Tudományos szempontból bizonyíték-e Isten létezésére a jövendölés?
A félreértések elkerülése végett, nem vagyok vallásos, csupán érdekességként teszem fel ezt a kérdést.
A szöveg, amivel kapcsolatban a véleményeteket kérem, így hangzik:
"Így szól az Úr fölkentjéhez, Ciruszhoz, akinek megfogja a jobbját, hogy színe előtt meghódoltassa a nemzeteket, és megoldja a királyok derekán az övet; hogy megnyissa előtte az ajtókat, és ne maradjon egyetlen kapu se zárva: „Előtted megyek, és megalázom a magasságokat; összetöröm az érckapukat, és a vaszárakat leütöm. Neked adom az elrejtett kincseket, és a rejtekhelyek gazdagságát, hogy megtudd: Én vagyok az Úr, Izrael Istene, aki neveden szólítalak." (Iz 45,1-3)
A fenti szöveg a perzsa Nagy Küroszról (latinosan: "Cirusz") szól. A hagyomány szerint Izaiás próféta az i.e. 8. században írta le, kb. 200 évvel az uralkodó születése előtt. A kutatás alapján ma már ez kétséges, ugyanis az Izaiás könyve 40-55. fejezetét egy i.e. 6. századi - tehát Nagy Kürosszal kortárs - prófétának tulajdonítják, így már nem olyan látványos a jövendölés. Bár, még így is meg van jósolva, hogy a perzsa király engedi majd haza a zsidókat (Iz 45,13).
Mindenesetre ha bebizonyosodna, hogy a szöveget az i.e. 8. században írták, amint a konzervatív teológia véli, az egyértelműen azt jelentené, hogy a szerző belelátott a jövőbe, és leírta Babilon legyőzőjének a nevét kb. 200 évvel korábban. Ebben az esetben lehetne-e arra gondolni, hogy Istentől kapta a kinyilatkoztatást?
Tehát, ez bizonyítékot jelentene arra, hogy létezik Isten?
"NEM vagyok vallásos"
Az lehet.
Akkor hívő vagy... ezzel a gondolkodással 100%
Csak esetleg még nem tudod, miben hiszel.
Ha gondolkodó lennél, teljesen másképp járna az agyad.
"tehát nem is téríthetek"
De ez bizony térítés. Mivel pedig konkrétan a keresztény tanokból idézel... teljesen véletlenül, ugye? - tehát ez keresztény térítés.
Tényleg nem vagy vallásos?
És hívő sem?
De fura!
"az egyértelműen azt jelentené, hogy a szerző belelátott a jövőbe"
Tudod, Amerikában van egy olyan fórum, ahol jövendölni lehet.
CSAK KONKRÉT DOLGOT, és CSAK 1 héten belül!
Mindig van nyertes.
De olyan soha nincs, hogy valaki KETTŐ héten is nyerne.
Ez nem mond neked semmit?
Még egy dolog: a Bibliába válogatták a már beteljesült próféciákat.
74%-os:
Ez az oldal azért van, hogy ha nem tudunk valamit, akkor megkérdezzük. Én nem tudtam valamit, megkérdeztem. Elmondtad a válaszodat, megértettem.
Innentől fogva nem értem, hogy mit vádaskodsz továbbra is. Nem vagyok sem vallásos, sem hívő. Agnosztikus vagyok. Idézhettem volna máshonnan is de pl. a Hérodotosz könyvében feljegyzett jóslatok nem ilyen látványosak, ezért maradtam a Bibliánál, ami az európai embernek egyébként is ismerősebb. De ha a keleti vallásból idéztem volna azt az állítólagos jóslatot amely Buddhárra vonatkozott, akkor meg biztos az lenne a baj, hogy a keleti vallásra akarlak téríteni. Ha meg Mohamed valamelyik tanítványától idéztem volna, akkor mit mondtál volna, hogy iszlám hitre akarlak téríteni? Ember, nem kis üldözési mániába szenvedhetsz. Ha valaki itt nem gondolkodik, az éppenséggel te vagy.
Szóval maradjunk annyiban, hogy köszi a válaszokat, de több válaszodra nem vagyok kíváncsi.
01:30-as:
Igen, tudom, hogy valószínűleg nem egy szerző műve a könyv, erről röviden írtam a kérdés alatt. Valószínűleg több évszázad alatt érte el mai formáját. De egyébként ez csak egy illusztráció volt a téma szempontjából.
"nem kis üldözési mániába szenvedhetsz"
Kicsit talán olvasgass.
CSAK MA több ilyen jellegű kérdés is volt, mint a tiéd.
Ezek után mit gondoljon az ember?
Vajon miért nem a vallás kategóriában találok brilliáns tudományos okfejtéseket? Érdekes, hogy ilyen soha nincs.
Tudom, hogy akad itt is időnként egy pár vallásos troll, de azok arról híresek, hogy elismerik hívő mivoltukat is. Én ezzel szemben már az elején közöltem, hogy nincs közöm a vallásosokhoz.
Vagy manapság már a hívők letagadják keresztény mivoltukat? Elnézést, nem olvastam vissza a kérdéseket. Mindenesetre azt érdemes tudni, hogy a térítő fundamentalisták nem igazán bírják a tudomány semmilyen formáját, így a történetkritikai bevezetés-tudományt sem. Jelen esetben ők amellett kardoskodnának, hogy Izaiás írta a jóslatot, a késői szerzőséget pedig alapból elvetik.
Mindegy, ezen nem érdemes vitatkozni, félreértettél, de nem történt semmi baj. Legalább tisztáztunk mindent.
Nézd, Nostradamus is jövendölt.
[Egyes jóslatai be is jöttek.]
Akkor ő is isten???
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!