Későnkelős egybe vagy külön?

későn kelős

A "későn" határozószót és a "kelős" melléknevet különírjuk.

Nem összetételről, hanem határozószói, /későn/ bővítményű

szószerkezetről van szó, amelyet különírunk.

Egyébként, ha ilyen kérdésed van, ezen az oldalon választ kapsz rá:

[link]

Különírandó.

Amúgy én az -s képzőt feleslegesnek érzem. Későn kelő – ez is kifejezi ugyanazt.

#4: Naja, csakhogy szegény MTA-gép nem tudja értelmezni, ő annyit lát, hogy ez egy határozószó meg egy melléknév...

Mi viszont tudjuk, hogy ha csak szigorúan, "ész nélkül" elemezzük, akkor két képző van ráakasztva a "későn kel"-re (későn kel + ő + s), ami a [link] alapján már összerántja a "későn kel" szókapcsolatot... → Így későnkelős volna.

De vajon tényleg két képző ez? Hiszen azt mondjátok (#5), hogy -s nélkül is ugyanazt fejezi ki... Akkor lehet, hogy ez csak egy olyan szlenges, "feleseleges", funkció nélküli toldalék, amit mókából (divatból) tesznek oda néha? mint a cucc helyett a "cuccos", vagy a kisiskolások szoktak ilyen gúnyneveket adni a tanároknak, hogy Márta helyett "Mártás", Mária helyett "Máriás", Magda helyett "Magdás"... Vajon tényleg nincs ennek semmi funkciója?

Ha az emberek tulajdonságait nézzük, akkor sok ilyet lehet hallani, pl.: XY meglehetősen késős, beszólogatós, sírós, pityergős, vihorászós, lassúkázós, ráérős (/ ráérősen csinálja a dolgát) stb.

Mondhatnánk, hogy ezek ugyanazt jelentik, mint -s nélkül, de azért egyesével nézve érezzük, hogy mégsem egészen... Ez valami "tulajdonságjelző végződés", mondhatni "tulajdonságképző". Ha még nem világos, akkor kicsit magyarázom:

Az -ó/ő végű melléknévi igenevek többféle funkciót betölthetnek, amikor valakiről beszélünk: lehetnek sima jelzők (vagy a jelzőből képzett főnevek), amik azt mondják meg, hogy az illető éppen ezt teszi: "síró kislány", "ha van itt egy ráérő ember, akkor segítsen", "holnap a későn kelők le fognak maradni a tábori reggeliről" – de általánosabb tulajdonságra (személyiségjegyre) is utalhatnak megfelelő szövegkörnyezetben: "ő olyan beszólogató típus", "egész gyerekkorában a vihorászó lányok közé tartozott", "én későn kelő fajta vagyok".

Ez az -s végződés pedig egyértelműsíti, hogy a személyiségjegyről van szó (sírós, vihorászós, későnkelős), tutira nem arról, hogy valaki éppen akkor sír, vagy perpillanat vihorászik, vagy aznap éppen későn kel(t).

Ezért én azt modnanám, hogy ez két képző (két külön funkcióval, még ha az -s viszonylag különleges funkcióban van is), így mindenképp érvényes a 127-es szabálypont, vagyis összerántva: későnkelős.

Az egy külön érdekes kérdés, hogy ez az -s "tulajdonságképző" vajon miért van ebben a kicsit komolytalan, gyereknyelvi/szlenges státuszban?, miért van az a benyomásunk, ha egy ilyet hallunk, hogy ez nem egy "rendes", "komoly" szó, csak valami ad hoc tákolt szócska, amit komolyabb szövegben inkább úgy kell mondani, hogy "vihorászó típus", "későn kelő fajta"?... talán a sírós még viszonylag kevéssé ilyen... hm...

Köszi a választ (én sem vagyok nagy nyelvészeti szakértő :-).

Még egy dolog eszembe jutott a válaszodról:

Úgy érzem, hogy a "későnkelős (fiú)"-ra az azért mégis igaz, amit az #5 írt: -s nélkül is ugyanazt fejezi ki – ellentétben a "síró (kisgyerek)/sírós (kisgyerek)"-kel, amely ennek a skálának a másik vége: itt egyéretelmű, hogy "s" nélkül éppen most sír, s-sel pedig ő ilyen típusú személyiség.

Hogy ez mitől függ, vagyis hogy miért viselkedik az egyik kifejezés így, a másik úgy, azt még hosszan lehetne elemezni... A lényeg, hogy mivel sok tulajdonságot -s-képzővel fejezünk ki, teljesen érthető, hogy a "későnkelős" esetében is alkalmazzuk ezt, analógiás módon (vagyis azért, hogy a többihez hasonlítson) – akkor is, ha felesleges –, márpedig ha így teszünk, akkor ez bizony két képző, vagyis egybeírandó.