Lavor, vagy lavór?

Áááh, tiszta nyelvi orgia. :P

Az olvasásnál már csak hallani lenne jobb. :)

Mert nem mindegy ám ez sem; kukucs csak ide, a már említett egyik székely nyelvlecke szavai leírva:

1. lecke: Táplálkozás

pityóka, pityókatokán,

árdé, tőtött árdé,

berbécs, berbécsflékeny,

bórvize, törökbuza, puliszka,

maszlina, peccs, borkány, peccsdzsem maszlinás borkányban. :)

És itt lehet meghallgatni:

[link]

Na, mennyit tudtatok előre, hogy mi micsoda? :)

2. lecke: Táplálkozás tovább

fuszujka, ződfuszujka

vinete, murok

tepertyüs pogácsa, pánkó,

tészta, laska, [s ez es laska :) ], laskasirittő, lapittó

huspotyoló

szalátaböff

Itt is lesz néhány meglepi, úgyhogy találgatás után a videós segítség:

[link]

Ja, és mindenki válaszát maximálisan értékelem, zöld manccsal is. Beglerbég válaszain sajnos még nem látszik. :(

Pár dolgot még sikerült kipecáznom.:

n-ny csere

Dédmamámnál figyeltem meg, hogy a szó végi "ny"-t "n"-re cseréli. Sajna nincs elég emlékem, hogy módszeresen mindenik "ny" végű szónál így mondta volna. De ez megmaradt:

"szegénkém"

Nagyapám viszont a szóközi (2 magánhangzó közötti) "n"-t cseréli "ny"-re.

"csinyál"

"fonyal"

Továbbá az "o+lt" végződésű szavaknál, kiesik az "l" és a a magánhangzó hosszú lesz.

fót-folt

vót-volt

Meg még pár holmi:

"Ugrik hegyibe"-nekitámad

kumok egyet- alszok egyet

kum szemmel- csukott szemmel

mazzag- madzag

.

.

.

Vazs Megye :)

Meg most jutott eszembe, hogy asszem a debreceni nyelvjárásba' vannak kettőshangzók.:

"lóu"

-ról/-ről => -rúl/rűl

@Berta Wooster

Hinnye, ez a szöveg amit ideböktél jó réginek tűnik. :) Mikori? Én XIX. századinak saccolom. Akkor nem csoda, hogy nem értenék mások. :D

A köznyelvvel csak az a probléma, hogy nagyon csúnyán erőltetik mindenhova. Gőgösséggel megfűszerezve. Kicsit át kéne szabni az oktatást és javulna a helyzet, úgy 10 éven belül. :)

Amúgy pont, hogy látszik az értékelés a válaszaimon. Egyszer belefutottam pár nyelvi zelótába és nem díjazták, hogy más véleményen vagyok. :D

Sziasztok!

Eszembe jutott néhány kifejezés:

szakravéder Azt a szakravéderét neki!

Hogy ez mit jelent?

Olyan sokan voltak, mint a szakravéder.

Eddig nem foglalkoztam vele, hogy mit is jelenthet.

A másik a herevere.

A férjem szokta mondani, hogy nyáron a Balaton-parton csak a herevere megy.

És még egy eszembe jutott:

A fekete-sárga csíkos darazsat itt szakadéknak hívják.

Tedd be azt az ajtót! - Zárd be az ajtót!/kilincsre/

Dobd már ki azt a sok csekmetet! Haszontalan holmi.

Vidd ki azt a csetreszt a kecerájba!

Ezeket még a szüleimtől hallottam.

Zárd el a villanyt!

Ezek jutottak még eszembe. Üdv. Ági

Édesapámtól hallottam a herkópátert.

Ezt csak a herkópáter tudja.

Ugyanakkor édesapám soha nem káromkodott, ezt szoktam tőle hallani:

A herkópáterét neki!

"Azt a szakravéderét neki! "

Ó Ó Ó nagyapámtól hallottam vagy 30 éve:) Már el is felejtettem.

@ beglerbég:

< Hinnye, ez a szöveg amit ideböktél jó réginek tűnik. :) Mikori? Én XIX. századinak saccolom. Akkor nem csoda, hogy nem értenék mások. :D >

Mint jeleztem is, a szöveg nem a sajátom, csak lenyúltam. :)

Most rákerestem egy másik kérdésre, ahol a "szerzővel" beszélgettem egy kicsit; tessék, lehet élvezkedni. :)

http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__nyelvek__..

< A köznyelvvel csak az a probléma, hogy nagyon csúnyán erőltetik mindenhova. Gőgösséggel megfűszerezve. Kicsit át kéne szabni az oktatást és javulna a helyzet, úgy 10 éven belül. :)>

Ez nem teljesen igaz ám... Az oktatásban valóban ragaszkodnak a nyelvtani szabályokhoz, és én ezzel maximálisan egyet is értek. De a tájszólásokat illetően a leendő pedagógusoknak azt javasolják, hogy hagyják a diákokat így beszélni, ne tiltsák el őket ettől. Persze az egy másik kérdés, hogy a tanerők ezt mennyire tartják be később...

< Amúgy pont, hogy látszik az értékelés a válaszaimon. Egyszer belefutottam pár nyelvi zelótába és nem díjazták, hogy más véleményen vagyok. :D >

Emlékszem egy ilyen kérdésre. Arra nem, hogy írtam-e oda választ, de azt tudom, hogy - magam is az lévén - a "nyelvi zelótákkal" értettem egyet... De nemrég egy másik kérdésnél tapasztalhattad magad is, hogy egy nyelvtannáczival állsz szemben. :P

Nekem a tájszavak bejönnek, a köznyelvi sztenderdtől való eltérés meg nem; ez van, elnézést. :)

@ andizsuzsi, Ági (és a többiek):

Ha nem volt elég egyértelmű az előző válaszomban a célzás, akkor most írom nyíltan: legyetek olyan jók, zöldítsétek már be beglerbég előző két válaszát! :)))

Ezen az oldalon mindenki válaszát folyamatosan felértékeltem, vagyis ment a zöld kéz.

