Észak- és Dél-Amerikában miért alakult ki ennyire más gazdasági fejlettség?

Nyilván ez nem egy tudományos szakanyag, illetve jelentős része nem is kapcsolódik a kérdéshez, de a dél-amerikai rész elmegy egy esetleírásnak amiben valóban lényeges a hozzáállás.

[link]

Az írás valóban jó és tanulságos, ugyanezt más szemszögből két tudós is leírta igen komoly tanulmányban.

Ajánlom az érdeklődőknek, megtudhatják belőle, mi a feltétele a változásnak (sajnos a mi politikusaink is ismerik ezt és ellendrukkerek). Több, mint 450 oldal. Daron Acemoglu, James Robinson: Miért buknak el nemzetek?

De hogy az elején (vagy közepén?) kezdjük: a nagy pestisjárványok idején a sok halál következtében azért törtek ki éhínségek, mert nem volt elég munkaerő a föld megművelésére. A sok kísérlet lényegében két főirányt vett. Nyugaton, ahol a hatalom belső harcok folytán ingatagabb volt, arra jutottak, hogy nagyobb szabadság jobban használ a kreativitásnak, és bejött. Ma már tudjuk, hogy tényleg. Majd minden zseni különc és nem befolyásolható. Keleten a hatalom megerősítésével válaszoltak, azaz központosítás, fegyelem, szigor. A munka ment, de ez kitermeli a csalafintaságot, mert nélküle az élet akadozik.

Persze ezek kivitelezéséhez eszköztár kell, azaz apparátus. A szerkezet pedig önfenntartó, mert drága, nagy tömegű, tehát nagy a tehetetlensége, és ezért nehezen szánja rá magát a a vezető a változtatásra. Nálunk erre példa József, a kalapos király. Nem lehet ekkora erővel az intézményrendszer ellen szegülni.

Az intézményrendszer tehát meghatározó, hat az emberekre, azok meg visszahatnak, így erősítik kölcsönösen egymást. Ahol a függetlenséget és szabadságot támogató rendszer van, ott önállóak és egyéniek az emberek, nem tűrik a beleszólást. És ez fejlődést hoz. Ahol a központosítás a rendszer fő eleme, ott fűnyíróelv működik, nem tűri a magányosan kibúvó palántákat, zseniket, bedarálja. És ez kialakítja a szolgai gondolkodásmódot, az önállótlanságot, a mindent mástól várást, esély sincs a változásra, na és persze motiváció se a fejlődésre.

Latin Amerika azért latin, mert elfoglalta a központosított spanyol birodalom. A tengersok rabolt kincs, ment a parádéra, elképesztő paloták sora mutatja magát ma is. Létrehozták ugyanazt a rendszert, és ebből azóta se tudnak szabadulni. A spanyolok aztán kikaptak Angliától és behódoltak - intézményeikkel együtt.

Észak Amerikába jó 100 évvel később érkeztek a gyarmatosítók, a 100 év új ismereteivel együtt. És Észak Amerika jó része földrajzilag is drasztikusan más, mint Dél Amerika. Ott meg kellett küzdeni az előrejutásért, zömében nem az ott élőkkel, hanem a természettel, ami növelte az angol-francia kreativitást és főleg a maximális önállóságot. A kovbolyfilmek arról is szólnak, hogy ott egy egységnek teljhatalma volt a körzetében, nem tűrte a központosítás, azt szolgáló intézményrendszernek semmi esélye nem volt kialakulni.

A történelem viharaiban sok érdekesség van, közöttük sok kettévágott település, ami a hódítások során két eltérő településrészt eredményezhet. Nálunk ilyen települések nincsenek, közel egyformák. Annál több az USA-mexikói határon, ahol az az elmélet kiválóan tanulmányozható. Van néhány ilyen település a zsidó-palesztin határok mentén is, Jeruzsálem a fő példa. És bár az eltérés naponta tanulmányozható e helyeken, az emberek hétkoznapjaikban élik meg, változásnak még sincs esélye, erről a két fél gondoskodik, hiába, a megszokás nagy úr. Az ilyen helyeken a megszokást az entitás megőrzésének hívják. Pedig nem az.

Ezért hát sem ott, sem itt a közeljövőben nem lesz változás. Az okait mindenütt máshogy nevezik, a rendíthetetlenség se politikai nézőpontok mentén változik, sokkal inkább a mentalitás mentén, aki akarja, itt kiválóan megfigyelheti. A változás az ambiciózus vezető halálát jelenti (képletesen), hiszen az újban ő kezdő lesz, elvész az előnye. Nem tűri tehát a változást, és az nem gonoszság, puszta általános emberi tulajdonság.