Tényleg létezik egy chemtrail-nek elnevezett emberiség permetezés?
mármint, hogy speciális repülőgépek repülnek és vegyi anyagokat szórnak, hogy csökkentsék a népességet és így az új világrend urai átvehessék a hatalmat?
esetleg a normál repülőgépek üzemanyagába kevernek titokban valamit ugyanezen céllal?
nem.
Ne dőlj be mindenféle bugyutaságnak, amit hallasz vagy olvasol az interneten :)
Egyébként pedig, szerinted egy 10 km-es magasságban repülő gép ha kieresztene valamilyen permetanyagot, szerinted milyen távolságba vinnék el a légáramlatok azt, mire földet ér?
Kábé 100-200 km-es távolságban, a szélrózsa bármely irányába, kiszámíthatatlanul. Szerinted lenne értelme? A saját családtagok, barátok, ismerősök, üzlettársak is kaphatnának belőle, és akkor még nem szóltunk azokról a búzatáblákról, amelyekből azt a kenyeret készítik, amit a permetező is eszik. Ki akarná magát és rokonait, ismerőseit ilyen kiszámíthatatlan módon mérgezni szerinted?
Ez az egyik legbénább konteó ami csak terjed a neten.
Jé... te is megtaláltad?
Már legalább 5-ször volt a kérdés.
Részletes magyarázatok is vannak (keresd vissza), hogy mit értettek félre "okos" emberek.
Nem, csak a zakkant elmékben. És abból - sajnos - sok van. Túl sok...
A "chemtrail" egy idióta összeesküvés elmélet. :DDD
Normálisék után következzen némi ízelítő... (Remélem eléggé immunis vagy a konteók szuggesztív hülyeségével szemben? Mert a végén még nehogy átállj nekem! :DDD)
Egy gyöngyszem: :DDD
Baromi meggyőzőek tudnak ám lenni! Ügyesen apellálnak az érzelmekre... fogjunk össze!, ...hű micsoda jó dolog, hogy a közös ügyért ennyien..., "- Nézd csak kicsim, milyen szép színes felhők !
- Apa, az ott nem felhő, hanem Chemtrail, vegyi csík és nagyon mérgező!"... (a szívem szakad... milyen okos kisgyerek... míly megható brühühühü... :DDD)
A rengeteg fotó, milyen meggyőző! :DDD
Szóval... inkább olvasd el a végén a kommenteket. Hála istennek sok józan, értelmes hozzászóló IS akadt. A megvezetettek mellett. (tettetetterettete :DDD)
Vagy:
Tudtad, hogy a felvonulási kép photoshoppolt? A "tüntetők" kezében csak tükör van. (Valahol már láttam ezt a képet, de nem tudom hol. De arra tisztán emlékszem, hogy tükröket tartottak az egyenruhás felvonulók.)
A második képen a gaz méregszóró hatalom alkalmazottait láthatod munka közben... :DDD Érdekes. Számomra nagyon diákosnak tűnnek.
Na még egy kommentár nélkül:
https://www.youtube.com/watch?v=eHppWz0H9_Q
dellfil
Ráadásul a hülye konteósok minden országban a helyi körülményekhez igazítják az elméletet, hogy hihetőbb legyen.
Magyarországon például a legelvetemültebbek azt prédikálják, hogy a chemtrail-t a zsidók (ki más) csinálják, a gépek fogamzásgátlószert permeteznek az emberekre, a cigányoknak küldött ételsegélybe pedig ajzószert és ikerterhességet okozó szereket tesznek.
Igen létezik.
Úgy hívják őket, hogy
TV, Internet
S a feladatuk közé tartozik a nép lekötése, hülyén tartása
(Értsd: inkább nézzél híradót, sorozatot, talk-showt, semmint kreatív légy és mondjuk okosítsd magad).
Aki tud angolul olvasson bele pl ezekbe a dalszövegekbe
They're spending millions for your thrill
Collective desperate overkill
Wrapped up in harmless words that grin
Forbidden games you'll never win
The more you've seen the more you know
Intended media mind control
Shut down and see how beautiful life can be
This is the prime of your lifetime
You see through eyes of someone else
More than the half of your lifetime
Is just a tale in a storybook
Push, enforce your independence
Push your real intention
Face your unconscious addiction
Push your private fiction
Push
It's getting sicker frame by frame
You're always staring at the same
What is a lie, what is the truth?
Incredible disgusting news
The world is rough, the end is near
Just calculation with your fear
Without a shame nor least respect
The operators stand erect
This is the prime of your lifetime
You see through eyes of someone else
More than the half of your lifetime
Is just a tale in a storybook
Push, enforce your independence
Push your real intention
Face your unconscious addiction
Push your private fiction
Push
És még egy:
Do you know what there is just behind your door
Do you hate what you can't see on the spinning ball?
Ignorant and wasted it's what you are
But you could be so much more
listen to your TV, believe the words
And you're dumber than before
Try to see the real picture train your mind
To read between the lines
Take your level higher
That is your way
Just get up, start out today
Life seems an endless road when we are young
It don't need a genius to tell that it's wrong
Hey now, hey now
Open your life
Hey now, hey now
Open your life
Rise now, rise now
Feel the new drive
Hey now, hey now
Open your life
Full synthetic anger
That's what you breathe
It's a strategy for all
Telling people stories
And bed time tales
But the real important false
So you grow the wrong seed
Inside your head
To the will of the modern priest
Supervised aggression
Instructed to sleep
That's the devil that you breed
All that we learn
Is just one point of view
Out there in the world
It may not become true
Régen előszeretettel alkalmazták az amerikaiak:
Manapság már nem hiszem hogy életképes lenne a dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!