Ez csak természetes.

Üdv. Ági

Ehhez mit szóltok?

Egy kérdés kapcsán találtam rá és leragadtam.

Annyira tetszik!

Egy taplósipkás, mándlis polgár kicsi borháza előtt két nyársra tűzött foglyot sütött, élénken lobogó tűznél, melyet egy inasgyerek élesztgetett, rőzsével, száraz venyigével. Amint később kitudódott, Répási János volt, a híres virágos szavú pápai "mérnök" - vagyis szabó, aki azért nevezte magát mérnöknek, mert jómódú lévén, se nem szabott, se nem varrt, az a legények dolga, ő csak mértéket vett a megrendelő alanyokról. Máskülönben sem törődött valami nagyon sokat, hogy valamely fogalom megjelölésére a helyes szót használja, sőt éppen arról volt nevezetes, hogy szabadon mert gázolni a magyar nyelv virágoskertjében, mint egy beszabadult bivaly.

Feri úr köszönt neki, s tiszteletteljesen szólítá meg:

- Ugyan kérem szeretettel, bácsi, miféle sokadalom az ott?

A taplósipkás ember körülnézett, s noha csak egy helyen mutatkozott sokadalom a láthatáron, mégis megkérdé alaposan:

- Melyiket érti elméje rejtett kuckóiban?

- Ott ni! Ahova az a két leány tart.

Répási uram megpiszkálta előbb a tüzet.

- Hja, ott ma a vidámság szellentyűit prüszögtetik.

- Bált tartanak - kottyant közbe az inasgyerek.

Mire hirtelen nagy csattanás következett, amit Répási uram tenyere idézett elő a szabóinas pufók képén.

- Hogy mersz beleszólni, te láb, mikor a fej beszél? De nem is láb, te kisujj! (Majd ismét nyájasan fordult Noszty felé./ Irtani kell az ifjúság fattyúhajtásának ösztönzetét, uram, mert a fejünkre nőnének a kedélyzetei. Ámbátor igazat mondott ő, mivelhogy valóban a tánc tajtékzó serlegeibe merülnek az iparoskeblű ifjúság mindkét nembeli ágazatai.

- Igen, hallottam erről valamit, hogy szőlőt béreltek volna ki a fiatal iparosok, és szüretet tartanak. Szabad vajon oda elmenni idegennek is?

Répási uram meggondolkozott egy darabig, majd a következő rejtélyes választ adta:

- Hahogy kézizzadtságbeli piszok terebesedik a körme alatt.

Látván, hogy nem érti meg a vadász, kedélyesen hozzátette:

- Én se cselekedvén egyébképpen, mivelhogy vágyaim zománcai engem is odahajtanak, feleségem és leányom ottlétének ténybeli árnyalatai miatt, elmeneteli akaratom csupán e két fogolynak lévén foglya; ők ugyanis nékiek elviendők. Ha a vadász úr türelmének szivárványai medrükből ki nem csapnak, míg e megdicsőült szárnyasok elvesztik jellembeli nyerseségüket, én magam, Répási János, vezérlem a vígasság ama völgyébe, mert ámbátor magam is szőlőtulajdonos vagyok, itt la, jussom vagyon vendéget vinni, és én szeretem a fiatalságot... mert utóvégre a fiatalság sokat ér, már azért is, mert a fiatalságon sokkal jobban áll a ruha.

Feri köszönettel fogadta el a meghívást, s késznek ajánlkozott, hogy megvárja a foglyok elkészülését; leült ő is a tűzhöz. A ruhamérnök végigmérte tekintetével, és így szólt, inkább önmagához:

- Hm. A fehérnépek nem apprehendálnak meg[63].

Mialatt a foglyok vidáman sercegtek, és szemmel láthatólag zsugorodtak, addig a ruhamérnök szája egyre járt, s fejtegetései folyamán az az előbbi homályos mondása, a köröm alatti piszokról, nyert valamennyit értelmezés tekintetében. Elmondta ugyanis, hogy a szőlőtelepnek mai szürete tanulságos példa a boldogulásra, mely az egyesülésben keresendő. Hogy azt mondja, minden ember körme alatt van egy kis feketeség, külön-külön piszoknak neveztetik, de ha az egész emberiség összerakná, ami a körme alatt van, például a Karszt hegységre - hát egypár hold fekete termőföld lenne belőle.

Megpirulván a szalonnával kellőképpen megcsöpögtetett foglyok, miután egy régi újságpapírba csavartattak, Répási uram felhúzta ünneplő dókáját, mely a borház ajtajának kilincsén lógott, s a taplósipkáját felcserélte fekete, új kalapjával.

- A készenléti indulás párázataiba jutottunk - mondá -, de talán ne menjünk gyalog.

Odaszólt az inasnak:

- Vezesd ki a pónit, ördögfattya!

Mire az inas bement a pincébe, mely a borházból nyúlt be a föld alá, és kisvártatva egy liliputi, körülbelül fertályakós hordócskát hajtott maga előtt. Ez volt a "póni".

- Immár hömpölygesd lépteink előtt az Úr nevében, ámen - rendelé a bolondos szabó.

Szót fogadott az inas, s kellő ügyességgel gurigázta előttünk a kis hordót a lejtős gyalogúton, hadd legyen fullajtár, hirdetve az egybegyűlt sokadalomnak, hogy kiváló személyiség érkezik, hozván magával ivóvendéget, de italt is.

Elfelejtettem odaírni a forrást:

Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival.