Ha a struktúrát hosszú ú-val kell írni, akkor a strukturális szót miért kell rövid u-val?

Mert ez a szabály. Tessék:

"206. A közkeletű idegen szavak túlnyomó többségében egyes idegen eredetű képzők (-ikus, -ista, -itás, -izál, -izmus stb.) előtt a tőbelseji hosszú magánhangzó rövidre változik: passzív – passzivitás, periódus – periodikus; reális – realista, realizál, realizmus; típus – tipikus, tipizál; stb. (Vö. 28.)

A hosszú magánhangzó azonban (nem mindig következetesen) néhány szó származékaiban is megőrződik: akadémia – akadémikus, akadémizmus, akadémista; esztéta – esztétika, esztétikum, esztétikus; stb."

[link]

Én sem értek egyet vele, mert eleve kiejtés alapján visszamódosítani a helyesírást, az vagy van, vagy nem van, mindegyikre lehetne hozni ezer példát. Emellett mintha azt is olvastam volna, hogy ez az antepenultimate rövidülés az nem is jellemző az ország egészére. Ráadásul a felhozott példákban általában még egyet is értek vele, szerintem is anális, etikus, szimpatikus, stb, csak pont a periÓdikusnál, a struktÚrálisnál és a kultÚráltnál nem. Ezeket én hosszúval hallom polgártársaimtól. :)

De amúgy a kutyát nem érdekli, hogy mi a véleményem. :D

Kieg:

...az, amit Berta másutt ugyanerről ír, hogy a tÚristát azért mondjuk hosszú ú-val, mert helytelen beidegződés, az végképp nem tud érv lenni a józan ész szemében. :) Ha tudjuk hosszú ú-val mondani, akkor nem volt szükség a rövidülésre. :)

Az a baj, hogy a helyesírás nem igazodik a beszélt nyelvhez. Valójában akadémikusok szabták meg, és igen rosszul. A magyar helyesírás ugyanis tükrözi a szó kiejtésének módját, a rövid és hosszú magánhangzók megkülönböztetése pedig helyesírási sajátosság. Igenám, csakhogy a helyzet az, hogy a beszélt nyelv idővel változik. Ezt pedig a helyesírás nem követi le. És amikor szavak helyesírását meghatározzák, akkor valójában túlságosan szigorú szabályok szerint kötik ki, így nem tudja az íráskép lekövetni a beszélt nyelv változásait.

Valójában az ember nem mond ilyet, hogy [strukturális], hanem így ejti ki, hogy [struktúrális], ugyanígy nem ejtünk olyat, hogy [kulturális], hanem úgy ejtjük, hogy [kultúrális]. Még a szabályzat is elismeri, hogy bizonyos szavaknál ez a rövidülés nem megy végbe, példának az akadémia, akadémikus szót hozza, ami tökéletesen tükrözi ezt. A probléma, hogy nem tud mit kezdeni azzal a jelenséggel, hogy ez a rövidülés számos más szó esetén sem valósul ma már meg. Ezért okoz nehézséget bizonyos szavakat leírni, mivel az írásmód nem a kiejtéshez igazodik, hanem akadémikusok által meghatározott szabályok szerint történik. Holott a szabályok lényege pont az lenne, hogy egységes formában és gyorsan írjuk le a szavakat annak érdekében, hogy magát az olvasást megkönnyítsük azok számára, akik majd később megtekintik írásunkat. Ebben az esetben természetesen az olvasást nem nehezíti ugyan, de a leírást igen.

Ugyanakkor ide lehet hozni a metafora szót is, amit érzésem szerint mindenki így ejt, hogy [metafóra]. Ráadásul a fenti szabály miatt írása külön nehézség, hiszen ha a metaforikus szóban rövid az o, akkor könnyen érezhetjük úgy, hogy a kulturális mintájára itt is a ragozatlan szó esetén megtörténik a magánhangzó meghosszabbodása. Természetesen meg is történik: szóban - azonban az írás már nem tükrözi ezt vissza.

Tipikus eset arra, hogy milyen rosszul van ez megalkotva, a [fridzsider] ejtésű szó esete, amit hivatalosan frizsidernek kéne írni, de nyilván senki senki sem fogja zs-vel ejteni.

Vagy ugye a nyilván szó is ilyen, amit rövid i-vel kell írni, de könnyű összevetni a nyíl, nyílik, nyílás stb. szavakkal, és mivel hosszú i-vel is ejtjük, ezért például ennek leírása mindig nehézséget okoz nekem.

Valójában itt a helyesírási szabályzat nem alkalmazkodik a beszélt nyelvhez.

És itt egy nagyon fontos dolog: olyan, hogy hibás kiejtés nem létezik. Ha a beszélők nagy csoportja egy szót adott módon ejt ki, akkor az úgy helyes. Ezt a nyelvművelők próbálják erőltetni, de a nyelv elsősorban szóbeli és nem írásbeli kultúra, tehát az írásképnek kell a szóbeli kiejtést visszatükröznie, és nem fordítva.

Én feleslegesnek érzem az akadémiai szabályra való túlzott támaszkodást, egyébként is ajánlásként van megfogalmazva. Példának okáért az e-mail szót még mindig a kötőjeles formában kéne leírni. Angol nyelvterületen is így jelent meg először, de ma már senkinek nem jutna eszébe kötőjellel írni. Angol szövegekben inkább az email szó az elterjedt. Ennek ellenére a magyar szabályozás leszabályozott egy olyan formát, amit senki sem használ.

És itt egy óriási problémával szembesülünk: a helyesírási szabályzat gyakorlatilag semmilyen szabadságot nem hagy a nyelvhasználók számára. Alig van olyan forma, ahol többféle írásmód is elfogadott lenne. Ez pedig nagyon rossz irány, az emberek ugyanis tudják saját maguk számára formálni az írott nyelvet is. Ha bizonyos szabályokat sokan nem tudnak vagy elrontanak, az nem a nyelvhasználók hibája, hanem a szabály rossz.

Tipikus rossz példa az ésszerű szó. Megtaníttatták velünk, hogy az ésszerűnek kell írni, de az új szabályzatban már észszerű. Tehát ők azt akarják, hogy az íráskép változzon meg, és mi alkalmazkodjunk ehhez. De aki reflexből írja le, az úgyse fogja észrevenni, és ha már egyszer megtanultam, hogy az ésszerű, akkor miért is kéne mostantól másképp írnom?

Én azt tudom mondani, hogy a helyesírási szabályzat nem olyan, mint a kresz. Tehát nem kell pontosan betartani a szabályokat. Írd úgy, ahogy hang alapján gondolod, vagy helyesnek érzed. És legyen következetes. De nem érdemes ezeket a szabályokat szigorúan venni, mivel egyátalán nem következetesek.

Ha érdekel jobban a téma, javaslom a Nyelv és Tudomány nevű hírportál cikkeit olvasgatásra.

Ha bizonyos szabályokat sokan elrontanak...

Itt rengetegen külön írják az igekötőt az igétől. Csak nem a sokak által használt különírás lenne a jobb?

Vagy amit össze-vissza használnak írásban is, beszédben is; a -ba, -be, és a -ban, -ben használata?

Akkor hogyjuk figyelmen kívül, hogy hol? vagy hova? kérdésre válaszol?

#8: a ba- és ban- szerintem egy kicsit más eset.

De ezek szerint nem olvastad, hogy a nyelvészek elfogadnák a meg nem különböztetést, mondván, hogy a körülményekből úgyis világos, miről van szó. :)