A kérdésem egyszerű. Van-e véletlen? Érhet-e szerencse?

Nagyon érdekes filozófiai kérdés, és az előttem lévők is jól írták, hogy valóban nem látunk rá tisztán mindenre, sok változó feltáratlan marad előttünk, ezért nem tudunk előre következtetni dolgokra.

Ez így meg is állja a helyét egy bizonyos pontig. Csak hogy a kvantumfizikát tényleg nem szabad kihagyni a játékból, mert ott aztán olyan dolgok történnek, ahol néha nem épp a kiszámíthatóság az irányadó. Ez elég konyhanyelves megfogalmazás volt, de a Heisenberg-féle határozatlansági elvnek ha utána nézel (mint említették), találhatsz érdekességeket. Hát igen, az elektron spinje (érthetőbben forgásnak lehetne mondani, de ez nem pontos meghatározás) is csak akkor határozható meg, ha megfigyelik (megmérik). De ebbe nem merülök bele. Szóval igen, az hogy milyen irányba áll be, tényleg a véletlen műve, előtte szuperpozícióban van.

Viszont létezik egy másik oldal, ez pedig az élőlények. Elvben könnyű lehetne azt mondani, hogy itt is minden meghatározott, csak nem ismerjük az összes tényezőt, de nem lenne olyan társadalomtudós, aki azt állítaná, hogy az emberi viselkedés 100%-ban determinált, sőt. Valójában a kérdőíves kutatásokkor csak a számolások kedvéért van egy ilyen feltételezés, de ott is hibahatárokkal dolgoznak. A matematika valószínűségszámítás ágát felhasználva lehet fontos következtetéseket levonni, de mindig lesz egy érték, amin belül a következtetéseid igaznak bizonyulnak. Ez így kevésbé érthető, de ha azt mondom, hogy összefüggés van az iskolai végzettség és a jövedelem között, akkor meg tudom azt például mondani, hogy ez a kijelentés az esetek 89%-ban igaz. Ez elég jó. Hüvelyujjszabály szerint egyébként 95%-ban kell igaznak lennie egy hasonló kijelentésnek. Most a szignifikancia tesztről beszélek, ez egy matematikastatisztikai eljárás. Kicsit elkalandoztam, de mindig lesz egy bizonyos százalékérték, amit a meglévő változóinkkal nem tudunk magyarázni. Ezt reziduumnak hívják, egyszerűbben azt mondhatjuk rá, hogy ez a nem magyarázott szóráshányad. Érhetőbben: A esetből következik B. A esemény 95%-ban magyarázza B esemény bekövetkezését (értsd: amikor B bekövetkezett, akkor az esetek 95%-ban B előtt A is bekövetkezett). A maradék 5% a nem magyarázott szóráshányad. Ezek látens változók, mivel nem bírjuk őket kimutatni. Oké, itt persze rá lehet fogni, hogy egy kérdőívben korlátozott kérdéseket tettek fel, és nem gondoltak mindenre. De. Figyelembe kell venni azt, hogy az ember tudatos lény. Bizonyos mértékben cselekedeteit a társadalmi környezet meghatározza, de vannak individuális döntései is. Ez azt jelenti, hogy képes a döntéseit szabadon meghozni. Ennek van egy háttere, van e mögött egy mechanizmus, de 100%-ig nem lehet meghatározni azt, hogy adott helyzetben milyen döntést fog meghozni. Akkor sem, ha egyébként a teljes múltját feltárnád, és minden hatást vizsgálnál, ami őt érte. Lehet tendenciákat kimutatni, lehet felvázolni lehetséges forgatókönyveket, de az, hogy 100%-ban meghatározható legyen egy egyén döntése, az lehetetlen. Ez az egyéni szabadság. Tehát én azt mondom, hogy determináltság és szabadság egyszerre érvényesül. Minden egyénnek van egy bizonyos fokú szabadsága. Ez pedig egy-egy konkrét döntéshelyzetben érvényesül. Kicsit olyan ez, mint az elektron szuperpozíciója, bár tudom, a példa igen sántít. De hadd okoskodjak kicsit én is a fentebbi példákkal. Van az autós eset, amikor látod, hogy valakit el akarnak ütni egy autóval. Te pedig odaugrasz, hogy megmentsd. De mi van, ha nem az eseményt vizsgáljuk? Szóval merevítsük ki a pillanatot. A bolt felé tartasz a tejért a gyereknek. A srác mélán jár az úton, szakított a barátnőjével, nem figyel semerre. Az autó meg közelít. Tudod, hogy ha közbeavatkozol, akkor az autó elüt téged, és véged. Ennyi előrelátásod most van a dologban (legtöbb éles szituációnál nincs egyébként). Igen, felvázoltuk az okokat, hogy miért vagytok ott. De hogy hogyan fogsz te magad cselekedni, abban van egy döntési szabadságod. És ez nem értékrend kérdése. Mert lehetsz altruista ember. És ez egy pillanatnyi helyzet, de mivel ez most egy játék, tegyük fel, hogy van időd minden végiggondolni. Ha altruista ember vagy, nyilván az jellemez téged, hogy segítesz másokon önzetlenül. Itt egy ártatlan ember. Meg tudod menteni? Meg. Logikus lenne tehát, hogy ellököd az útról. Ez egy, a személyiségeddel teljesen egybevágó (ha szabad így fogalmazni) döntés lenne. Probléma megoldva? Igazság szerint a példában neked van egy gyereked. Ha az autó elé ugrasz, a gyerek apa nélkül marad. Nem lesz, aki gondoskodjon róla, ki tudja, mi lesz vele. És tovább lehetne bonyolítani. Mi van, ha az illető nem egy idegen, hanem épp a barátod? És tudod, hogy neki van gyereke a lánytól. Akkor megint csak apa nélkül marad egy gyerek, ha hagyod meghalni. Ez már komoly erkölcsi dilemma. És mit fogsz tenni? Meghatározható ez? Előre le lehet ezt írni, hogy hogyan cselekszel egy ilyen komoly erkölcsi dilemmában? Szerintem nem. Valójában a kérdés mindaddig eldöntetlen marad, amíg nem hozod meg a döntést, és nem cselekszel. Két lehetőség van: vagy ellököd az illetőt; vagy végignézed, ahogy elüti az autó. De hogy melyik döntést fogod meghozni, az nincs eldöntve. Nincs előre meghatározva. A két lehetséges jövő egyszerre létezik (vigyázat! ez nem fizikai értelemben értendő, hanem szigorúan elvonatkoztatott, filozófiai értelemben), mintegy szuperpozícióban van. Hogy melyik jövő fog végül megvalósulni, az csak akkor derül ki, amikor döntesz. Addig egyszerre létezik a kettő.

Kicsit hosszú voltam, de a végére azért annyit tisztáznék, hogy a kvantumfizika természetesen nem alkalmazható ekkora méretekben, csupán az analógia kedvéért használtam fel.

Az eletedet a gondolataid határozzák meg. Ez legyen pozitiv vahy negativ,ami az agyadban van az kovetkezik be csak lehet mas formában.

Nincsenek veletlenek,minden,ami tortenik annak igy kell lennie.