Mit gondoltok, jót tesz-e ez a fajta szóhasználat egy nyelv nyelvhelyességének és a beszéd érthetőségének?

Nem először találkozom ehhez hasonló vitával, amely az idegen szavak használatát pártolja vagy ellenzi. Hogy ebben állást lehessen foglalni, gondoljuk át, milyen szélsőséges nézetek között kell megtalálni azt az utat, amely a magyar nyelven beszélők számára követendő.

Az egyik nézet, amely bizony közel áll a jelenlegi hivatásos nyelvészek álláspontjához az, hogy az idegen szavak beáramlása természetes folyamat, ENGEDJÜK meg, hiszen gazdagítják a nyelvünket, nem kell semmit sem csinálni, a magyar nyelv ezzel csak változik és nincs veszélyben. Hogy ez hibás gondolkodás, arra – szerencsére – történelmi tanulságunk is van: az elnémetesítés korában legjobbjaink országos mozgalmat tudtak indítani, amelyet nyelvújításként ismerünk. Annak idején persze rengetegen vitatták a szükségességét, még többen az egyes szavak meghonosodásának esélyeit. Az idő bebizonyította, hogy a kor igényeinek megfelelően rengeteg nyelvújítási szó megállta a helyét (persze nagyon sok meg nem). De a mozgalom folyományaként jó néhány tudományág is megalkotta a saját magyar szavait: a növény- és állattan, a különböző mesterségek stb. Sőt, amit ma legkevésbé tudnának elképzelni, az orvoslás szakkifejezései is magyarrá lettek. Az akkori nyelvújítóknak meg kellett küzdeni a Habsburg birodalmi ellenszéllel és a kétkedők ellenzésével, gúnyolódásaival. (Mondolat, Felelet)

A másik véglet az lenne, ha minden idegennek tartott szó használatát TILTANÁNK, az új fogalmakra, tárgyakra magyar szavakat kell kitalálni és csak azokat szabadna használni. Ez a cél vezérelte azokat az öntevékeny nyelvújítókat is, akik annak idején fabrikált szavaikkal ürügyet szolgáltattak a nyelvújítás ellenzőinek.

De ez csak a kisebbik gond, a nagyobb az, hogy mely szavainkat tekinthetjük magyarnak és melyeket idegennek. És itt van a kutya elásva!

A magyar nyelv szóeredeti (etimológiai) szótára nem ismeri azt, hogy van magyar (eredetű) szó. (Aki nem hiszi, nézzen bele!). Van finnugor, szláv, ógörög, latin, ótörök, török, német, angol stb. eredetű, de amelyik szót nem tudtak egyikhez sem sorolni, az szerintük ISMERETLEN EREDETŰ! Ezek alapján nincs is magyar szó!

Tessenek már észrevenni, mit is sugall ez a szemlélet arra az eldöntendő kérdésre nézve, hogy kell-e tisztán magyarul beszélni? Azt, hogy akár kellene, akár nem, NEM LEHETSÉGES! Ettől kezdve – mondhatnák – hiábavaló és tudománytalan minden vita, hiszen nincs is magyar nyelv, pontosabban az csak átvett szavak gyűjteménye, a nyelv „tisztaságáról” értelmetlen beszélni. „Lopkodjunk” csak tovább, ezzel gazdagodik a nyelvünk!

Remélem, hogy belátják, bizony egy magyar ember számára ez is egy szélsőséges nézet.

Hogy mi a helyes és követendő út, azt a hivatalos (akadémiai) vonal és az azt bíráló, támadó, új kutatási eredményeket felmutató, nem kevésbé kiművelt emberfőkből álló, de jelenleg kiszorított szakemberek közi párbeszédnek és egy közmegegyezésnek kell majd kialakítania. Remélem, a közeljövőben ez meg is valósulhat...

Van ugyan magyar nyelvtörvény, de betartatását nem ellenőrzik, a fenti viták miatt nem is lenne könnyű. A nyereségérdekelt, hirdetésekből élő hír- és műsorcsatornák legkevésbé foglalkoznak azzal, hogy mi a helyes és mi nem, ők ma a nyelvrontás élharcosai.

A tudomány vitáitól eltekintve, véleményem az, hogy tisztán magyarul beszélni nem erőltetés kérdése, hanem egy ember szellemi, értelmi és érzelmi igényességének természetes következménye.

- Szellemi, mert tökéletesen tisztában van azzal, amit közölni akar és keresi hozzá a megfelelő szavakat.

- Értelmi, mert állandóan képezi magát és így találja meg az ehhez legjobban illő kifejezéseket.

- Érzelmi, mert szereti és nagyra tarja a magyar nyelvet, még akkor is, ha esetleg nem magyar származású

Az online, offline szavak – mint többen megírták – több jelentésűek, szövegkörnyezetük döntik el, melyik fogalmat jelölik. Véleményem az, hogy ha van rá magyar szó, azt kell használni, ha nincs (mert pl. nem volt megfelelő igényesség az új fogalom magyarországi bevezetői esetében a magyarításra) akkor nyilván az idegent.

A (divatos) idegen szavak befogadásának legnagyobb kára, hogy használatukkal az árnyalt, igényes megfogalmazást hagyjuk el. Az aktív, akció szó például legalább 40 szavunkat szorít ki (lásd: Magyarító Könyvecske 6. kiadás)