Lehet ekkorát hibázni?

Úgy látom, néhányaknak fáj az igazság...

De megismétlem, hadd szokják: a lektorok és a korrektorok azért kapják a fizetésüket, hogy tisztességesen végezzék a munkájukat. Vagy a kérdező kifejezésével élve: alaposabban.

1. A szakmai lektor azért van, hogy szakmai szempontból ellenőrizze a tankönyveket. Neki nem kell a helyesírási hibákat észrevennie, ezekhez nincs köze. Viszont ahhoz van, hogy a tankönyv teljesítse azt a törvényileg kötelező elvárást, hogy megfeleljen a tudományos területeken történő mindenkori változásoknak.

Csak egy konkrét példa, de tudok többet is: az Apáczai 3. osztályos olvasókönyvében a bolygókról szóló olvasmány az elmúlt évekhez képest változatlan tartalommal szerepelt még a tavalyi tanévben is; tehát a Plutót a bolygók közé sorolva, és a régebbi helyesírás szerint, hosszú ú-val (Plútó). Holott a Plutó 2005 óta "hivatalosan" törpebolygó. A változtatás tehát éveken át nem történt meg, pedig minden tanévben új tankönyvet adnak ki, tehát a lehetőség meglenne rá. (Az idei kiadásról nem tudok nyilatkozni; lehet, hogy így cirka 7 év után megtörtént a változtatás, lehet, hogy nem.)

2. Aki pedig a nyelvhelyességet és a helyesírást ellenőrzi, annak a tartalomhoz nincs köze; tehát nem kell "a lényegre" figyelnie, csak és kizárólag a nyelvi szempontokra.

Ehhez direkt rá kell szoktatnia magát (vagy az agyát, ahogy tetszik) a hibakeresésre; mert normál esetben valóban nem mindig akadunk el a részleteken, így egy-egy helyesírási hiba fel sem tűnik. Ismerem a Cambridge-i Egyetemnek tulajdonított szöveget a szóolvasásról, azaz a betűk megkeveréséről egy-egy szón belül; és meg is tudom erősíteni, hogy nem okoz problémát az ilyen szöveg olvasása.

Pontosan ezért kell _tudatosan_ másképp olvasni / nézni egy szöveget, ha hibakeresést, hibajavítást végez valaki: lassítani az olvasási tempót, és nagyon figyelni a részleteket (az egyes betűket).

Ugyanez vonatkozik a + / - elírásokra is: észre kell(ene) venni ezeket, hogy ne a tanulóknak / tanároknak / szülőknek okozzon problémát.

És még egy: ha már egy első osztályos kisdiáktól elvárják, hogy megkülönböztesse a két műveleti jelet, akkor ugyanez igenis elvárható mindenkitől. Márpedig a kis elsőstől elvárják; hiszen ha félrenézi a műveleti jeleket pl. a dolgozatban, annak pontlevonás és rosszabb értékelés (alacsonyabb százalék) a következménye. Nem hivatkozhat arra, hogy az ő agya nem akad el a részleteken...

Vitatkoznék kissé a korrektor munkáját illetően. Az teljesen természetes, hogy a lektor az aki a szöveget szakmai szempontból vizsgálja. De a korrektor sem csak szavakat javítgat.

És nincs olyan, amit írt itt valaki, hogy az értelmünk korrigálja a hibákat az ő munkája során. A fékezve olvasás alapvető. Nem mindenki alkalmas erre. A lényege pont az, hogy csakis azt figyeli, mi van írva. Észre kell vennie minden hibát. (Persze, ahogy mondani szoktuk: a korrigálást nem lehet befejezni, csak abbahagyni.)

Ugyanakkor a korrektornak észre kell vennie a helyesen leírt, de tévés savakat is. (<-szándékos rontás). Gyakori hiba az olyan elgépelés, amely nem oda illő szó, de hasonló hangzású. Ezen felül stilizál is, ha kell.

Sőt, még olyan is előfordul, hogy a szövegben ellentmondás van akár egy-két fejezettel korábban leírtakkal. Ha érti a mesterségét, akkor ezt is megpróbálja feloldani.

A muszály nem csak tankönyvben súlyos hiba, de a Blikk sem nagyon engedheti meg magának, ha már muszáj ezt a csúf szót használnia.

Berta Wooster> „De megismétlem, hadd szokják: a lektorok és a korrektorok azért kapják a fizetésüket, hogy tisztességesen végezzék a munkájukat. Vagy a kérdező kifejezésével élve: alaposabban.”

