Az Ószövetségi könyveknek mi a jelentőségük?
Figyelt kérdés
Mármint értem, hogy a zsidóság alapvető eredetmítoszait tartalmazza, úgy, mint a teremtés, vagy az Egyiptomból kivonulás. De az ilyeneknek, mint Ruth könyve, meg bírák könyve, meg Sámson története, mi a jelentőségük? Miért pont ezek a történetek maradtak fent, mi szerepük van a vallásban? Miért épp ezek alkotják az Ószövetséget?2020. márc. 20. 00:06
1/2 Wadmalac válasza:
Inkább az a kérdés, hogy akkor, amikor a kanonizációja folyt, egészan a karthágói zsinatig, mely részeket miért tartották AKKOR fontosnak és a benthagyáshoz eléggé szent iratnak.
2/2 anonim válasza:
Egyrészt ahogy írod, a zsidóság legendái jelennek meg bennük történeti, vagy nagyjából időrendi sorrendben, vallási szempontból meg egyszerűen az Isten hitére buzdít, mert az Isten megsegíti benne a szereplőket, az Isten bosszút áll, próbára tesz, kéri, követeli, hogy benne higgy, és csakis benne, mert csak ő van egyedül isten, satöbbi, satöbbi.
Biztat, fenyeget, csalogat, rád ijeszt, demonstrálja erejét, hatalmát, kimutatja szeretetét, félelmetességét, mert ha másképpen nem, akkor istenfélelemből kell követni őt, illetve a papjait és magát a vallást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!