Az oktatás (vagy tanulás) hogyan tud lépést tartani a növekvő tudásanyaggal, amit az emberiség felhalmoz?

"Ennek egyfajta kasztrendszer lesz a vége, mármint olyan értelemben, hogy az emberek nem dönthetnek maguk, hogy mit szeretnének csinálni."

Ez elkerülhetetlen.

Persze kiskapuk biztosan lesznek.

Wadmalac! Nem hiszem, hogy igazad van a korai specializációval! A közoktatás feladata nem elsősorban az (volna), hogy az általános tantervet bemagoltassa, hanem elsősorban a fontos képességek, készségek elsajátítását kell (kéne) segítenie. A legalapvetőbb példa az írás-olvasás és a számolás, de emellett más hasonló fejlesztési feladatok is vannak (például már említették az önálló tanulás fejlesztését). Tehát a közoktatásban elsősorban a szellemi képességeket kéne fejleszteni. Ezek nem feltétlenül következhetnek be túl korán, hiszen a gyerek életkorától is függ, milyen gondolati műveleteket tud elsajátítani. Egyébként az egyetemi oktatás során is nagyon fontos a tudományterület eredményeinek elsajátítása során a rugalmasság, fejlődőképesség elsajátítása, hiszen a tudományok nagyon gyorsan fejlődnek, már eddig is igaz volt, hogy a kutatóknak folyamatosan képezni kell magukat, lépést kell tartaniuk az eredményekkel.

Emellett természetesen egy alapműveltség elsajátítására is szükség van, hogy legyen mire építkeznie az egyetemnek. Ennek is általánosnak kell azonban lennie, hiszen a mai világban nagyon fontos a széles látókör (még akkor is, ha a kutatóknak valóban specializálódniuk kell). Azt sem szabad elfelejteni, hogy egyre nagyobb a szerepe az interdiszclipináris tudományágaknak, ahol a kutatók egyszerre több tudomány módszereit alkalmazzák.

Azt sem hiszem, hogy a jövőben hamarabb el tudják dönteni, hogy kiből lesz jó kutató, hiszen a gyerekek képességei egy adott korban nem mutatják meg, milyenek lesznek a képességei felnőttként (függ attól, hogy mikor érik, és az is eltérhet, hogy mennyit tud fejlődni önmagához képest).

Persze középiskolában szükség van differenciálásra, valószínűleg ezért is terjedhetnek le napjainkban egyre inkább a tagozatos osztályokat indító gimnáziumok.

Az oktatás és tanulás fejlődéssel való sikeres haladása kizárólag specializálódás révén valósulhat meg, melyet minél korábban meg kell kezdeni. Ha tekintjük ugyanis a középiskolai és általános iskolai tananyagot, szinte ugyanazt tanítják, talán előbbi esetben picit részletesebben, habár néhol az általános iskolai ismeretek alaposabbak, ha valaki jó tanárt fogott ki.

Vagyis érettségiig, 18-19 éves koráig szinte mindenki szakmai ismeretektől mentes, keveset mondó „általános” ismereteket kap.

Például a mai matematika érettségi pusztán arról szól, hogy mágikus képleteket kiírunk a függvénytáblázatból, abba berakunk számokat, bepötyögjük a számológépbe, amit kiad aláhúzzuk kétszer és megyünk tovább.

Vagyis a semmit tanítják, több mint tíz évig. Ennyi idő után még az évfolyam legrosszabb tanulójának is minimum differenciálegyenleteket kéne orrba szájba megoldani.

De hasonló a helyzet más tárgyakkal is. Tíz év tanulás után már mindenkinek minimum 4-5 nyelvvizsgát kéne leraknia. Ehhez persze jó tanárok kellenének (ami ugye ritkaság), meg jó fizetés (ami sosincs, ingyen túlóra viszont igen), és szorgalmas diákok (ez is kevés, mert ugye az esti valóvilágshow mindennél fontosabb).

Persze valaki rögtön mondhatná, minek egy hagyományos embernek 5 nyelvvizsga, mikor sokan még egynek is örülnének, vagy épp minek a szomszéd Mariska néninek a kétszabadságfokú lengőrendszer diffegyenletrendszerét megoldania.

