A harciszekér és harcielefánt használata miért kopott ki a történelem hadviselésében az ókor után?

A harci elefántok annak ellenére, hogy robusztus állatok, nem mindig váltak be, mert félvadak, nincsenek rendesen háziasítva, extrém körülmények között kiszámíthatatlan viselkedésük.

Nem is túlságosan bátrak, Hannibál elefántjai halálra rémültek Scipio serege kürtjeinek zengésétől és megvadulva a punok csapatát támadták, de érzékenyek is, mert második hadjáratban az Alpokban elhullottak, egyetlen egy maradt meg csupán.

A lábuk is érzékeny, olyan sündisznóforma 'tankcsapdákat kovácsoltak ellenük, amit eldobáltak az útjukban és ha belelépett az érzékeny talpával, akkor szerencsétlen állat se látott, se hallott, csak ment mint a meszes, amerre látott.

[link]

Ennek ellenére még az első világháborúban is használták, de inkább csak logisztikára, például hídépítésnél lehetett hasznát venni testi erejének. Egy csatamén sokkal jobban felhasználható volt harcban, bár ritkábban ugyan, de azokkal is megesett, hogy megrémültek és emiatt ütközetet vesztettek a használóik.

A harci szekerek az ókor tankjai voltak, de a fegyverek fejlődése és az alkalmazott harceljárások kiszorították őket. Az íjjak egyre hatékonyabbakká váltak, de főképpen a falanx alakzat tette hatástalanná, vagy a rómaiak gyors alakzatváltásai és a nehéz dobófegyver, a pilum használata. Harc közben a robogó harci szekérről lehetetlen volt pontosan nyilazni, lóhátról jobban, akik értették a módját, mert a lovas együtt mozgott a lova tempójával, felvette annak ritmusát, de a szekér kiszámíthatatlan volt. A kétkerekű szekér mozgása bizonytalan volt, fordulóképessége korlátozott, kis ívben lehetetlen volt fordulni vele. A könnyű szekerek nem sokat értek, nagyon labilisak voltak, a nehezek meg megterhelték az azt húzó lovakat, ezért kisebb menettávolságokat tudott egy ilyen alakzat megtenni, pedig a hadviselés sokszor ezen múlt, hogy milyen gyorsan tudják az erőket összevonni, mekkora utat és milyen gyorsan tud a hadsereg megtenni és nyilvánvaló, hogy szekér nélkül a lovasság jobban manőverezhető volt, végül több hátrány volt már a szekerekből, mint amennyi előnye volt, ezért kikopott a használata a taktikákból.

Másképpen ugyan használták a szekereket tovább is szállításra, ez főleg a négy kerék megjelenése után volt igazán hasznos, sőt ismertek a huszita szekérvárak, vagy az indián háborúkban a telepesek által a szekerekből kialakított kör, amely mögött fedezékből lehetett harcolni, de itt is inkább csak a szállítás volt a domináns, a kényszerű védekező taktika meg jobb híján adódott, ezért folyamodtak hozzá.

Ahogy előttem írták, ezek az eszközök eleinte nagy hatásúak lehettek, félelmet keltettek, de hamar megtalálták rájuk az ellenszert, ami után viszont gyerekjáték volt elbánni velük.

A harci elefántot a rómaiak egyébként átvették a punoktól, és egy ideig használták is a Kr. e. 1. században a hellenisztikus hatalmakkal való háborúkban, viszont nagyon nagy hátrányuk volt, hogy ha az elefánt megbokrosodott, és megvadult, akkor irányíthatatlanná vált, és több kárt tett a saját hadseregben, mint az ellenségben. Ha az ellenség rájött ennek módszerére, hogy ezt hogyan érje el, akkor gyakorlatilag az ellenség járt jobban azzal, hogy harci elefánttal találta szemben magát... De egyébként is nagyon ideges ez az állat, és a csatazaj, vagy az, hogy lándzsák, nyilak hullanak rá, már magában is felidegesíti, és sokkal hamarabb elveszíti az eszét, mint pl. a ló. Sokkal kevésbé idomítható, fegyelmezhető állat. Nem beszélve arról, hogy az afrikai harci elefánt idővel ki is halt, az indiai elefánt pedig már nem nagyon jutott el európai harcmezőkre, így Európában el is felejtették az alkalmazását. Európa az ókor végén, a középkor elején egyébként is észak felé "tolódott el", vagyis a mediterráneum térségéből a kontinens belseje felé húzódott északra a súlypontja, ahol nem élnek meg az elefántok, így a középkorban egyáltalán nem volt életszerű a használatuk (adott esetben, ha pl. afrikából be tudták volna szerezni, de mint írtam, az kihalt, és nem hiszem, hogy a harci értéke megérte volna a kereskedelmi értékét, szállítását, etetését, gondozását, amelyhez speciális legénység, emberek kellettek stb.).

