Mitől ember az ember végülis?

Az modern ember, homo sapien sapiens. Egy külön faj. Rendszertanilag főemlősök rednjébe tartozik, a hominidák közé.

Ezért ember az ember.

Amiről te beszélsz, az szerintem inkább az, hogy az ember miért tudott kiemelkedni és civilizációt alkotni, pl a majmokkal szemben.

A különbség a nagyobb és bonyolultabb agyban keresendő, illetve néhány speciális egyedi mutáció amely segítette a civilizávió, a kreativitás, a beszéd és a magasszintű kognitív képességek kialakulását.

Egyértelműen az agynak köszönhető mindez. Viszont ez átmeneti folyamat, nem hirtelen pik-pak kialakult egy magasszinten gondolkodó ember.

Egyes csimpánztörzsek vagy a delfinek is eljuthatnának erre a szintre, ha az evolúció eredményezné.

Elég nehéz elkülöníteni a biológiától ezt a kérdést, mivel azért az emberi faj egy elég egzakt definíció a jelenkorra nézve.

Ám filozófiailag nagyon triviális a válasz.

Semmi.

Ugyanis nincsen egzakt határvonal (már az intelligencia vagy viselkedés szempontjából) sem állatok és emberek között.

Jól látod, semmiben nem különbözünk az állatvilágtól, csak komplexebb feladatok megoldására vagyunk képesek. Éles határvonal sohasem volt, és nem is lesz.

Amiben az agyunk sokkal jobb, mint az állatoké (többi állaté?), hogy magas szinten elvont gondolkodásra képes, és ezt beszéddel meg is tudja osztani. Például előre tud tervezni (napokra vagy évekre is), nem ösztönösen, hanem tudatosan. A farkasok is előre terveznek egy összahangolt támadást, de ők nem igazán tudnak változtatni ezen az ösztönös cselekvésen, az ember viszont alkalmazkodik, tőle (vagy az előd fajoktól) idegen feltételek között is megtalálja a megoldást és tudatosan cselekszik. Elvontnak számít még pl. a különféle, akár több szintű ok-okozati kapcsolatok meglátása, szám fogalma, tulajdon, előny, hátrány és ezek számszerűsítése, a fejlett szociális élettel kapcsolatos árnyalt érzések (dac, szégyen), stb.

Szóval szerintem a két legfontosabb, egymással szorosan összefüggő dolog: elvont gondolkodás és beszéd.

Illetve biológialag, rendszertanilag, genetikailag jól jellemezhető az ember mint definíció.

Filozófiailag viszont csak önkényes meghatározásokat aggathatunk rá... sok értelme nincs ennek.

Szókratész szerint maga a filozófiára való hajlamunk.

Az ideatan analógiáját követve először vegyük azt hogy minden fekete-fehér, mint a régi tvkben. Szókratész szerint a helyes- szép dolgok képesek örömöt okozni az emberi elmének. Képes feltételezni a színek meglétét egy fekete-fehér világban.

Az öröm és a jó érzés viszont egy ősi konzervált agyi hálózat. A jutalmazórendszerünk.

Az viszont tény, hogy az ember magasszintű kognitív képességei miatt elvont dolgokat is szépnek tart, és örömöt okoz neki. Függetlenül a jutalomtól.

Sőt pl maga az alkotás vált ki rewardot nála.

Tény, hogy ez megint csak egy továbbdejlődött rendszer. Ugyanis gyökereiben az állatoknál is megfigyelhető ez, és nem csak ösztönösen.

Főleg a főemlősöknél, delfineknél jelentős kreatív alkotó játékok gyakoriak a természetben is.

Ez megint csak azt mutatja, hogy éles határvonal nincs, csak egy fejlettebb neocortex, ami már képes mondjuk egy elvont festményt értelmezni és fejlettebb szépérzékkel rendelkezik.

Nincs különösebb különbség ember és állat között.

Ha mégis ki kellene valamit emelnem, akkor az a kommunikáció lenne. Ugyan valamilyen szintem minden állat kommunikál, és mint írtad is, a kolóniákban élő rovaroknál van amelyik egész jól csinálja ezt, de azt a szintet egyik sem éri el, amit az emberi beszéd igen.

Képesek érzelmeket kifejezni, vagy a méhek képesek közölni a társaikkal, hogy "virágot találtam arrafelé" stb, de nem képesek komolyabb tudás átadására a fiatalabb generációk számára. Enélkül pedig nem képesek fejleszteni a "civilizációjukat", generációról generációra, mert minden generációnak Ádámtól és Évától kezdve kell mindent megtanulnia, illetve az előző generáció le utánzására képesek, de az meg nem hatékony. Éppen ezért volt az emberi civilizációban is igazi mérföldkő az írás feltalálása, azzal már sokkal több tudást lehetett átadni, és az információ nem veszett el, hanem csak gyűlt és gyűlt generációról generációra.

Egyszóval a kommunikáció hatékonysága nagyban lekorlátozza, hogy egy civilizáció vagy társadalom mekkora területen és mekkora létszámmal tud még hatékonyan működni.