Van olyan nyelv, ahol a tegezésen és magázáson kívül van egy harmadik típus?

Hogy harmadik típus-e, nem tudom...

De ha jól tudom, az olaszban kétféle magázódás van.

Az egyik analóg a mienkkel, vagyis egyes egyes szám harmadik személyt használnak, a másik pedig a francia, orosz stb. magázással analóg, vagyis többes szám második személyt használnak.

Az első az udvariasabb, formálisabb, a második talán kissé leereszkedőbb.

De csak nagyon keveset tanultam olaszul és már régen volt.

Érdemes talán a japánnak utána nézni, az udvariasságnak nagyon változatos formái vannak.

... folytatom: itt van erről kicsit bővebb leírás:

https://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__nyelv..

#2: sosem értettem, hogy miért mondják ezt az "angolban csak magázás van dolgot"... értem én, hogy egyféle van, de az mirt lenne magázás? ha egyféle van, akkor az tegezés. mindig a magázás a "plusz", a távolságtartóbb, a tiszteletteljesebb a hétköznapi "alap"-megoldáshoz, a tegezéshez képest.

ha az angolban csak egyféle van, akkor ott most nincs magázás, és ez független attól, hogy nyelvtörténetileg vagy a szavak etimológiáját tekintve melyikből alakult ki a jelenlegi rendszer, a jelenlegi szavak...

#5 BringaManó

Ez természetesen csak nyelvtörténetileg igaz. Funkcióját tekintve igazad van. Néhány kivételtől eltekintve csak egyféle van, ami inkább tegezés.

"De ha jól tudom, az olaszban kétféle magázódás van.

Az egyik analóg a mienkkel, vagyis egyes egyes szám harmadik személyt használnak, a másik pedig a francia, orosz stb. magázással analóg, vagyis többes szám második személyt használnak."

felhívnám a figyelmet, hogy amikor erről gondolkodunk, akkor vegyük észre, hogy a magyarban is többféle "magázás" van (még ha az igeragozást ez nem is érinti), hiszen a teljesen "sima", kölcsönös magázáson kívül van tetszikezés is (leginkább kisgyerek felnőttek felé, illetve gyerek+felnőtt idős emberek felé, és ezekre a válasz jellemzően tegezés), és van önözés is, ami a hétköznapi, ismerősök közötti magázáshoz képest egy távolságtartóbb, formálisabb, udvariasabb megoldás. (ez is kölcsönös.)

amúgy sokszor hallani olyat, hogy a magázás neveletlen dolog, csak az önözés udvarias, de ez baromság: ezek különböző helyzetekben alkalmazhatók, tömören azt mondanám, hogy a magázás jellemzően ismerősök között alkalmazható, udvarias – a tegezésnél távolságtartóbb – megoldás, az önözés pedig ismeretlenek közötti, még udvariasabb forma. (ezt persze lehetne még árnyalni, de most nem akarom nyújtani)

jellemzően kicsit kényelmetlenek azok az átmeneti helyzetek, amikor valami okból változik a viszony: pl. az általános iskolában rendszeres a küzdés azzal, hogy miközben a pedagógust tetszikező (vagy manapság már gyakrabban tegeződő...) gyerekek érkeznek be kis elsősként, valahol félúton át kell állni valami komolyabbra, ami vajon mi is legyen... a nyelvtant illetően persze E/3-as magázódás, az világos, de hogy szólítsuk meg a tanárt? "maga"? kizárt... "ön"?... az is furcsa... "Ildikó néni"? hát éppen ezt akarjuk hátra hagyni... akkor marad a "tanárnő / tanár úr", és ez rendben is van.

de mivel ez az egy megoldás maradt, ezt nemcsak megszólításkor kell alkalmazni, hanem mindig, amikor a megszólított az alany:

"Tanárnő, legyen kedves, mondja meg, hogy a tanárnő is ugyanabból a könyvből olvassa-e a feladatot?"

oké, ezzel lehet lenni, viszont akkor honna fogja szerencsétlen gyerek megtanulni, hogy mikor/hogyan kell alkalmazni a maga/ön/tetszik-et?...

aztán a gimnáziumban felnőtt lesz, ott már majd belejön ebbe is, sőt, ott már az következik, hogy őt is sokszor magázódva szólítják meg (sőt néha a kicsik tetszikezve), plusz hogyan kell köszönni a boltban, megfelelően semleges dolog-e a jónapot, lehet-e azt tegeződő társaságban is mondani stb. ... – szóval nem egyszerű a helyzet.

ugyanígy kényelmetlen lehet az a változás, amikor ismeretlen, önöző viszonyból közvetlenebb, magázódóba vált egy kapcsolat: olyankor is néha bátortalanul hangzanak el az első magázódások, és nemcsak azért, mert midnen kezdet nehéz, hanem mert van ez a hülye babona, hogy az egy általánosan udvariatlan megszólítás.

további érdekesség, hogy írásban (levélben), sokszor kicsit magasabbra tesszük az udvariassági/választékossági "lécet", így lehet, hogy valakivel a munkahely/iskola folyosóján magázódsz, de amikro levelet írsz, akkor formálisabbra veszed a stílust, és önözöd... írásban furcsa is lenne, hogy "érteklődöm, hogy maguk is egyetértenek-e azzal, hogy..." (ez inkább olyan, mint amikor egy regényben a párbeszéd van írásban rögzítve, nem?)

ha mindezt átgondoljátok/továbbgondoljátok, akkor Önök is rá fognak jönni, hogy magyarban sem egyféle magázást tetszenek használni, hanem maguk is mindig az adott helyzethez igazítják a stílust. ;-)

A japán nyelvben pl. elég sok szintje van az udvariasságnak az egészen durvától a megalázkodóan tisztelettudóig.

"Teme no namae?"

"Kimi no namae wa?"

"Anata no namae wa?"

"Anatasama no namae wa nan desu ka?"

Ez mind azt jelenti, hogy "Mi a neved?" csak az első megvető és durva hangnemű, az utolsó meg kb mintha az Istentől kérdeznéd a nevét.