Tökéletesen egyetértek, de mivel volt részem hasonló jellegű munkában, ezért tudom, mennyire nem egyszerű dolog alaposan végezni ezt a munkát. Anno mi is részt vettünk olyan munkában, aminek a végeredménye egy oktatásba kerülő anyag volt, konkrétan egy szoftver. Megkaptuk az anyagot egy tanártól, feldolgoztuk. Volt egy ellenőrzés nálunk, aztán visszakerült a tanárhoz, majd általában az egész anyagot visszakaptuk javításokkal, változtatásokkal együtt, majd újabb ellenőrzés – függetlenül attól, hogy az adott részlet változott-e –, sokszor 2-3 alkalommal átfutva ezt a kört, tehát egy-egy dologgal akár 2-3 alkalommal is találkozott a mi javítást végző személyünk és a tanár is. Ezután került az egész a lektorhoz és korrektorhoz. Majd visszakaptuk, javítottuk az ott felmerülő hibákat, elvégeztük a módosításokat, majd újra ellenőriztük az egész anyagot, majd a tanár is újra ellenőrizte, majd visszakapta a korrektor és lektor is az egészet. Szóval azt hiszem annyira alaposak próbáltunk lenni, amennyire lehet.

Mégis volt, hogy már a kész, piacra kerülő termékben fedeztem fel hibát. Volt olyan is, hogy egy történelem tanárral vitáznom kellett egy adott kifejezés helyesírásáról, mert már a harmadik javítást eszközölte, így kénytelen voltam az utolsónál úgymond virtuálisan a fejéhez vágni a helyesírási szabályzatot.

Szóval egy tankönyv méretű szöveggel, feladatokkal rendelkező szoftver fejlesztése során több száz hibát fedeztünk fel, ezek egy része helyesírási hiba, egy része tárgyi hiba, egy része koncepcionális hiba. Az új megfogalmazások, megoldások természetesen újabb hibákat szülnek. Néha mondjuk egy adott témakör az utolsó körben lett változtatva, így azon már csak egy környi ellenőrzés ment át, esetleg a korrektor és lektor másodszori átnézése után.

Aztán jön a tankönyvvé nyilvánítás – fura módon szoftver esetén is –, ami egy újabb ellenőrzés lenne, immár központosítva. Általában onnan érdekes módon már nem szoktak hibákat jelezni, tehát ott „fenn” szerintem már kevésbé figyelnek az ilyen dolgokra, mondjuk ez valahol érthető is, hiszen egy csomó kiadó egy raklapnyi könyvét, egyéb oktatási anyagát kellene ellenőrizni.

Aztán azt is figyelembe kell venni, hogy – ha jól emlékszem – egy tankönyvet 3 évre nyilvánítanak tankönyvvé, azaz ennyi ideig változatlan formában nyomtatható újra. Az ezt követő átdolgozás sokszor kimerül az anyag átrendezésében. A korrektor, lektor itt már valószínű nem annyira alapos, ha tudja, hogy ezt az anyagot már hatszor átnézte élete során. Simán elképzelhető, hogy pl. a Pluto besorolásának, helyesírásának változása már elkerüli a figyelmét, hiszen az adott szöveget, feladatot már hatszor látta élete során.

A könyveket tanárok írják, akik főként tanítanak, és mellette készítenek tankönyveket. A sokadik kiadásnál már valószínű ők sem annyira motiváltak, lelkesek az ügyben. Lehet, hogy történetesen tényleg elolvasta az új helyesírási szabályokat, lehet, hogy pontosan tudja, hogy a Pluto már nem bolygó, de a tankönyv szerkesztése során átsiklik az egészen, mert tudja, hogy anno ez egy nagyon jól megírt rész volt, amivel nagyon elégedett volt, és már nem fordít figyelmet rá, mert egy másik témához meg vannak ötletei, vannak olyan dolgok, amit javítani akar, és arra koncentrál.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

Teljesen elfogadom amit írsz, hogy elvárható lenne, hogy egy tankönyvet hiba nélkül adjanak ki. Nem azt mondom, hogy a hibákkal szemben elnézőeknek kell lenni. De szerencsém volt látni ennek a működését, így azt kell, hogy mondjam, hogy a gyakorlatban teljesen életszerű, hogy egy tankönyv hibákat tartalmazzon, akár tárgyi, akár helyesírási hibákat is. Tehát a kérdésre a válaszom az, hogy lehet ekkorát hibázni. Nem szabad ekkorát hibázni, de a gyakorlatban vannak ilyen jellegű hibák, tehát nyugodtan felül lehet bírálni egy tankönyvet, illetve figyelembe kell venni az olvasáskor, hogy a tankönyv tartalmazhat ilyen hibákat, függetlenül attól, hogy a tankönyv szerzője, szerkesztője és a korrektor időt és energiát szán rá, és tényleg javít hibákat.

Tudom, már megválaszolt, lecsengett ez a kérdés, de egy mai cikk a tankönyvkiadásról:

[link]

Lehet, hogy a muszály is hasonló sorsú volt.

@ 13:

Én nem azt írtam, hogy a korrektor csak szavakat javítgat; pusztán azt akartam hangsúlyozni, hogy a szakmai lektor és a korrektor munkája élesen elkülönítendő. Valóban nem teljeskörűen írtam le a korrektor munkáját; de szerintem természetes, hogy az elírásokat és egyéb hibákat is javítja.

