Egy szakma tényleg el tudja tölteni az embert boldogsággal, vagy mindenki csak azt mondja amit mondani kell, hogy megfeleljen a normáknak?

Engem nem igazán érdekel más ilyen fajta sorsa... pontosan azért, mert brutálisan vért izzadva jutottam el idáig.

Mindenki a maga sorsának kovácsa, és nem tudom sajnálni azt, aki mondjuk egészséges, ép aggyal rendelkezik... de lusta. Lusta megkeresni azt a foglalkozást és szakmát ami igazán kielégíti az igényeit.

Mert ehhez rengeteg türelem, idő és vasakarat kell. Lehet sok áldozatot kell hozni, és néha bizony elengedni álmokat és váltani.

A lehetőség nagyjából mindenkinek adott, hiszen akár hiszitek akár nem, a világ egy igen jó felére születtünk, bele a jólétbe a háborúkat követően.

Ugyanis ha valaki háborúba születik bele, vagy olyan földre ahol két aszott birkán meg homoktengeren kívül semmi nincs... nem ám kórházak, iskolák, egyetem, diákhitel, kollégiumok, Erasmus stb...

Innentől kezdve keserű picsogás az egész.

*annak az igazi szopó... itt még az is megkapja a kitörés lehetőséget aki sérült.

Van két erősen látássérült (90% és 100% vak) programozó ismerősöm pl. Van egy cerebral palsy-s és egy tolószékes mérnök barátom. Még sorolhatnám mekkora küzdelmet vittek véghez.

Szóval akinek van agya, annak lehetőségei is vannak olyan munkára ami örömet és kihívást hordoz.

Informatikus vagyok, programozó, fejlesztő, rendszertervező.

Ha nem lenne munkám, de lenne elég pénzem, passzív bevételem, amiből meg tudnék élni, akkor is programoznék hobbiból, érdeklődésből, talán megszállottságból is. Egyszerűen az alkotás öröme van benne. Gyerekként is ez nyűgözött le. Fogsz egy üres fájlt, írsz egy raklap kódot, mindenféle szinuszokkal, ciklusokkal, meg miegymással, és a végén megjelenik a képernyőn egy kocka 3D-ben, ami pörög. Minden alkotó tevékenység örömet tud okozni. Aki szeret barkácsolni, annak örömet okoz, mikor összeáll mondjuk egy bútor. Aki szeret főzni, annak örömet okoz, mikor végre elkészül az ebéd, és az finom. De még a nem alkotó természetű tevékenység, de egy kihívás teljesítése is örömet okoz, mikor valaki elmegy egy futóversenyre, és teljesíti a távot, neadjisten meg is nyeri a versenyt.

De összességében ha nem lenne munkám, akkor is hasonló dolgot csinálnék, és a magam örömére. Így meg még fizetnek is érte. Persze az munka nem mindig felhőtlen.

- Van, amikor ilyen-olyan okokból nem sikerül igazán jól megcsinálni azt, amit szeretnél, mert határidő van, mert technikai korlátok vannak stb. Ilyenkor ugyan elkészül valami, működik is tulajdonképpen, de mégsem okoz akkora katarzist, mert nem eléggé letisztult, átgondolt, nem tökéletes.

- Van, hogy nem csinálhatsz meg – vagy nem most – olyan dolgot, amit szeretnél, mert a többiek nem értenek veled egyet, hogy az jó, vagy egyszerűen más feladatok mellett nincs rá idő, kapacitás.

- Van, hogy olyan dolgot kell megcsinálnod, vagy valamit úgy kell megcsinálnod, hogy nincs hozzá kedved, mert nem érzed a szükségességét, vagy kimondottan haszontalannak tartod.

- Van, hogy valamit inkább félretennél pihenni, de nem lehet, mert muszáj holnapra / jövő hétre kész lennie.

Na ilyen esetekben az ember nem felhőtlenül boldog az igaz, de összességében mégis csak azt csinálja, amit szeret csinálni.

~ ~ ~

> 9 és a többiek akiknek összejött az élet.

Összejött. Persze ehhez kellettek velem született képességek. Meg kellett a kor, amikor ezek a képességek kamatoztathatóak. De kellettem én is hozzá, a kíváncsiság, a szorgalom, az önkritika, a folyamatos tanulás, kellett a verejték is hozzá.

> Minden ember nem vállalkozhat

Nem. Pl. én sem lennék vállalkozó, ha időről-időre nem jönne egy-egy külső munka. De alapvetően alkalmazott vagyok.

> Minden ember nem vállalkozhat, mert akkor nem lesz aki a vállalkozóknak dolgozzon és megbukik minden.

Viszont akkor is megbukik minden, ha senki nem vállalkozik, mert akkor nincsenek cégek, vállalkozók, akiknek dolgoznának az emberek. Vagy legalábbis nagyon nem a mai életszínvonalon élnénk.

> Max az emberek 5% élhet jók és élvezetesen

Az, hogy az ember jól él, az teljesen más tészta, azért ahhoz nem feltétlenül elégséges, de lehet nem is szükséges, hogy szeresse a munkáját.

> hozzátéve a többiek hátán és verejtékén, lelki kínlódása által.

