább ennyi eseményt, amikor pedig a magyar rendiség kerekedett felül a Habsburgokon és bástyázta körül a saját jogait. Ilyen volt a bécsi béke 1606-ban, az 1608-as királyválasztó törvények, a Bethlen Gábor, I. Rákóczi György hadjáratai során létrejövő békeszerződések, az 1711-es béke, az 1792-es törvények. Ezeknél éppen hogy a magyar rendek erősítették meg a rendi államot és gyengítették a Habsburg centralizációs politikát! Beleillik a sorba, mintegy lezárásként az 1848-as áprilisi törvények, amelyek bár nem a rendi jogokat bástyázták körül, hanem azokat eltörölve egy, a Birodalomtól lényegében független magyar alkotmányos monarchiát hoztak létre.

Azt kell itt látni, hogy 1526 és 1848 közötti időszak arról szól, hogy van egy király, ami egy formálódó birodalom császára is, és van egy középkorból itt maradt rendiség, amely rendi dualizmusban gondolkodott. A Habsburgok és a magyar rendek története annak a története, hogy mindkettő egymás rovására akar nagyobb hatalomra jutni. Azaz a Habsburgok célja a magyar rendek letörése és Magyarország beolvasztása egy abszolút, centralista, felülről irányított birodalomba egy egyszerű tartományként. A magyar rendek célja ezzel szemben a saját rendi hatalmuk minél jobban történő kiszélesítése a Habsburg centralizáció ellen. Mint valami kötélhúzás, ezt úgy kell elképzelni. Időnként a kötél kilengett egyik vagy másik irányba, te írtál példákat az egyik irányra, én pedig a másikra. A Bocskai-felkelés, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György, II. Rákóczi Ferenc hadjáratai, háborúi mindig véget értek, ha a Habsburgok biztosították a rendi jogokat. Egyszerűen azért, mert a rendek ezzel elérték a céljaikat, azaz nem is támogatták volna tovább azokat a politikusokat, akiket felsoroltam. Helyi, lokális szinten lehet, hogy igen, de országos szinten nem. Pl. Bethlen Gábort a Habsburgokkal elégedetlen dunántúli nemesség királlyá választotta, hogy opponáljanak a bécsi udvarral. De abban a pillanatban, hogy a Habsburgok kifejezték, hogy jó-jó, visszakapjátok a rendi szabadságjogaitokat, a dunántúli nemesség rögtön húvössé vált Bethlen iránt, és a magyar királyságának onnantól semmi aktuálpolitikai realitása nem volt... De a Rákóczi-szabadságharcra is ezt el lehet mondani. Egyik pillanatban még megfosztják a Habsburgokat a trónról, a másik pillanatban pedig, amikor a Habsburgok minden rendi jogokat deklarálnak, a magyar rendek 1711-ben visszatérnek zokszó nélkül Habsburg hűségre. Rákóczi ellen már amúgy is sokan zúgolódtak, mert a szabadságharc miatt a rendi jogokat sértő törvények elfogadására kényszerítette őket, már ami az adóztatásokat, nemesi teherviseléseket illette. 1711-ben a magyar nemességnek nem esett nehezére visszatérnie a Habsburg uralom alá! Másik oldalról, a Habsburgok nem gonoszságból vagy magyargyűlöletből akartak abszolút uralmat kiépíteni, vagy II. József sem ellenszenvből nem koronáztatta magát magyar királlyá. Egyszerűen itt két egymásnak feszülő politikai erőről beszélünk, amely a saját lehetőségeit kihasználva a másik rovására politizált, ha tehette. Ez ennyi, tiszta hatalmi politika.

Egyébként még annyival egészíteném ki a 3. pontban általad leírtakat, hogy egyáltalán nem fekete-fehér az, hogy a külső hatalmak a Habsburgokkal tartottak diplomáciai kapcsolatokat. Egyrészt, az 1607-1608-as események idején a cseh-osztrák-magyar rendek, mint három önálló politikai fél egymással diplomáciai kapcsolatot tartva (!!) a Habsburg udvarral opponáltak és lényegében elértek egy uralkodócserét. Ez már önmagában kérdésessé teszi azt a fekete-fehér állításodat, hogy itt létezett valamiféle Birodalom, amelynek ezek a tartományai voltak... Ezekben az eseményekben ugyanis pont hogy azt látjuk, hogy három, független rendi állam old meg egy helyzetet, amely a közös uralkodójuk ügyeit érinti. De ez követek útján történt, azaz, ha egy egységes Birodalomról beszélnénk, ez nem így működött volna!

A másik, hogy számos példát tudnék írni, amikor külső hatalmak a magyar rendekkel diplomáciai kapcsolatot létesítettek, azaz ennélfogva elismerték őket, mint politikai tényezőt. Most hogy csak egyet említsek, a francia állam Rákóczi kuruc államával diplomáciai kapcsolatot tartott fenn, sőt, pénzzel és katonával is támogatta a Habsburgok ellen. Jó, persze erre lehet írni, hogy nyilván ez volt a francia érdek, és amikor a Habsburgokkal háborúztak, kb. mindenkit támogattak, akinek baja volt a Habsburgokkal. De diplomácia és puszta közjogi értelemben nézve árnyalja a sarkos kijelentésedet, és nem egy hasonló ilyen előfordult más országokkal kapcsolatban is, és nem egyszer. Ugyanakkor nyilván sarkos ellenpéldaként lehet említeni, hogy az 1849-es szabadságharc idején az angol kormányzat nem fogadta hivatalosan a magyar követeket, mert ők nem ismerték el a magyar államiságot, csak egy Habsburg Birodalmat láttak a térképen, már ami ezt a térséget illeti... És nyilván, általában véve ez volt a helyzet, a külső hatalmak szemében valóban itt egy Habsburg Monarchia volt, amelynek Magyarország egy tartománya volt, nem ezzel akarok vitatkozni, én is tudom, hogy legtöbben ezt így látták. De akkor sem ilyen egyszerű és fekete-fehér ez.