Csak jelen vagy Csak jövő van? Vagy csak múlt?

Mi értelmezhetetlen a képen? Csak azt szemlélteti, hogy hogy néz ki az idődimenzió, tehát történnek események, de a jelennek nevezett fix pont (mert a jelenben nem történhet semmilyen esemény, így nincs időfolyás) csak egy metszéspontja a múltban történt eseményeknek és a jövőben majd megtörténő eseményeknek, ezt (ami egyébként tisztán tudományos megközelítés, nem filozófiai) szemlélteti az ábra.

A filozófiát, bár nem nehéz idekeverni/bevonni a kérdésbe, hiszen a kérdező szándéka nem lett egyértelműsítve, milyen fajta megközelítéssel kíván beszélni róla. Így releváns lehet az ontológiai alapok lefektetése, azaz, hogy mit nevezünk létezőnek.

Attól, hogy sokféle perspektíva alakult ki a létező fogalmára, még nem azt jelenti, hogy a filozófia svédasztal, hanem inkább azt, hogy sokféle, egymásnak akár ellenmondó, ugyanakkor egyenértékű állítás VAN.

Mélyen tisztelt és nagyra becsült Vree!

Ha valaki megkérdezi, hogy a macskának van-e farka, akkor általában nem jut eszébe az embernek ontológiai kérdést csinálni belőle. Sejthető, hogy az ember hétköznapi értelemben kérdezte ezt, mert mit tudom én, még életében nem látott macskát, és nem tudja hogyan néz ki.

Azért az ember megtanulja pár éves korára, hogy mit jelent a múlt, a jelen és a jövő. Hétköznapi értelemben nagyon debilnek kell lennie valakinek ahhoz, hogy ezt a kérdést feltegye, vagy filozófiai értelemben teszi fel a kérdést, hogy vajon a múlt, ami már elmúlt az létezik-e, vagy csak illúzió, absztrakció. Szerintem nem is nagyon lehet ezt a kérdést nem ontológiai értelemben értelmezni.

Episztemiológiai szempontot szerintem ez a kérdés nem érint közvetlenül, de akár lehetne a témát ilyen irányba is kanyarítani. De itt elsősorban nem az a kérdés, hogy a múlt megismerhető-e, mi a megismerés módja, objektívnek tekinthető-e a múltról alkotott tudás, hanem hogy a múlt – megismeréstől, az embertől függetlenül – létezik-e.

> Attól meg herótot kapok, amikor kijelentik, hogy a folozófiát "mindenki maga döntheti el". Attól, hogy a filozófia filozófia, nem svédasztal, ahol az igaz, amit akarsz

Itt azért vannak különböző filozófiai irányzatok, és ezek más és más módon határoznak meg alapvető filozófiai fogalmakat. Szerintem ez érthető. Egy modern ateista filozófiai irányzat egészen mást fog állítani, mint egy platóni idealista filozófia. És nem igazán lehet azt mondani, mint a tudománynál, hogy az újabb eredmények felülírják, pontosítják a régieket. A tudományos eredmények valóban erősen kihatnak a filozófiára, de ettől még egy idealista filozófiának ugyanúgy megmarad a „létjogosultsága” (jelentsen is ez a szó bármit is). Pl. Einstein is valamiféle ilyen irányba mozdult el az erősen pozitivista felfogásból. Nem lett idealista, de a kérdései, amit feltett magának nagyon nem a pozitivista szemléletet tükrözik. Pl. nem elégedett meg azzal, hogy a tehetetlen és a súlyos tömeg azonos. Egy pozitivista szemléletben itt nincs kérdés. Megmértük, azonos, tehát téma lezárva. Einstein feltett egy alapvetően idealista szemlélet irányába elmozduló kérdést: Miért azonos? Van-e valamiféle közös ok, amit összeköti a kettőt, egy törvény, egy összefüggés, amiből következik, hogy mindkettő azonos.

