A légynek fáj, ha leütik?

Nem úgy érzékeli a fájdalmat, mint mi, emberek, mert nem ember és nincs emberi tudata; légy- vagy darázs-tudata van, és azzal érzékeli a fájdalmat a saját "szintjén".

De ha lelkiismeret-furdalásod van tőle, akkor miért csinálod?

#3: Még senki nem tért vissza a gyors halálból, úgyhogy nem tudjuk. De régen a gyors halálra azt mondták: szörnyethalt. Ma azért akar mindenki gyors halált, mert betegesen retteg a haláltól.

"a saját szintjén úgy érzékeli-e, mint mi" - én értettem a kérdést, csak próbáltam láttatni, hogy szerintem mi a baj vele.

A csótányok úgy futnak a saját szintjükön, mint mi, lovak?

"van-e egyáltalán fájdalomérzete" - hogyne lenne. Van központi idegrendszere, ide befut az ingerület, és feldolgozásra kerül, vagyis érzet lesz belőle. A terminátor azt mondta: érzékelem a sérülést, ezt hívhatjuk fájdalomnak. Hogy eközt és aközött, amit mi érzünk fájdalomként, amihez egy csomó emberi fogalom is kapcsolódik, a légy fájdalma hol helyezkedik el, majd megtudjuk, ha megtapasztaljuk, milyen légynek lenni.

Egészen biztosan érzékeli a fájdalmat, legalábbis laikusként bizton állíthatom. Kiskoromban (kb. 4 évesen) nyakon szúrt egy darázs, és annyira bedagadt, hogy majdnem megfulladtam tőle. Anyámék azt mondják, hogy a körzeti orvos azt mondta, hogy ha negyed órával később kerülök hozzá, akkor már kétséges lett volna az életben maradásom.

Ennek hatására az elkövetkezendő pár évben szabályos irtóhadjáratot folytattam a darazsak ellen a környéken (padlás, kert vége, stb.). Általában gyorsan végeztem velük, a legkülönfélébb módon gyilkoltam le őket, volt amelyiket tanulmányoztam is, miközben meghalt. Volt néhány eset, amikor a fullánkjától már megszabadított darazsat nagyítóval pörkölgettem. Ilyenkor erőteljesen kapálódzott, vonaglott, dobálta a potrohát, ezt másként nem tudom értelmezni, csak úgy, hogy kínlódott, tehát fájt neki, valamilyen szintű érzet-reakciót váltott ki belőle az, hogy a testrészei kezdeneknek összetevői. De hasonlót tettek azok is, amelyekre olajat, sampont, NaOH-oldatot, rossz akksiból fecskendővel kiszippantott kénsavat meg hasonlókat cseppentettem, lefújtam rovarirtóval, tűvel szúrtam át a torát vagy elektromos öngyújtóból kiszedett piezoelektromos szikráztatóval csattintgattam (ez utóbbi csak időlegesen bénította le őket, később feléledtek).

Nem vagyok rá büszke, de tanulmánynak jó volt. Most már békében élünk egymás mellett, én nem bántom őket, nem abajgatom a fészküket, ők meg nem szurkálnak engem, így mindenki nyugiban van. Ha néha napján úgy hozza a sors, hogy le kell csapnom valamelyiket, akkor általában kézzel lecsapom, majd gyorsan összetaposom vagy összenyomom valamivel amíg el van kábulva, hogy ne szenvedjen.

Az a helyzet, hogy a növényeknek ugyan nincs idegrendszere, de a kémiai reakcióik mutatják, hogy ők is érzékelik a sérülést.

Nem igazán lehet objektív határt húzni, ahol ki lehet jelenteni, ez az élőlény már annyira primitív, hogy nem tud sérüléstől szenvedni.

Én speciel rosszul vagyok a homárok konyhai feldolgozásától, amikor az élő állatot dobják főzővízbe, vágják ketté hosszában sütéshez, azzal a szöveggel, hogy nem érez fájdalmat.