A római időkben a barbár társadalmak mennyire voltak megszervezettek?
Változó. Voltak kiterjedt, szervezett társadalmak, és voltak kisebb, egyszerűbb felépítésű "hordák" is.
Például a Hun Birodalomban milyen szinten létezett az állam? Ezt hogy kell elképzelni? Gondolom ezek a nomád törzsek önmagukban is életképesek, nem volt szükségük államra.
Mondjuk éldegélt 100 ember egy csoportban és néha odament az állam, és azt mondta a férfiaknak, hogy ti márpedig harcolni fogtok a Nyugatrómai Birodalom ellen? És a férfiak önként mentek a Volga vidékéről Róma ellen harcolni?
Nem egészen. A nomád népek törzsszövetségeket alkottak. Tehát egy konkrét ember tagja volt nemzetségnek, a nemzetség tagja volt egy törzsnek, a törzs pedig egy törzsszövetségnek. A törzsszövetségnek (vagy egy nomád népnek, mint pl. maguk a hunok vagy keleti gótok vagy alemannok stb.) volt egy vezetője. A konkrét emberünk azt csinálta, amit a nemzetségfő mondott, a nemzetségfő azt csinálta, amit a törzsfő mondott, a törzsfő pedig azt csinálta, amit az egész törzsszövetség feje mondott.
Namost, Attila több törzsszövetség ura is volt. Tehát a Hun Birodalmat úgy kell elképzelni, hogy rengeteg nép alkotta, ezek a népek törzsszövetségekben léteztek. A népek vezetői pedig elismerték Attilát uruknak. Maga a hun nép ebben az egész rendszerben csak az egyik törzsszövetség volt, aminek Attila volt a feje.
Ha Attila azt mondta, hogy támadják meg pl. a Nyugatrómai Birodalmat, akkor összehívta a törzsszövetségek vezezetőit, elmondta nekik, mit szeretne, mire a törzsszövetségek vezetői hazamentek (vagy hazaküldték a parancsukat), összehívták a saját törzseiket, a törzsfők összehívták a nemzetségfőket, a nemzetségfők pedig a saját embereiket. A megadott időpontra és megbeszélt helyre pedig ilyen módon mindegyik nép elment, és így a hun sereg óriásira duzzadt.
Ezt a Hun Birodalmat ne úgy képzeld el, hogy állandó határai és konkrét államterülete volt, benne állami tisztségviselőkkel stb. A nomád állam másképpen működik, a népei össze-vissza legeltetnek, költöznek, vándorolnak, és ha az, akinek engedelmeskednek, hívja őket, akkor mennek.
Attila halála után egyébként nem volt, aki parancsoljon ennek a sok népnek, így szétesett egy csapásra az egész birodalom, a törzsszövetségek egymásnak estek, maga a hun nép is szétforgácsolódott, eltűnt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!