Ez is független kérdés. Volt időszak, amikor a fizetésem nem érte el a megyei átlagot sem, sőt inkább volt közelebb a minimálbérhez. Volt, hogy nagyon súlyos adósságokat görgettem magam előtt. Voltak időszakok, mikor ezen kívül más kínjaim is voltak. Nem éltem anyagilag sem jól, az életet sem élveztem felhőtlenül. De ettől még szerettem és most is szeretem a munkámat. Akkor is, ha vannak időszakok, amikor több napon keresztül 5 órákat aludva a munkámmal kelek és fekszem, és azokban a napokban pont a hátam közepébe sem kívánnám ezt az egészet. De ettől még összességében mégis inkább az az igaz, hogy szeretem a munkámat. Aztán volt időszak, amikor az anyagi helyzetem ugyan nem sokat javult, de más magánéleti okok miatt mégis boldog voltam.

szeretni a munkádat ≠ sok pénzt keresni, jól élni ≠ boldognak, elégedettnek lenni

> Ha el is érném azt, hogy a szűk szerencsés csoporthoz tartozzam, akkor sem lennék nyugodt, tudva, hogy én pusztán szerencsés voltam, attól még sokan szívnak.

Mond ezt egy indiai tinédzsernek, aki három műszakban robotol múlt század eleji körülmények között, és keres magyar viszonylatokhoz képest mondjuk havi 50 000 Ft-nak megfelelő összeget… Bruttó 50 000 Ft-nak megfelelő összeget. Neki nem volt szerencséje, kellett nekik Indiában születnie. Vagy vegyünk egy mozgássérültet. Neki sem volt szerencséje. Te gyanítom, hogy a világ szerencsésebbjei közé tartozol. Ha van tető a fejed felett, nem kell éhezned, nem kell attól tartanod, hogy lelőnek az utcán, és még egy mobiltelefon is lapul a zsebedben, akkor valószínű a felső 10%-ba tartozol. „De hát az embernek nem kell ugye más problémáival foglalkoznia, csak a sajátjával.”

De most azért, mert másoknak nem volt szerencséjük, te miért nem élhetnél a saját lehetőségeiddel, képességeiddel?

> összejött az élet.

> szerencsés csoport

Erről a volt szomszédom jut eszembe. Volt ugye egy lakása egy társasházban. Dolgozni nem nagyon szertett, inni annál inkább. Persze azért vállalt munkákat – általában, mint rakodómunkás egy-egy költöztetésnél –, hogy legyen miből inni. Már amíg még hívták, mert dolgozni sem józanul ment. Meg azért néha eltűntek a biciklik a lépcsőházból. Meg a nővére próbálta valahogy egyengetni az életét, amíg le nem mondott róla. Aztán gondolt egyet, és eladta a lakását. Sikerült is, persze eléggé áron alul, mert egy lepraterep volt az egész. Utána még sokszor lehetett látni a környéken, általában mattrészegen. Fél évvel később, mint hajléktalan kért tőlem cigit. Kérdezte, hogy ott lakom-e még. Mondtam, hogy nem, vettünk egy új lakást – 20 év alatt sikerült nekem is túltennem magam a (magam okozta) anyagi nehézségeken, majd sikerült kettőnknek annyit félretenni, hogy egy 47 m²-es társasházi lakást megvegyünk hitel nélkül –, a régit meg kiadtuk albérletbe.

– Az jó! Összejött neked az élet. Látod, nekem nem volt szerencsém.

Nem volt szerencséje?!? Ha arra gondolt, hogy nem látja az összefüggést a jelenlegi helyzete és aközött, hogy sikerült elinnia pár hónap alatt egy lakás árát, akkor tényleg nem volt szerencséje. Ha arra gondolt, hogy az az, amikor összejön az élet, amikor néha átvirrasztasz éjszakákat munkával, ami amiből aztán a cég profitál és lehetősége van adni egy sokkal elfogadhatóbb fizetést, akkor tényleg összejött. Nem a munkám eredményeként, még véletlenül sem, hanem csak „úgy”.

Most nyilván nem akarlak vele összehasonlítani, de az a bizonyos szerencse néha nem szerencse, hanem kemény munka, kitartás, erőfeszítés kérdése.

Azért elég sok ember képes olyan munkát találni, amit szeret.

Ehhez az kell, hogy előtte tanulj is.

Ehhez meg az kell, hogy szeress tanulni is.

Mindehhez meg az kell, hogy ne legyél földlusta.

Nyilán minden szakmának van árnyoldala is, főleg amikor még beletanul az ember, de ettől még sokan örömüket lelik benne, és nem csak a sikerélmenyek vagy a hasznosan eltöltött idő miatt.

Kiégni is lehet persze, de ez inkább a szakma jellégéből adódik. Ha kellően változatos, akkor nincs lehetőség belefásulni.

A legideálisabb nyilván az, ha valakinek a hobbija egyben a munkája is. Ez esetben megszállottan űzheti a kedvenc időtöltését és még pénzt is kap érte. Itt maximum a meló megtartása lehet az, ami konfliktusokhoz vagy feszültséghez vezethet.

"ha valaki csak szerényen akar élni"

És az neked mit jelent?

Azt, hogy semmit sem dolgozol, aztán hozzád vágnak fél kg kenyeret meg egy kancsó vizet?

Akkor menjél koldusnak.