Szóval szerintem igenis vannak filozófiai szemléletek, amelyek közül nincs egy „igaz” álláspont, hanem sokféle álláspont létezik. Egy-egy tudós óhatatlanul rendelkezik egy ilyen állásponttal, ami mentén gondolkodik, ami alapján kerres, hipotézist állít fel, függetlenül attól, hogy aztán ugyanazt a módszertant alkalmazza a kutatása során, mint egy másik tudós.

TL;DR> Továbbra is azt gondolom, hogy ezt a kérdést nem nagyon lehet nem ontológiai szempontból megközelíteni, és itt bizony nincs egy egységes, objektívnek tekinthető álláspont, tehát nyitott kérdés, hogy mit tekintünk létezőnek.

...felülírják és pontosítják az új eredmények, a kategórián belül, a sajátos paradigmák alapján, ezzel ellentétben a tudományban egységes nézet van (módszertan), de hát, ez így is van rendjén, hiszen a tudomány "csak" egy részhalmaza a filozófiának. (Ez utóbbi egyéni, szubjektív kategória-felfogás.)

Egyébként a pozitivista felfogás nem abban nyilvánul meg, hogy milyen fajta kérdéseket teszünk fel, hanem abban az alapfeltevésünkben, miszerint: a kérdésekre (minden kérdésre akár [szigorú pozitivista]) létezik olyan válasz, aminek megkeresésére mi, emberi lények vállalkozhatunk.

Zárójelbe: Amúgy sem hiszem, hogy az okkeresés, összefüggés-keresés cáfolná a pozitivista felfogást, sőt, e két cselekvés a tudomány legfontosabb, legjelentősebb tulajdonsága.

Einsteinnél pont az ellenkezője volt, túl pozitivista volt, ha lehet ilyet mondani - túlságsan hitte, hogy mindenre egyértelmű, egzakt válasz van, ami ugye abban nyilvánult meg, hogy elutasította a kvantumfizika eredményeit. Nem volt elég nyitott a természet által adott válaszok "minőségére", milyenségére vonatkozóan.

Mindemellett a többi sor teljesen korrekt érvelés, egyetértek.

A pozitivizmus hatásának a tudományra az volt – szerintem – a problémája, hogy mondjuk ugye volt mindenféle anyagunk, annak volt mindenféle tulajdonsága. Nem állt rendelkezésre olyan elmélet, ami erről nyilatkozott volna, kvantummechanikai elmélet nélkül nehéz megmondani, hogy miért ennyi az üveg törésmutatója, és miért annyi a nikkel permeabilitása. De volt egy olyan hozzáállás, hogy amíg nem tudjuk, hogy miért annyi, addig sem kell kétségbeesni. Lehet évekig méricskélni mondjuk különböző fémek, ötvözetek permeabilitását, szépen le lehet jegyezni ezeket az eredményeket. Szükséged lenne arra az információra, hogy mennyi mondjuk a réz permeabilitása? Lemértük, bármikor ki tudod keresni egy táblázatból, tudsz vele számolni. What's the problem? Hogy miért annyi, amennyi, az most miért lényeges? Neked úgyis csak az értéke kell, nem? Az az ami mérhető, megtapasztalható, ami hasznodra lesz. Ez az amit nem ismersz a világról, és mi íme rendelkezésedre bocsátjuk ezt az ismeretet. Mit tudom én, lehet, hogy egyszer majd lesz valami tudományos eredmény, ami megmondja, hogy miért annyi – nota bene lett is – , de addig is meg lehet mérni ezeket, és lehet használni. Végül is a cél a világ megismerése, és egy csomó dolgot meg lehet ismerni, pusztán csak meg kell kérdezni a természetet.

Oké, erre is szükség lehet alkalmasint, meg nem mindenki gondolkodott így, van, akik valóban új összefüggéseket kerestek, de talán pont a pozitivizmus hatására sokan inkább foglalkoztak valami könnyebben megválaszolható, praktikusabb kérdés megválaszolásával. Mondjuk úgy valódi tudomány helyett valami mérnöki favágómunka lett ennek az eredménye. Még akkor is a pozitivizmus hatása ez, ha történetesen némileg még akár szembe is állítható vele, hiszen a !valódi! megismerés ellen hatott ez a jelenség.

