Az állatok miért nem erkölcsösek?

"A keresztes háborúkban mi erkölcsösség volt?"

Épp ez az érdekes, hogy attól függ, melyik korban nézzük. Akkoriban az erkölcsös viselkedés csúcsa volt Isten nevében harcolni. Ma barbárságnak számít.

# 16

"az erkölcsösség belénk van ültetve"

Ebben alapvetően téved a kereszténység.

A kisgyerek gond nélkül bántja, kínozza az állatokat, a nála kisebb gyerekeket, mert ő még nem nagyon tud elvont fogalmakkal dolgozni, és nem érti meg, hogy miért ne csinálhatná, ha az neki magának nem rossz. A szülei nevelik bele, hogy mit szabad, mint nem az adott társadalomban. És mivel a nevelés nagyon fiatal korban kezdődik, amint a gyerek megérti a szavakat, ezért végül ez a tudás már ilyen "ab ovo" tudás lesz, vagyis természetesnek érzi a felnőtt ember a belé nevelt erkölcsöt. Ugyanez van egyébként a vallással is. Aki vallásos családban születik, az általában, még ha később nem is hisz a családja vallásában teljesen, de mégis "úgy érzi", hogy lennie kell valami felsőbb erőnek. Aki meg ateista családba született, azoknál ez az érzés általában hiányzik (bizonyos értelmi szint felett, legalábbis), mert ő gondolkodó emberként találkozott először azzal a feltételezéssel, hogy lehetséges egy felsőbb erő, és bizonyítékot várna a létére.

# 25

"Egy luxus, egy kényelem, biztonságérzet, ami elpuhított minket?"

Gyakorlatilag, igen. Mert a tömeges együttélésnek ez a feltétele, ezért nem verjük agyon azokat, akik a boltban előttünk állnak, hanem ha duzzogva is, de kivárjuk a sorunkat. Meg egyáltalán, ezért állunk sorba, ahelyett, hogy az eladót leütnénk, és hazamennénk a cuccal.

Aztán ha beüt a katasztrófa, akkor a tanult viselkedés lefoszlik - egyéntől és vészhelyzettől függően. Mondjuk, ahol háborús helyzetben jegyre adják a kenyeret, az utolsó kenyéren összeverekednek az emberek, nem azt nézik, hogy a másiknak a kicsi gyermekeit kellene etetni. Vagy ha egy felborult buszban keresi az ember a hozzátartozóját, akkor gond nélkül rálép az idegen emberre keresgélés közben. De akár elég, ha egy patkány beszabadul a lakásba, a galamblelkű ember is egyből vérszomjas lesz, és el akarja pusztítani.

"Az ősembert megviselte vajon egy elvérző élőlény látványa?"

Nem hogy az ősembert, de a mai embert se, ha hozzá van szokva.

Falun ugyan ma már kevesen tartanak haszonállatot, de gyerekkoromban még mindenkinek volt csirkéje, a legtöbb ember nevelt karácsonyra hízót, mert hűtőláda nem volt, a boltban csak gyanús húsokat lehetett kapni néha (korábban meg azt se, mert technikailag nem volt megoldott a friss hús szállítása), tehát azt ették, amit levágtak.

Én is születésem óta azt láttam, hogy nagyanyám rendszeresen elnyiszálja egy csirke nyakát, a férfi családtagok meg minden évben leszúrnak egy visító disznót. Nekem ez olyan természetes volt, mint hogy kihúzunk egy sárgarépát a kertben, ha enni akarunk. Vagy mint neked, ha egy étteremben rendelsz valamit, és nem azon idegeskedsz, hogy vajon hogyan is bántak azzal a disznóval.

A keresztény vallás is azt tanította pár évtizeddel ezelőttig, hogy az állatokat azért teremtette Isten, hogy az emberek megegyék, kihasználják őket. Csak a XX. sz-ban, főleg a közepe után kezdtek inkább az emberek azon gondolkodni, hogy éreznek-e egyáltalán az állatok, vagyis, hogy különböznek-e valamivel érzelmileg a sámlitól.

Mivel már évtizedek óta nem falun élek, ezért manapság már érzékenyebb vagyok az ilyen dolgokra. De aki még manapság is állatokat tart, akinek a mindennapjai része az állatok időnkénti levágása, azok jó esetben is csak arra mennek rá, hogy ne kínozzák szükségtelenül az állatokat.

Aki nem természettől elzárva él, annak természetes, hogy egyik élőlény megöli a másikat, a saját érdekei védelmében. Aki csak szúnyoggal találkozik rendszeresen, annak csak a szúnyog megölése tűnik etikusnak, aki meg csirkéket nevel, annak a csirkéké is.

Mindenkit lepontoznak.

Az erkölcsi nevelés hiánya.