Ha a felírt antibiotikumot "muszáj" mind beszedni, nehogy újra elszaporodjanak a baktériumok, akkor hogyan lehet hogy anélkül is meggyógyulna az ember?

Hmmm, érdekes. Gondolkozzunk kicsit. Mondjuk adva vagyon nekünk valami gram-pozitív kórokozónk, meg egy sima paraszti, nem stabilizált gyűrűs béta laktám antiviotikumunk. Szedjük, a baktériumaink sejtfala azt mondja, ez neki nem tetszik, inkább szétesik, a baktérium megdöglend. A baktériumok szaporodnak-szaporodnak, döglendenek-döglendenek. Azok, akik képesek béta-laktamázt termelni, ezzel elbontani a béta laktám gyűrűt és hatádtalanítani az antibiotikumot,

túlélhetnek, nagyobb eséllyel szaporítják magukat -> magyarán az antibiotikumok jelenléte miatt hat egy erős szelekciós tényező a baktériumokra.

Namost hogyan is alakulhat ki az antibiotikumrezisztencia?

1, eleve az infesztációkor már kerültek be olyan baktériumok is a szervezetbe, amik reszisztensek

2, a szervezeten belüli osztódásokkor valami mutáció során kialakul a béta laktamáz termelésének képessége, ezzel pedig a rezisztencia

Az 1, esetben tökmindegy mennyi ideig szedjük az antibiotikumot, hiszen a már rezisztens példányokat abszolút nem hatja meg, azok vele és nélküle is vígan sokasodnak.

Plusz az 1,-re és 2,-re is igaz, hogy amint megszűnik a szelekciós nyomás - azaz leállunk az antibiotikummal - már nem lesznek kivételezett helyzetben a rezisztens baktériumok, nem lesz igaz, hogy ők nagyobb sikerrel fognak továbbszaporodni.

Ez egy konkrét példa volt egy konkrét rezisztencia-mechanizmussal, de az összesnél ugyanígy működik a dolog.

Tehát akkor egész pontosan hogyan is segíti szerintetek elő az antibiotikum korai abbahagyása a rezisztencia kialakulását? Mert akárhogy is nézem, nekem valahogy nem esik le...

A korai abbahagyásnak két veszélye van. Az egyik, hogy a baktériumoknak mondjuk a 90%-át elpusztítja az öt napos kúra. A páciens jobban érzi magát, abbahagyja a szedést, nem törődik azzal a 10%-kal. De ők ott maradnak, nem pusztulnak el, vígan éldegélnek az orr-melléküregekben. Ez a 10% az, ami egy kicsit ellenállóbb, nem teljesen rezisztens, ha végig szedte volna az illető, akkor ők is megdeglendettek volna.Aztán néha, mondjuk egy hidegebb időben erőre kapnak, kicsit fáj az ember feje, de nem nagyon, aztán jobb, aztán megint fáj, aztán valami sűrű, gennyes trutyi jön az orrából, aztán ez is elmúlik... szóval így alakul ki a krónikus gyulladás. Mire a páciens eljut oda, hogy ez már évek óta tart, és megunja, addigra egyrészt ezeket a rezisztens bacikat már igen nehéz kiirtani, másrészt meg sunyiban olyan pusztításokat vittek végbe a szövetekben, amik visszafordíthatatlanok.

A másik nagy gond az, amikor a megmaradt antibiotikumot az illető elspejzolja, aztán amikor legközelebb kettőt tüsszent, beveszi a két megmaradt szemet. Ha ez rendszeres, akkor ebből aztán már valóban kialakulhat rezisztencia, hiszen itt csak megmutatjuk a baciknak, hogy mi ellen kell védekezniük, de annyit nem kapnak, amik elpusztítaná őket. Idősebbek emlékeznek a Maripen-kultuszra. Minden családi patikában volt egy levél, és minden keresztbe álló fingra bekaptunk egy-két szemet, főleg a hűléses vírusfertőzésekre, amire semmi hatással nincs. Nagyjából 20 év alatt rezisztens lett rá az összes baci.

Nem véletlen, hogy az MRSA, WRSA kezelésére un. trezor-antibiotikumokat adnak, amiket soha, semmi másra nem használnak, így azzal nem találkoznak, nem tudnak rezisztenssé válni a kórokozók.