Az ókorban (a Rómában székelő hatalom részéről) mennyire volt tudatos a "romanizáció" folyamata?

Sok Rómában született életében nem hagyta el Rómát, a távoli vidékekről, provinciákról legfeljebb elmesélésekből, leírásokból, az onnan származó foglyok, rabszolgák lévén volt valós, vagy vélt tudása.

Rómában sem volt mindenki szabad római polgár, és nem volt minden szabad római politikus, de jellemzően magadabb rendűnek tartották magukat a "barbároknál".

A romanizáció ugyanakkor lényegében kikényszerített folyamat volt, ami sokszor nem is működött.

A birodalomban a rendet képzelenek lettek volna fenntartani az ott élők segítsége nélkül, és a céljaik elérése érdekében kénytelenek voltak előnyöket adni a mellettük állóknak.

Ennek lett hosszú távon a következménye, hogy a római légiók katonái, parancsnokai is a leigázitt nemzetekből lettek feltöltve, és több esetben is fordultak szembe Rómával.

Legismertebb a germánok lázadása, de a birodalom többi népe is többször azért lázadt fel, mert voltak ugyan kiváltságos személyek, római polgárok a népből, de magát a népet leigázott barbárokként kezelték Rómában, tehát egyáltalán nem a nép romanizálása volt a birodalom célja, csak a kiváltságos személyek megtalálása, akik majd kordában tartják a többit, illetve a légiókba sorozás.

A gondok akkor fordultak komolyra, amikor a római légió magas rangú katonái álltak vissza a népük mellé, fordultak szembe Rómával.