A harci szekér virágkora kb. a Kr. e. II. évezredben volt, amikor már rájöttek arra, hogy a lovakat jól lehetne a hadviselésben alkalmazni, viszont arra még nem jöttek rá, hogy mi fán terem a lovas katona. Vagyis megvolt a harci igény a gyalogság elleni elsöprő támadásra, de még nem "találták fel" a lovasságot, ezért ezt a szerepet a ló (lovak) által vontatott harci szekér látta el. A harci szekéren többnyire két ember volt, az egyik a szekeret irányította, a másik íjászkodott vagy hajítófegyvereket dobált az ellenségre (annyira ebben nem vagyok járatos, de megkockáztatom, hogy még ekkor sem annyira a gyalogság elsöprésén volt a hangsúly). Bár eleinte eléggé hatásos volt ez a fegyvernem, pl. a hükszoszok, majd tőlük átvéve az egyiptomiak és más közel-keleti birodalmak is sikeresen alkalmazták, de az ókori Hellászban is ismert volt (gondoljunk pl. az Íliászra, ahol Homérosz ír a harci szekerekről, viszont ezeket már Homérosz idején nem használták, így a költő egyáltalán nem úgy ábrázolja a szekereket, ahogy azokkal harcoltak, csak úgy, ahogy ő elképzelte. Így pl. az Íliászban egyszerűen csak arra használták a harci szekeret, hogy a katonai táborból a hőst a csatatérre szállítsák, ahol a hős leszállt a szekérről és párviadalt vívott az ellenség hősével, de mindegy, ebbe most ne menjünk bele). De nem véletlen, hogy a görögöknél hamar kikopott a használata, mert egyrészt erre a görög terepviszonyok sem voltak alkalmasak (és máris itt egy fontos szempont, a terepviszonyok), másrészt a hopliták zárt alakzatai ellen a harci szekerek gyakorlatilag hatástalanok voltak. Ez megmutatkozott pl. Nagy Sándor hadjáratában is, ahol a makedón falanx simán megállította a nála többszörös túlerőben lévő (és harci szekereket nagy számban alkalmazó) perzsa seregeket. A harci szekér legnagyobb hátránya maga a ló volt. Általában két ló húzta, és elég volt az egyikeg megölni, vagy megsebesíteni, és akkor már gyakorlatilag hatástalanná vált. A makedónok erre pl. parittyásokat, íjászokat használtak. Egy jól alkalmazott nyílzápor gyakorlatilag mészárlást vitt végbe a támadó lovas harckocsik között. Igazából nem is a rómaiak csatáiban lett teljesen hatástalan az alkalmazása ennek a fegyvernemnek, hanem már a hellének korában rájöttek a harci szekerek ellenszerére. Ez pedig lényegében a nyílzápor. De egyébként is nagyon macerás a használatuk pl. egy tagolt terepen, ahol folyók, hegyek, kidőlt fák stb. vannak, és Európa ilyen. Az ókori keleten viszont pusztaságok, sivatagok vannak, nem véletlen, hogy Európában soha nem terjedt el a harci szekerek használata.

A kutyákat sokáig használták háborúkban, őrizték, védték a harcosokat. Az asszír domborműveken már feltűnnek és a káldeusok is használták őket dél-Mezopotámiában.

A rómaiak főként az ősi ráncos molosszust vetették be harcászati céllal, ebből lett kitenyésztve a nápolyi massztiff, ezek erős testű, nagy erejű ebek voltak, némelyik a mázsát is elérte súlyban, speciális védő vértezettel látták el őket, szöges nyakörvvel és felléptek az arénákban is. A gallok is használtak harci ebeket, nem csupán a várak, a táborok őrzésére, hanem magában a csatákban is.

A középkorban is volt ennek divatja. Anglia királya, VIII. Henrik 400 masztiffot küldött Spanyolországba V. Károlynak a franciák elleni háborújához. Ezeket a kutyákat ütközetben és felderítésre egyaránt használták.

A lőfegyverek elterjedésével és egyre hatékonyabbá válásával a hadviselés fokozatosan megváltozott, manapság célfeladatot kapnak a kutyák, őrszolgálatban alkalmaznak ebeket, ébersége és intelligenciája miatt, de léteznek vadász, vagy munkakutyák számos területen, amire a különféle tenyésztési formák lehetőséget adtak, mert éppen ezért tenyésztettek ki különböző fajtákat.

[link]

Visszatérve a harci szekerekre, tudtommal ez elsőket a sumerek használták, de nem volt lovuk, akkor még nem ismerték, ezért vadszamarak húzták őket (i.e. 3000)

Az egyiptomiak az óbirodalom idején békés nép voltak, nem ismerték a lovat, a harci szekeret, de még az íjat sem, valamikor a közép-birodalom végén találkoznak ezekkel először a hikszoszokat segítik, el is foglalják alsó-Egyiptomot, a felsőt meg a kusiták, csak Théba környéke marad egyiptomi kézen, de onnantól ők is használják mindkettőt, így sikerül egy átmeneti kor után visszafoglalniuk az országukat és megalapítani az új-birodalmat.