És teljesen jogosan, ezeket nem kell tudni egy átlagembernek, habár az érettségiig rendelkezésre álló időbe jócskán beleférne.

Ebből viszont azonnal következik, hogy azt a nagy semmit, amit most tanítanak érettségiig, sokkal rövidebb idő alatt meg lehet tanulni. Így sokkal korábban lehetne kezdeni a szakosodást. Aki akar, mehetne szakmát tanulni, technikumot végezni, vagy főiskolára, egyetemre, és akkor nem lenne az, hogy 30 éves az ember, mire diplomát kap…

A jövő oktatása pedig ezt fogja megkövetelni.

Egyszerűen tűrhetetlen, hogy több mint tíz évig a nagy semmit tanítják, haszontalanul és eredménytelenül.

Válasz: nehezen :p

A magyar felsőoktatás csak fél vagy egész évtizedekkel, az általános vagy fél évszázaddal van lemaradva. :D

A mi a jövőt illeti, az internetgeneráció szerintem ezt teljesen jól megoldja magának. Mindenről értesül, mindenről rendszeresen tájékozott. Mér vagy egy évtizede elindult a "Google szakosok" tendenciája, amikor valaki már nem a tankönyvekből, hanem az online forrásokból értesül, de a mai és hamarosan eljövő generáció nagy része már a "digitális lakosok" táborát fogja gyarapítani, azaz MIDNENT a magánélettől a vásárláson át a tanulásig netes segítséggel (vagy akár teljes egészében arra támaszkodva) intéz.

És belegondolva ez egy nagyon jó modell. Az egész emberiség folyamatosan fejlődő tudását tárolod el valahogyan, megszűnik az a nehézség és lassúság, amitől embertől emberig, könyvtől emberig jut az információ. A hozzáférhetőség kibővíti a lehetőségeket, felgyorsítja a megfelelő források felkeresését és hozzásegít, hogy az összes lehetőség közül a legmegbízhatóbb forrásra hagyatkozzunk, vagy akár rengeteg különböző vélemény összevetésével döntsük el, hogy mi az igazság. A tudást nem kell többé egyetlen fejben tárolnunk, hanem mindnyájan egy közös folyamatosan fejlődő mindent tartalmazó forráshoz férhetünk hozzá, amit közösen fejlesztünk.

Na nem Mo.-n mert itt még sok-sok évtized kell hozzá. :D De azért mi is lassan haladunk ebbe az irányba.

Na igen, de miben különbözik ez attól, ahogyan eddig álltunk? ;D Fel lehetne tenni a kérdést, hogy mi történt volna, ha valaki az összes könyvet eltünteti - Karinthynek volt egy ilyen története, vagy ilyen volt például az Alexandriai Könyvtár elpusztulása.

Szerintem minél több emberhez jut el az információ, minél kevésbé egy szűk 'elit' tulajdona, annál biztosabb helyen van.

Az emberi kultúra ("extelligenciá"nak is hallottam nevezni - "ex-" mert az agyadon kívül tárolt intelligencia ;p ) mindig túlment az egyes személyen, mindig több információ volt a könyvekben és a többi ember fejében, mint amit te egymagad el tudtál tárolni.

Ugye van nekünk a reneszánsz ember/polihisztor archetípusa, hallani, hogy mondjuk Leonardo vagy Thomas Young volt az utolsó, aki még korának összes tudását ismerhette; de teljesen igaz ez? Csak pusztán nyelvekből, nyelvjárásokból rengetegnek kellett lennie, amiről Leonardo még csak nem is hallott. Leonardo nem volt mondjuk pék, nem ismert olyan technikákat, amiket egy szakosodott egyén igen. A közösségi döntések/információcserék, mondjuk céhek, akkor is léteztek, tehát az emberek felismerték a közös döntésekben/információcserében lévő lehetőségeket.

Az a veszély, ha úgy vesszük, mindig is fennállt, hogy a legtöbb ember és információtároló eszköz elpusztul, mi meg visszazuhanunk a kőkorba.

Bár ugye itt megint lehetne vitatkozni: az első és legfontosabb lépés a modern ember felé nem az információtárolás volt, hanem a mezőgazdaság. A háziasítás, ami lehetőve tette, hogy nagyobb népességet és megbízhatóbban, kockázatmentesebben lássunk el.

