Ti hogy tennétek bonyolultabbá a helyesírást?

"j" hangot random helyeken "ei" kapcsolattal írnám.

Vennék át más nyelvekből szavakat és ezt megbonyolítanám még azzal, hogy néhány fonetikusan, néhányat eredeti nyelven használnék.

A válasz nagyon egyszerű. A helyesírásnak vannak szabályai. Ezek bizonyos nyelvi jelenségek közös viselkedését írják le. Pl. a tulajdonneveket nagybetűvel írjuk. A továbbiakban ezt a példát fogjuk továbbvinni.

Az első bonyolítási mód, ha egy szabályt több másikkal helyettesítesz. Például: a városneveket nagybetűvel írjuk, a közterületek neveit kicsivel, a keresztneveket nagybetűvel, a vezetékneveket kisbetűvel. Vagy lehet még tovább bonyolítani. A városneveket kisbetűvel írjuk, de ha háromnál több szótagból áll, akkor nagybetűvel, hacsak nem kezdődik magánhangzóval, mert akkor kisbetűvel írjuk a három szótagnál hosszabb városneveket is.

De ez piskóta. A legjobb, ha egy szabályt nem több szabállyal helyettesítesz, hanem eltörlöd. De úgy, hogy minden egyedi esetnek csak egy helyes formája maradjon. (Kvázi, mint az ly/j esetében, ahol alapvetően nincs szabály arra, hogy mit írunk ly-al, és mit írunk j-vel.) Pl. az aladárt, dénest, gábort, viktóriát kisbetűvel írjuk, a Bélát, Cecilt, Ferencet, Viktort nagybetűvel. Így ahány tulajdonnév van, annyi egyedi szabály is van, ami kizárólag arra a tulajdonnévre vonatkozik.

Persze nem csak a szavakkal lehet játszani, a ragozással, írásmóddal, mondatrészekkel, viszonyokkal, bármivel. Például azt a szót, hogy bonyolultabb, úgy kellene írni, hogy „zrakrapitty”, de továbbra is úgy kell ejteni, ahogy eddig. Hogy miért így kell írni? Mert sajt. Vagy vegyünk vissza az arcunkból, és mondjuk azt, hogy a bonyolultabb szót úgy kell írni, hogy „bonyolultatt”, mert a „bb” helyett a szótő utolsó mássalhangzóját kell írni, mert csak.

De gondolj a képírásra, szótagírásra. Kvázi mindegyik szónak, vagy szótagnak saját egyedi helyesírása van. Mi is átvehetnénk. Vagy példát vehetünk innen is: https://www.youtube.com/watch?v=btn0-Vce5ug

:-) a #2-ről a magyar népmesés társasjáték jut eszembe, amellyel még csak ismerkedem, de nagyon megbonyolítja hogy "sosem" annyit kell lépni, amennyit dobsz, hanem mindenféle lépésmódosítókat kell figyelembe venni – és vannak a lépésmódosítókat semlegesítő egyéb dolgok is, amikor tehát "kivételesen" mégiscsak annyit kell lépni... :-)

(És erről meg a régi vicc jut eszembe:

Hányféle hormonja van egy férfinak/nőnek? [válassz ízlés szerint :-) ]

Kétféle, serkentő és gátló: a gátló gátolja az agyműködést, a serkentő pedig serkenti a gátlót.

Hahaha.)

Nyelvtani nemek bevezetése.

Egyébként a zárt e-t szerintem nem lenne bonyolult beilleszteni egy jövőbeli generáció (írásos) nyelvtanába, és nem is feltétlen felesleges. A sztenderd írott nyelvtanba sem azért nem került be, mert ez egy felesleges, mesterséges valami, hanem mert egyszerűen így alakult.

Az emberek egy jelentős része valamilyen szinten különbséget tesz, jelentés megkülönböztető szerepe is van, színesíti a nyelvet.

Én azért tartanám érdekes ötletnek, mert egyrészt ténylegesen is használjuk élőlényelvben, másrészt pedig lágyítja a beszédet, ami (szerintem) sok esetben picit egyszerűbbé, használhatóbbá teszi az élőnyelvet.

Persze utólag ráerőltetni az embereket az újratanulásra nem kívánnék senkit sem, csak érdekes témának tartom.

Páros napokon és hét végén, meg állami ünnepnapokon azt kéne ly-nal írni, amit egyébként j-vel szoktunk és fordítva. De csak 45 év felett.

A nyelvtani nemek bevezetése jó ötlet, de mivel a beszélt nyelvben nem lenne ilyen, mindenképen más más színű tintával kéne írni ezeket. Az iskolában sok évig lehetne tanulni, hogy az asztal pl. hímnemű (kékkel írjuk) a szék viszont nőnemű (pirossal írandó). De lennének semleges neműek is. Igaz, hogy csak tőbbes számban.