Lehet, hogy fel sem ismernénk az idegen létformákat, még akkor sem, ha ide jönnének?
Szia!
Érdekes felvetés. Az biztos, hogy az élet -bárhol is legyen az univerzumban-, alapvetően hasonló. Itt természetesen, nem a materiális hasonlóságokra gondolok (bár nagy valószínűséggel, ott is lenne konvergencia), hanem az élet legalapvetőbb tulajdonságaira (a környezettől el kell határolnia magát, de nem izolálódhat, anyagcsere, információ -> reprodukció, sőt a halált is idevehetjük). Azaz a Gánti Tibor által megfogalmazott, abszolút- és potenciális életkritériumok biztosan igazak rá (a zárójelben nem soroltam fel mindet). Az is elég valószínű, hogy szénen alapszik a materiális struktúrájuk, mivel ez az (általunk ismert) egyetlen alkalmas elem erre a "célra". A szilíciumot szokták még mondani, de ez nagy számban nem olyan stabil, mint a szén. Arra nagyon kicsi az esély, hogy ne tudnánk elkülöníteni a földi élettől, tehát moszatok és ehhez hasonlók, valószínűleg nem lennének (esetleg, csak nagyon hasonlóak). "energia lény" alatt mit értesz? Az élet nem állhat energiából, ez biztos.
Remélem tudtam segíteni! :)
Ez utóbbi, már inkább a sci-fi kategóriába esik, nehéz erre tudományosan objektív választ adni.
"Mi meg itt vágyakozunk a kapcsolatra, de ők nem."
Erre megint csak kicsi az esély. Az intelligens élőlények mind kíváncsiak, így valószínűleg a földönkívüliek is azok lennének.
Ha meg nem lépnének kapcsolatba, akkor nem kommunikálnánk, ennyire egyszerű...
"Az intelligens élőlények mind kíváncsiak"
Honnan tudod, ismered a világegyetemben az összes intelligens lényt? Az előttem írt válaszokban is sok olyan dolog van, ami csak feltételezés, úgy gondolod, hogy igaz, de nincs rá bizonyíték.
"Honnan tudod, ismered a világegyetemben az összes intelligens lényt?
Én nem írtam, hogy a Világegyetem összes intelligens élőlénye kíváncsi. Utaltam rá (bár valóban nem írtam le), hogy a földi int. élőlények, jellemzően kíváncsi természetűek. Amúgy a környezet megismerésére való igény valóban feltételezhet intelligenciát.
'Az előttem írt válaszokban is sok olyan dolog van, ami csak feltételezés, úgy gondolod, hogy igaz, de nincs rá bizonyíték."
Itt melyekre gondolsz?
#8 "'Az előttem írt válaszokban is sok olyan dolog van, ami csak feltételezés, úgy gondolod, hogy igaz, de nincs rá bizonyíték."
Itt melyekre gondolsz?"
Például erre gondolhat:
"Ahhoz nem kell ismernünk földönkívüli életet, hogy tudjuk, hogy az életkritériumoknak megfeleljen, hiszen, ha nem felelne meg, akkor nem nevezhetnénk életnek."
Csak a földi életet ismerjük, annak a kritériumait. Elég nagy a világegyetem, hogy ne legyen általános az a jelenség, amit mi életnek nevezünk. Nincs bizonyíték sem mellette, sem ellene.
"Az is elég valószínű, hogy szénen alapszik a materiális struktúrájuk, mivel ez az (általunk ismert) egyetlen alkalmas elem erre a "célra"."
Itt pedig te is leírtad a kitételt: általunk ismert. Az ember hajlamos mindentudónak gondolni magát, pedig nyilván a töredék töredékét ismeri csak a világnak (és amit ismer belőle, azt sem biztos, hogy jól magyarázza vagy jól értelmezi).
Szóval szerintem bizony lehet, hogy fel sem ismernénk (ahogy én azt is valószínűnek tartom, hogy arra is nagyobb az esély, hogy nem tudunk velük kommunikálni, mint hogy igen. Sőt, talán egyáltalán észre sem vesszük a kommunikációs kísérletet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!