Honnan tudod hogy rajtad kívűl létezik bármi?

> Honnan tudod hogy rajtad kívűl létezik bármi?

Nem tudom, hanem ez a percepcióm. A feltevés – ami visszatérő téma a filozófiatörténetben, lásd: szolipszizmus, szubjektív idealizmus – elvi szinten cáfolhatatlan, tehát nem is mond el bármit a világról, hiszen az esetleges cáfolat pont azt jelentené, hogy ezen állításból más következik, mint amit aztán ténylegesen észlelünk. Csakhogy ebből az állításból semmi konkrétum nem következik. Ha pohár csak egy illúzió a fejemben, abból mi következik arra nézve, hogy mi történik a pohárral, ha leejtem 10 méterről? Ugyanaz, mint ami akkor történik, ha a pohár nem csak illúzió, hanem tényleges valóság. Akkor hogyan lehetne mégis eldönteni, hogy az az állítás, hogy a pohár csak illúzió igaz-e vagy sem? Nagyjából sehogy. Még ha a pohár elkezd lebegni, miután elengedtem, akkor is kérdés, hogy egy eddig nem ismert, vagy figyelembe nem vett fizikai jelenséggel állok szemben, vagy mivel a pohár és a fizikai törvények az én elmém termékei, így nem kényszerítő erejűek.

De ha a világ csak illúzió, akkor a tökéletest súroló illúzió. Lehet, hogy a fal, csak az én elmém terméke, illúzió? Elvi szinten lehetséges. De ha még ezt is fogadom el igaznak, attól még nem fogok tudni átmenni a falon. A fal szilárdsága – akár valós a fal, akár illúzió – számomra itt – szó szerint – kőkemény valóságként fog működni. Ha ezt csak a te szubjektív valóságod, attól még ugyanúgy valóság.

> Azt tudod, hogy te rendelkezel öntudattal, mert közvetlen tapasztalásod van a gondolataidról, az érzéseidről

Igazából ezek sem közvetlen tapasztalások, a saját tudatodról, gondolataidról, érzéseidről is torz, átszínezett képet tudsz csak kapni.

~ ~ ~

De itt kb. 2000 évnyi filozófiát lehetne becitálni lételméleti és ismeretelméleti művek ezreit. Viszont ehelyett hadd idézzek inkább Stanisław Lem Az Úr hangja című sci-fi regényéből:

„Mindig holmi kajánsággal fűszerezett, szentségtörő elégtételt keltett bennem, ha láttam, amint a kristálytiszta, magasröptű gondolat a fülét piszkálja, hunyorog, verítékezik, jól-rosszul uralkodva tulajdon gépezetén, amely cipeli ugyan a szellemet, de oly gyakran földre húzza. Emlékszem, egyszer egy jeles filozófus kocsijában ültem, aki a szolipszizmus híve, és defektet kaptunk. Abbahagyta fejtegetését minden lét csalóka tünemény voltáról, és hétköznapi halandók módján, sőt kissé nyögdécselve nekilátott kurblizni az emelőt, előszedni a pótkeretet, én meg olyan gyermeteg örömmel néztem, mintha Krisztus állna előttem náthásán szipogva. Az illúzió-kulccsal sorra meghúzta a fantazmagória-csavarokat, aztán elkeseredetten bámult maszatos kezére, pedig elmélete szerint az a maszat csak annyi, mint az álom – de ez valahogy egyáltalán nem jutott eszébe.”

És lehet, hogy a téma, a felvetés mély filozófiai kérdést jelent. De vajmi keveset ér az a filozófia, ami nem tud hétköznapi gyakorlattá átképződni, vagy éppen ellentétes a hétköznapi gyakorlatunkkal. Pl. zenghet valaki ódákat a türelem erényének fontosságáról, mély gondolatai lehetnek a türelem erényéről ezerféle összefüggésben a világ többi jelenségével. De mindez egy lyukas garast sem ér, ha képtelen türelmesnek maradni, mikor a boltban sorban áll a pénztár előtt.

"Nincs rá bizonyítékod"

De igen van. Ha kezedbe veszel egy lélektani regényt, vagy egy költeményt, akkor azt nem írhatta egy lélektelen, üres bábu. Csak azért tudod megérteni, átérezni ezeket, mert annak is van lelke, aki írta, és neked is, aki olvassa.

Kerdezo: es honnan tudod hogy a pofont az agyad produkalja? Elaruljam?

A tudomanytol tudod. Ha a tudomanyos eredmenyt elfogadod valosnak, akkor mar eleve meghazudtoltad a sajat szolipszizmusodat.

"bolygónként egy ember"

Mármint: összesen egy lény, ez vagy te.

Bolygók sem léteznek.

Nem vagy te igazi szolipszista...