Én nem hivatásszerűen, hanem "önkéntesként" szoktam egy blog angolból fordított cikkeit korrektúrázni; ennek során minden "utamba kerülő" hibát javítok, még a magyartalan kifejezéseket vagy mondatszerkezetet stb. is. (Szükség esetén pedig "újrafordítok" egy-egy mondatot; de akár egy egész bekezdésre is volt már példa.)

Lektor még nem voltam, valószínűleg nem is leszek; de ha mégis lennék, nem tudnék elmenni a helyesírási (és egyéb) hibák mellett, azokat is javítgatnám. :)

@ 2xSü:

Tudom, hogy nem egyszerű dolog; viszont amit leírtál, az nem szimplán "nem egyszerű", hanem borzasztóan hosszadalmas, macerás és bonyolult. :D

Bár szerintem ez szükséges az alapossághoz...

Az utánnyomásokkal kapcsolatban: megint az alaposság hiányánál tartunk, ennek miértjére próbáltál választ adni. Pedig szerintem pont ekkor lehetne könnyebben észrevenni azokat a hibákat, amik felett előzőleg átsiklottak; én legalábbis így tapasztaltam, merthogy találtam már hibát utólag (azaz a megjelenés vagy a nyomtatás után) olyan szövegekben, amiket előzőleg már többször is átnéztem.

Egyetértünk abban, hogy elvárható lenne, hogy egy tankönyvben ne legyenek hibák; hogy nem lenne szabad ekkorá(ka)t hibázni. De nekem nem elég, hogy a szerző, a szerkesztő és a korrektor "időt és energiát szán rá, és tényleg javít hibákat"; én azt mondom: szánjanak rá még több időt és energiát, és javítsák ki az összes hibát.

Gondolom, neked nem új információ, hogy a könyvpiacon a tankönyvkiadás a legeslegnagyobb üzlet: amíg egy-egy szépirodalmi műből jó, ha pár ezer darabot el tudnak adni, addig egy-egy tankönyv több tízezres példányszámban jelenik meg minden egyes évben. Ez szerintem eléggé indokolná az alaposabb munkát...

Említek még két példát, ami nem tűnt fel senkinek az elmúlt évek folyamán:

1. Az Apáczai 2. osztályos olvasókönyvében Móricz Zsigmond A nehéz kétgarasos című művében felváltva szerepel a "kétgarasos" és a "négykrajcáros" szó. Lehet, hogy az eredetiben is így van, ez esetben legalább egy magyarázat (lábjegyzet) szükséges lenne ehhez.

2. Ugyanott Benedek Elek A három kívánság c. meséjének változata sem sikerült jól. A megoldandó probléma ugyebár az, hogy valahogy le kellene szedni a férj orrára nőtt kolbászt. Az asszony azt javasolja, hogy vágják le a kolbászt, de a férfi ebbe nem egyezik bele. "De miért nem?" - kérdezheti az a gyerek, aki nem ismeri a mesét az óvodából vagy otthonról. Ugyanis a szövegből kimaradt a feleség egy lényeges mondata: "Egy kicsit az orrából is lecsippentünk, nem olyan nagy baj az!"

Ezt a mondatot kihagyni nagy baj volt...

Plusz van még jónéhány olvasmány, amely egy-egy mű rosszul rövidített változata; azaz valamely lényeges elem / rész kimaradt a szövegből, ezért további magyarázat nélkül nem vagy csak kevésbé érthető. És még tudnék példákat hozni más jellegű hibákról is a magyar nyelv, ill. más tantárgyak (pl. matematika) tankönyveiből is.

U. i.: Nem én pontoztalak le. Szerintem tényleg olvashatja a topicot egy-két trehány lektor és / vagy korrektor. :D

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

A 15. válaszoló linkjéhez kapcsolódva két cikk:

[link]

[link]

Az első kicsit részletesebben leírja a felvetett problémát; de sajnos csak regisztráció után olvasható. A második már nem közvetlenül a tankönyvkiadáshoz kapcsolódik, csak gondoltam, hátha érdekel valakit. :)

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

A 10. válaszoló által említett hibákra pedig három példa A magyar helyesírás szabályai 11., 1985-ben megjelent, jelenleg is érvényben lévő kiadásából:

"252. Ha a közbevetett szó, szókapcsolat vagy tagmondat írásjelnél ékelődik a mondatba, az írásjelet a közbevetés után, vagyis a közbevetett részt körülfogó gondolatjelpár vagy zárójelpór második tagja után ki kell tenni:"

"256. A szövegbe ékelt szó szerinti idézetet általában idézőjelpór fogja közre."

A 257. pontban pedig egy idézet hibás: „a szabadág útjára visz gyász és romok felett”.

[link]

Van benne több is... :(((

Az 1. hiba a kezdeteknél...:)

Nem kell azt írni, hogy pontos j.

Elég annyi, hogy j, tudunk olvasni!