A tudósok nem őrülnek meg?

...Miért ne kapnák meg rá a választ?...

Gondolom valamiolyasmi lesz a válasz hogy "höhö mert a válasz ISTEN hülye tudósok stb."

Írd be a Google-be, hogy legújabb felfedezések 2016-ban vagy valami ilyesmit.

Ők megkapták a válaszaikat, nem?

És akkor ott vannak, akiknek szerényebb céljuk volt, mondjuk kimutatni egy cégnek, hogy az XY kutyakeksz kivált-e allergiás reakciót, satöbbi.

Nyilván voltak olyan tudósok, akik megőrültek.

Mint Semmelweis, akit az tett depresszióssá, hogy a gyermekágyi láz megelőzésére tett kísérleteit nem fogadta el az orvosi közösség.

Biztos voltak emberek, akik belehülyültek konkrétan egy téma túlzott/egészségtelen mennyiségű kutatásába,

de úgy érzem, amit sugallsz, az helytelen.

A tudósókat nem ilyen tragikus lényeknek kell elképzelnünk. :D

A tudatlanság tudatába meg senki nem őrül bele, én sem.

Elfogadod, hogy valami még ismeretlen és kész.

Ha kutatod a témát, akkor feltehetőleg ami leköt és izgalommal tölt el, az az a konkrét részeredmény, amin dolgozol.

Nem, szóval, ez nem olyan dolog, hogy kitalálod, hogy most bebizonyítod a végső törvényeket, és ülsz és izzadtságcseppek hullanak a homlokodról, hogy még mindig nincsenek meg. xD

Az valóban felteszem nagyon frusztráló, amikor időt töltesz egy kutatással, és a végén nincs olyan eredmény, ami kijönne, ami pénzt/hírnevet hozna.

Most olvastam erről a Haruko Obokata körüli botrányról.

Annyi a sztori, hogy egy fiatal női kutató állítólag sikeresen talált egy módszert bizonyos őssejtek olcsó, hatákony növesztésére. Sajnos, mint kiderült, a módszer nem működik és valószínűleg szándékos csalás a fiatal nő részéről. Pont a nagy hírnév lett a végzete, hiszen pont emiatt próbálták sokan megismételni az eredményt; ha a csalás kevésbé sikeres, az állítólagos eredmény sokáig tarthatta volna magát.

Az illető nő nem őrült meg, csak valószínűleg gyorsabb sikerre vágyott, mitn amit a valódi hosszadalmas kiszámíthatatlan kutatás adott volna.

"egy életen át keresik a választ a kérdéseikre még se kapják meg azt?"

Általában ez inkább úgy néz ki, hogy sok-sok kérdésre keresik a választ, aztán amint az megvan, keresik a következőre, amit az új válaszuk vet fel.

Ez nem egy sziszifuszi kulimunka, inkább olyan, mint egy hegymászás, ahol küzdesz fel a csúcsra, amikor felérsz, megcsodálod a kilátást, örülsz a sikernek, de máris meglátod a következő, még magasabb csúcsot és már indulsz is.

Mint látod, a tudósok egyrészt szeretnek kérdezni, kutatni - másrészt nagyon sok kérdésükre megkapják a választ.

Van olyan kérdésük is, amelyikre részben kapnak választ, és olyan is, amire látszik, hogy ha még x évet kutatnak, meglesz a válasz. Úgyhogy megőrülésről itt szó sincs. Csak akkor, ha megvonják tőlük a pénzt, de akkor meg jogos!

Van, akit a nehezen megoldható rejtvények motiválnak.

Gondold el, mi lenne, ha a legkisebb sikertelenségtől depresszióba dőlő tudósok dolgoznának a fúziós erőmű létrehozásán dolgoznak, már rég hagyták volna a fenébe.

Több évtizede próbálkoznak és most mutatkoznak az első, még mindig nagyon szegényes eredmények.

Az biztos, hogy nagy elhivatottság szükséges hozzá.

És biztos vagyok benne, hogy ezen tudósok közül kivétel nélkül mind SZERETI A MUNKÁJÁT.

Azt tudjuk, hogy a zsenit egy paraszthajszál választja el a dilistől.

Nos, előfordulhat, hogy pár különc tudós-zseni bedilizik röptében.

De akkor ennek oka már ott volt benne, függetlenül az esetleges sikertelen kutatástól.

Ilyen esetben a túlpörgött, ötletektől zsongó fej hosszas sikertelenség esetén csúnyán befordulhat.

Edisonról pl. tudható, hogy nagyon siker- és profitorientált módon kutatott és vastagbőrű üzletemberként harcolt az elsőbbségért mindenben.

Na szerintem ő beleőrült volna, ha minden erőfeszítése meddő marad.