Hogyan tudnám jobban kielégíteni a sóvárgásomat? Esetleg történelmi témájú könyveteket, podcastokat, bármit tudtok ajánlani? (Bővebben lent)
Nehéz elmagyarázni, hogy pontosan mit is keresek. Borzasztóan érdekelnek a régi dolgok és a régi civilizációk!
Például pár hete voltam Aquileiaban (Olaszország), ahol található egy 4. századi bazilika eredeti mozaikokkal. Én voltam az egyetlen a csoportban, aki nem csak átsétált rajta, mondván hogy "hm, érdekes", hanem tényleg minden négyzetmétert tátott szájjal néztem végig, hogy ezt kézzel lerakták és megmaradt ennyi éven át. (Bár gondolom régészek azért ki-kipótolgatták a hiányzó részeket, de akkor is.)
Vagy múltkor a bolhapiacon régi érmék közt találtam egy ütött-kopott 1700-as évekbeli érmét, és annak is megörültem, hogy régen ezzel fizettek, és most már az enyém. Aztán ahogy körbe mutogattam az ismerőseimnek, és csodálkozva vettem észre, hogy senkit nem izgat annyira, mint engem.
Mitológiáról és ókori görög filozófiáról is nagyon szeretek olvasni.
-Ami nem érdekel kifejezetten történelemből, az pont az, amire a hangsúlyt szokták helyezni: Az uralkodók, évszámok, csaták. Engem viszont egy korszak vívmányai, filozófiája, magaskultúrája érdekel. Hogy III. Lajos király melyik évben milyen csatát nyert, az kevésbé.
-Ami nem érdekel régiségek közül: Népi, parasztos kultúra. Szkanzenek, népművészeti tárgyak, népi viselet, népzene soha nem kötöttek le.
Ha angol nyelvű tartalmakat ajánlotok, az nem probléma! Ha esetleg bonyolultabb szövegekről van szó, mondjuk szakkönyv vagy folyóirat, az sem probléma.
Én is a könyvtári böngészést ajánlom (a képernyőzés helyett), a legtöbb helyen van közkönyvtár. A könyv "utazósabb", több teret enged a fantáziának, és van idő feldolgozni az olvasottakat.
De főleg az a jó, hogy egy rendesen megírt ismeretterjesztő könyvből könnyű utak vezetnek más könyvekbe. Ha megtetszik egy-egy téma, akkor azt részletesebben is meg tudod ismerni egy újabb, szakmaibb könyvből.
És végül, ha rájössz, hogy ez a hivatásod, így válhatsz történésszé, régésszé stb. Ehhez persze néhány király meg csata is kelleni fog a kontextus végett, de a lényeg úgyis a végtelen utazás.
Jó források a múzeumok is, pont neked találták ki. Még egy kis helytörténeti tárlat, vármúzeum stb. is kincsesbánya lehet az elkötelezett kutatónak.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!