Természetesen nem csak Einstein lépett ki, pontosabban kerülte el, hogy belelépjen ebbe a fajta zsákutcába, de példaként jó ő is. Ő nem elégedett meg ilyen jellegű kutatással, nem elégedett meg fél könyvnyi táblázattal, amiben mindenféle anyag tehetetlen és súlyos tömege van felírva, és minden anyagnál ez ugyanannyi, hanem azzal foglalkozott, ami a tudomány igazi ereje: összefüggéseket találni különböző dolgok, jelenségek között. Persze ez is belefér a pozitivizmusba, sőt talán még inkább, és ahogy írtad Einstein ebből a szempontból valóban nem távolodott el a pozitivista szemlélettől túlságosan, ő továbbra is egy megismerhető, felfedezhető világot akart látni maga körül, még akkor is, ha azért már kezdtek bizonyító erejű eredmények szólni arról, hogy azért ez nem ennyire egyszerű. De az én értelmezésemben az, hogy ha két tulajdonság korrelál, annak kell, hogy legyen valamiféle ok-okozati összefüggése, az azért valamiféle idealista szemléletet takar, és annyira nem triviális, bár kétségtelenül eddig működő, és logikusnak, érhetőnek tartott megfontolás, én magam is így gondolom. Valahol mindig is az volt a fizika fő – be nem bizonyított, de alkalmazott – elve, hogy a világ egy egységes, összefüggő elmélettel írható le, nem különböző ad-hoc jellegű szabályok vannak, hanem ezek egy egységes rendszert alkotnak, közös okkal, közös paraméterek következményeiként.

Szerencse -főleg a ma élő-, legtöbb igazi tudós nem kényszeríti bele magát ilyen kategóriák korlátai közé, hanem úgy állnak neki egy feladatnak, ahogy csak tudnak/ahogy csak lehetséges.

Attól, hogy vannak, akik pusztán a hasznosság prioritása miatt művelik a tudományt, még nem azt jelenti, hogy csak ennyiről szólna a dolog.

Azért lenne lényeges nekik is az egzakt értékek keresésén, leírásán túl a miértekkel, hogyanokkal stb, nézeted szerint idealista kérdésekkel is foglalkozniuk, mert a tudomány erről is szól, nem csak mennyiségekről, mérőszámokról.

" Ez az amit nem ismersz a világról, és mi íme rendelkezésedre bocsátjuk ezt az ismeretet. (...) Végül is a cél a világ megismerése, és egy csomó dolgot meg lehet ismerni, pusztán csak meg kell kérdezni a természetet. " Pontosan erről van szó, és ezek nem csak a számokban nyilvánulnak meg.

Minden ilyen episztemológiai, ontológiai kategóriába való teljes beleesés a valódiság és nyitottság ellen hat, így persze, bizonyos határokon túl, természetesen a pozitivizmus is. Ezt is sokan felismerték már a QM megjelenése előtt is, így, ahogy az elején is említettem, szerencsére, a mai valamire való tudósok többsége ezeket már tudja, s eszerint áll hozzá.

Az ilyen szemlélet meg addig idealista, ameddig be nem bizonyosodik ugye. Mindazonáltal a mai fizikában már ritka, hogy valami "kézzel fogható", azért az igyekezet kétségkívül meg van. Tény, hogy az elméleti rész halmaza már nagyobb, mint a kísérleti, de ez nem csoda persze, elég komoly mélységekig/távlatokig jutottunk mára, egyre nehezebb a vizsgálódás.

Bizony, pontosan ezt jelenti a pozitivizmus, amit a végén írtál. Hozzátenném, hogy idealista elmélkedés nélkül nincs objektív megismerésre való hajlam, és objektív bizonyítékok nélkül nincs (addig) idealista nézetnek létjogosultsága. Hegy-völgy kapcsolat. :) Ha ezt mindenki belátná a sok duális jelenséget szemlélve, szebb világot élhetnénk.