A magyarországi török háborúk során (1526-tól, a mohácsi csata után) az alábbiakon kívül voltak még olyan várak, amiket a török sikertelenül ostromolt, még ha később be is vette, de legalább egyszer a magyarok nyertek?
A XVI. század végén Kelemen pápa támogatásával, toszkán és német fejedelemségek közreműködésével Rudolf magyar király és császár sorra visszafoglalta a törökök Budát védő várrendszerének számos erősségét, Tatát, Győrt, Pápát, Veszprémet, Palotát, Drégelyt, a nógrádi és a szécsényi várakat és ezek közül számosat meg is erősítettek, volt amit leromboltak, mert számítani lehetett a visszafoglalásukra megkísérelt török hadjáratra.
1600 ban Drégelynél hősiesen visszaverték a török ostromot, a magyar és osztrák-német vitézek megvédték Lévát, Nógrádot, ám a végvéri harcok állandósultak a többszöri békekötések ellenére és váltakozó sikerrel folytak.
Az 1655. évi országgyűlés a magyar végvárak megerősítését rendelte el.
Itt egy érdekes írás erről a korszakról
Drégely és Palánk hányatott sorsa jól mutatja, hogy a magyarok nemegyszer visszaverték a török ostromot, de volt, hogy mégis elfoglalták, aztán visszavettük, vagy a békekötések alkalmával visszaadták és ez számos végvári erősséggel szintén megesett.
KŐSZEG(Güns)
(Sajnos az elfoglalást kivédte Kőszeg, Trianont kevésbé.)
Kőszeg az egyetlen ,ahol a Pápa- a török sereg megállításnak emlékére - elrendelte, hogy 11 órakor húzzák meg a harangokat.
Trianon borzasztó csapás, pláne ha hozzávesszük ,hogy Kőszeg Középburgenland-i (Pujai) járás gazdasági-igazgatási-kulturális központja volt.
A határok átjárhatósága,a most átadott új ,kitűnő autóút Bécs felé "visszahozott" a veszteségből valamit .(Sajnos az Ausztriában még működő vasútvonal újbóli összekapcsolása a Kőszeg-Szombathelyi vonallal nem történt meg, dacára most befejezett vasuti felújításnak.)
Jurisich Miklós Várkapitány és Kőszeg(Güns) emlékét jobban kellene Európa tisztelje és őrizze !
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!