Miért hallani egyre többször, hogy művelt emberek is keverik a ba/be, ban/ben toldalékokat, pl. megyek a boltban (oda), ennyire nehéz megjegyezni, mikor melyiket használjuk?

Elméleti oldalról érdekes a kérdés. Hogy kontrasztosan kielemzhető legyen a dolog: a tiwi nyelv Ausztráliában.

A tiwi nyelv a gyarmatosítás előtt poliszintetikus nyelv volt, sőt, még ezen az igen szélsőségesen szintetikus tipológiai oszályon belül is a legszintetikusabbak közé tartozott. Egész mondatokat volt képes egyetlen szóalakba sűríteni ragokkal. Nemcsak egyszerű hely- és logikai viszonyok, de akár önálló fogalmaknak is létezett külön rag-alakjuk, és ezáltal szinte tetszőleges godolattartalom össze volt rakható egy szóalakon belül.

Viszont ez a tiwi nyelv a gyarmatositás kései, modernebb szakaszában egy-két nemzedék alatt teljesen megváltozott, erősen analitikussá vált, tulajdonképpen új nyelvről lehet ma már beszélni. Itt már nyilvánvalóan nem beszélhetünk egyszerű változásról, noha technikailag nem történt nyelvcsere, nem angol nyelvről van azért szó, inkább talán a kreolizációhoz közelítő eset, de még mindig az eredeti nyelv szélsőséges változásába illik bele.

Elméletileg talán tudományossá tehető olyasvalami, amit a preskriptív nyelvészet képviselet eredetileg, bár lehet, hogy ez nem is preskripciót jelentene az eredeti formában, inkább az ökológiához hasonló fogalomrendszer átvételét. Lehet arról beszélni valamilyen fajta globális értelemben, hogy a törzsi nyelvek kihalása, vagy a tiwi nyelv szélsősges sebességgel lezajló átalakulása valamilyen értelemben veszteség. Erre mintha utalna is Jared Diamond: A világ tegnapig c. művében. Ma zajlik a történelem leggyorsabb nyelvkihalási folyamata. Mivel az ember azonban alapvetően soknyelvű majom, valószínűleg eleve ilyen jelleg mentén vált el a csimpánztól és millió éves önálló történelme során mindig is a legsokyelvűbb alakban létezett, ez a mai gyors nyelvkihalási ütem hozhat humánetológiai értelemben veszélyeket.

A magyar terepre visszatérve: én alapvetően a leíró nyelvészet megközelítését kedvelem, talán azért, mert a -suk- sük. vagy egyéb jelenségek elleni ellenszenv sokszor eltúlzott hazánkban, sőt, sokszor előfordul az a paradox helyzet, hogy sokszor még nagyobb műveletlenség áll a szabvány merev védelme mögött, mint az eltérő nyelvváltozatok használat mögött. Amikor a cigányok azt mondják ,,hol lakol? leülöl magadnak'', akkor ott a ,,leülöl magadnak'' nyilvánvalóan nyelvjárás, de a ,,lakol'' esetében a dolog egy pivit összetetteb, ott véletlenül - egész más okból ugyan - de pont egy nem is olyan régen teljesen szabályosnak, akadémiainak számító alakot elevenítenek fül, hiszen az ikes igék ragozásában egy régi nyelvváltozat szerint a egyes szám második személyben az -l rag kötelező volt. (,,én keresek'', de ,,te keressz'', vs ,,én megmenekedem'', de ,,te megmenekedel'', látszik, hogy nem az igető véghangja, hanem az ikesség döntött a rag alakja felől, az iketlen igék kapták az sz ragot, az ikesek meg az -l ragot, Heltai Gáspárnál is szépen tetten lehet érni, de még az 1970-es évek irodalmában is voltak nyomai). A cigányok tehát paradox módon egy régi szép teljesen akadémkus szabályt elvenítenek föl akaratukon kívül, persze ez az egybecsengés itt csak véletlen és csak az egyes szám 2. személyű alakokban érzékelhető, de aki a szépirodalombóól ezt ismeri, az kb úgy éli ezt meg, mint a hírhedt ,,kettős képek'' nézegetésénél származó élményt, amikor egy képbe egyszerre lehet belelátni a nyuszit és kacsát.

Ugyanakkor a sok vicces esettől eltekintve, egy-két esetben a preskriptiv szemlélet mögött is ,,van valami''. Ma megmenteném a ,,mi hallanók a hangot'' féle alakot, ha ma zajlanék éppen ez a nyelvi változás, nem is annyira konzervativizmusból, inkább csak valamiféle olyasféle alapon, mint amikor a biokertés vagy ez erdész próbál a kertben az endemikusabb fajta fajoknak valami kis előnyt adni.