A kínai és a japán nyelv miért akadt meg a szó-szótagírás szintjén? Miért nem egyszerűsödött le ott is a karakterek rendszer, mint Egyiptomban?

"A nyelvet használó - legalább is ahogy nyelvészetből tanultam - mindig az egyszerűségre törekednek. Ez nyilván az írásra is igaz."

Pont ez a lényeg, hogy az írásra ez nem különösebb igaz, írásban erősen tartják magukat a hagyományok, kevésbé követi a nyelv egyszerűsödését (változásait), lásd a franciák sosincsvége szavait, vagy a magyar j/ly esetét.

A nagyobb újítások általában nem kultúrán belüli változások eredménye volt, hanem olyankor következtek be, amikor egyik kultúra átvette az írást a másiktól. A betűírás kialakulásában több ilyen lépcső is volt. Eközben a kínai nyelv az egyik legrégebbi, folyamatosan használt írás, régről megmaradt hagyományokkal. Másrészt a kínai nyelvet nagy területen beszélték, nagy regionális eltérésekkel a dialektusokban és azok szókincsében, ilyen esetben kevésbé hátrányos, ha az írás közvetlenül a szavakat jelöli, hisz sok nyelvi félreértést segít elkerülni.

#3: Nem betű, hanem szótagírás.

A kínairól tudni lehet, hogy ha bevezetnék a betűírást, akkor az egyes nyelvjárások közötti kapcsolat megszűnne; ugyanis szóban nem értik meg egymást, de írásban igen. Így például nem kell nyelvjárásonként külön kiadni az újságokat, könyveket, ugyanazokat a weboldalakat olvashatják, egy feliratozás elég egy videóhoz, satöbbi.

A Meidzsi korszak nyelvi reformjai közül az egyik probléma pont ez volt, ezt az írásrendszer újragondolásával akarták megoldani — ez volt a három opció:

1. no more kandzsi;

2. maradnak a kandzsik, de korlátozzuk őket a hétköznapi életben;

3. nem bántjuk a kandzsit (1946-ig ez volt – “a kandzsi a japán ősi kultúrának a része”)

Ebből az "valósult meg", hogy az 1920-as években 1962 darab, mindennapos használatra való kandzsi meghatározására született javaslat, de nem volt életerős szabályozás és az emberek se használták.

Aztán megszületetett az 1946-os Tójó kandzsilista: ebben 1850 a kandzsiszám-korlát (a nyilvános, hivatalos életben), azonban 1981-ben ezt a szigorú korlátozást eltörölték, 1945 kandzsi (ma már 2136) lett belőle, és ez se korlát, hanem támpont.

Tehát voltak erre törekvések, és meg is valósult a leegyszerűsödés, viszont a kandzsik számát nem csökkenthették, mert szerves részét képezi a történelmüknek, kultúrájuknak, és nyíltan piszok büszkék is rá. Meg hát, ahogy a #2-es is írta, rengeteg félreértést lehet elkerülni velük. Én japánul tanulok egyetemen, és őszintén, ha nem lennének kandzsik, rémesen nehéz lenne a nyelv (számomra legalábbis).