Mi is rátekinthetünk a "Magyar Nemzeti Szövegtár adatai"-ra?
Ezt a választ nézegettem: [link]
és itt írták, hogy "a Magyar Nemzeti Szövegtár adatai szerint a boldogok szóalak 1130-szor, a boldogak 37-szer fordul elő"
Esetleg van ilyen online felület, ahol be lehet írni egy szót, és kimutatja, hogy mennyiszer fordul elő?
Remek segítség volna.
amúgy kösz a linket, jópofa, hasznos lehet hasonló esetekre :-)
(egy hasonlóan hasznos link, még egy évtizeddel régebbről:
[link] )
Igen, az érvelési hiba attól érvelési hiba hogy nem érvel, de akkor hiba, ha érvelni akarunk.
Ha #7-es ékes példája annak, amikor az illető nem akart vitatkozni, nem akart érvelni, vagyis nem akart semmit alátámasztani azzal, hogy "az ilyenek miatt tartunk itt", hanem egyszerűen ezt szerette volna kijelenteni, egyszerűen szerette volna elmondani rólad a lesújtó véleményét.
ezzel önmagában nincs semmi gond, az ember nem akar mindig vitatkozni, sokszor egész más jellegű közlendői vannak (mint itt is).
és erre mondtam, hogy ilyenkor nincs értelme "érvelési hibát" említeni, akkor sem, ha formailag hasonlít a dolog valamelyik szokásos érvelési hibára.
A kérdés kapcsán talán ezek is érdekelhetnek.
Bibliotheca Corvina – Hunyadi Mátyás könyvtára
Országo Széchenyi Könyvtár Nyelvemlékek Lista
(itt vannak külön gyűjteményi linkek tételes listákkal a digitalizált kódexekkel, mint MTA gyűjtemény, OSZK gyűjtemény, Árpád-kori, stb, érdemes átnézegetni.)
Hungaricana Adatbázisok
(képek, könyv és dokumentum, térkép, levéltár, stb.)
Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázis
Magyar Nemzeti Múzeum Digitális Adatbázisai
(linkekkel)
Ariadne
(régészeti digitális adatok ami eu-s és Magyarország is részt vesz benne)
A mellékesen felmerültekben egyik féllel sem értek egyet. Itt egy régi gyakoris kérdés 2009-ből röpke példának: Mi a jó benne, miért szidják magyarok a magyarokat? Mivel érzik magukat jobban ha leírhatják, hogy "ez van ilyen felelőtlen, ostoba, stb nép a magyar"?
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__egyeb-ke..
A 3-as válaszoló már nem is értette mit kérdez a kérdező, csak hadakozott a semmivel. Ez bizony egy tárgyalható kérdés lenne (elvileg), aminek a megkérdezése nem a magyarok szidása.
Inkább azt kellene feltenni, hogy hogyan jutott idáig ez, hogy a magyarok becsmérlik a magyarokat a nemzetiségükkel? Nyilván kutatható lenne. Persze olyan szempontból kérdés ez, hogy ez közérdekű és nem "valamelyik fél" érdeke és nem a "kinek van igaza" dolog.
Amúgy külső szemlélőként a kérdés még okés is, és még, ha megfelelően értjük, akkor okés még a 3-as válasz is és akár az is beleférne. Utána viszont... no komment.
Úgy egyébként a magyar-szidást nem kellett volna átvenni (!) az embereknek egymástól és itt kezdődne. És le kell róla szokni. Itt meg folytatódik.
Sajnos ez olyan, hogy elkezdett terjedni a neten és sajnos az emberek bedőltek és mondogatják megfontolás nélkül, mint valami "okos szlogent". Vagyis megfontoltabbnak kell lenni, lennünk azzal amit a neten olvasunk.
Amúgy, ha megnézzük a magyar-szidás olyan, ami egyáltalán nem kapcsolatos sokszor a nemzeti hovatartozással, hanem legfeljebb általános emberi dolgokról szól. Ha valaki szemetel akkor "magyar" (úgymond), mintha más államokban ne szemetelnének. Vagy ír valaki majdhogynem bármit ami nem tetszik és akkor "mert magyar", mintha máshol olyan ne lenne - és röviden ennyit a logikáról, hogy ezeknek semmi köze a nemzeti hovatartozáshoz. Csak hallottuk a neten és lehet mondogatni. Remélhetőleg erről nem szükséges példákat keresni idézetekkel, hogy a felhozott dolgoknak nincs köze ahhoz, hogy valaki magyar.
Ez a magyarságát szidni valakinek számomra olyannak tűnik, mint a szüleit szidni. Egyszerűen ilyen nem teszünk.
ChatGPT dolog. Van amire jó és van amire nem. A gondot pont az jelenti, hogy ismeretek hiányában nem tudják az emberek felismerni, hogy hibázott. Alap dolgokban persze jó tud lenni, mint gyors lexikon. :) Na meg is kédeztem, de ez inkább egy alap infó, de legyen itt. Hozzáteszem, hogy nem tartom jónak a tejes ráhagyatkozáshoz, mert annak a hátránya áll fenn, hogy végül bármit ír ki a ChatGPT, azt fogják elfogadni az emberek. Na itt egy alap infó:
- miért szidják a magyarok a magyarokat azzal, hogy magyarok?
- ChatGPT
"Az, hogy egyes emberek negatívan beszélnek vagy szidják a saját nemzetüket, nemzetiségüket vagy kulturális közösségüket, bonyolult jelenség, amelyet különböző tényezők befolyásolhatnak. Néhány lehetséges magyarázat lehet a következő:
Frustráció és elégedetlenség: Azok, akik elégedetlenek az ország vagy a kultúra bizonyos aspektusaival, hajlamosak lehetnek ezeket az érzéseiket kifejezni mások iránt. A kritika ebben az esetben olyan megnyilvánulás lehet, amely a változásra vagy jobbá tételre irányul.
Politikai feszültség: A politikai vagy társadalmi feszültségek sokszor megoszthatják az embereket, és az egyes csoportok egymás ellen fordulhatnak. Az ilyen helyzetekben a nacionalizmus vagy az etnikai ellentétek felerősödhetnek.
Identitáskrízis: Az identitás és a nemzeti büszkeség kérdéseinek kezelése bonyolult lehet, és egyesek talán nem érzik magukat eléggé biztosnak vagy büszkének a saját nemzetiségükkel kapcsolatban. Ezen érzések kivetítése másokra is vezethet.
Média és külső hatások: A média és más külső tényezők is befolyásolhatják az emberek véleményét és attitűdjét a saját kultúrájukkal vagy nemzetükkel kapcsolatban. Ha a média negatívan ábrázolja egy országot vagy egy csoportot, az hatással lehet az emberek véleményére.
Fontos megérteni, hogy az ilyen kritika vagy negatív megnyilvánulások nem tükrözik mindig az adott ország vagy kultúra teljes népességének véleményét. Gyakran az ilyen hangok a csoporton belül kisebbséget alkothatnak, és az egyének véleményétől függően változhatnak. Az ilyen típusú megnyilvánulásokkal szemben megértő és nyitott párbeszéd segíthet az érzelmek és az álláspontok jobb megértésében."
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!