Bizonyos szempontból egy tehén vagy egy vetőmag, bármilyen háziasított növény (mondjuk egy banán) ugyanolyan ősi civilizációk által ránk hagyományozott ereklye, mint az ősembernek a lézerpuska.

Lehet, hogy ma mondjuk egy genetikus ma segíteni tudna, hogy ne százezer évek, hanem csak évtizedek alatt háziasítsunk (állítsunk elő ehető/szapora/engedelmes élőlényeket), ha ezek mint kihalnának, de gyanítom, hogy nem lenne olyan könnyű a dolog.

Elvileg van egy ilyen modellünk, hogy:

információtároló eszköz (szájhagyomány, könyv, digitális információ) -> fordító/értelmezőgép (agy+minimális tudás: olvasás/beszéd) -> (egyetlen) emberi emlékezet

(ja és a nyíl oda-vissza is működik :p a te memóriádban lévő információ is visszajut az információtároló rendszerbe)

Amíg a "fordítógép" rendben van, addig igazából egy "külső" egység épp olyan hasznos, mint egy "belső".

Szerintem az internetes keresőzés effektíve átveszi ugyanazt a modellt, amit korábban csak az agy használt.

Kicsit úgy kezd kinézni, mint az emberi emlékezet: te sem használod folyamatosan az összes tudásodat, csak előhívod, amikor szükséged van rá.

És ha információtárolásról beszélünk, akkormelyik a jobb/biztonságosabb:

NÉV / ELŐHÍVÁSI GYORSASÁG / MEGBÍZHATÓSÁG / SÉRÜLÉKENYSÉG

- saját emlékezet: gyors / olykor téved vagy nem akar működni / nagy: csak egy van belőle

- szájhagyomány: nehézkes / gyakran téved vagy nem hajlandó együttműködni / jó (sokmillió példányban tárolódik)

- könyv: aránylag gyors / többnyire megbízható, de erősen függ a szező személyétől / aránylag jó, de a példányszám korlátozott

- számítógép: gyors (Ctr+F, mappák) / többnyire megbízható, de erősen függ a szező személyétől / nagyon jó: végtelen mennyiségben relatíve olcsón másolható

- internet: gyors (Google) / nagyon megbízható: sok forrás, naprakész (bár nyelvi korlát/feltöltők száma és személye korlátozhatja) / jó (olcsón sokszorozható), de lehetetlen teljes egészében egy helyen eltárolni, minden időpontban több tárolóegység között oszlik meg (->ebben nem különbözik az előbbi 3 forrástól, csak megjegyzendő, hogy nem tökéletes)

Persze lehet róla gondolkodni, hogy mi lesz, ha az ember egyéni befogadóképesse már egyes feladatokra sem lesz elég, vagy ha az információ tárolása ütközik valamilyen fizikai korlátba? Ugye lehetne a transzhumanizmusról szót ejteni, meg hasonló sci-fi dolgokról, hogy majd a számítógépek gondolkodnak helyettünk, vagy a gondolkodásunkat alakítjuk át gépekkel vagy génsebészettel, hogy nagyobb teljesítménye legyen. :p

Vagy lehet, hogy nagy mennyiségű infót tudunk besűríteni majd egy helyre, mondjuk mint az Űrodüsszeia fekete obeliszkje. :p

Vagy beszélhetnénk róla, hogy mi az információ és mik a korlátai?

Szerintem információt az határoz meg, hogy egy bonyolultabb modellt egy egyszerűbb modellel, aránylag kis (elkerülhetetlen) hibaaránnyal (információvesztéssel) tudjál tárolni. Lényegében olyan, mint egy .ZIP fájl, megszabadulsz a "felesleges" csak a helyet elfoglaló információtól.

Például egy ilyen sorozat:

1,2,3,4,5,6...

felírtható egy ilyen szabállyal:

X(+1) = X(0) + 1

Ezzel egy végtelen hosszúságú dologból egy végeset gyártottunk. Persze ahhoz, hogy ezt értelmezni tudjuk, előbb fel kell építeni a teljes formális matematikát...De ez még így is kevesebb, mint ha végtelen adat kellene hozzá.

Szerencsére az emberben "genetikai szoftverben" benne van sok minden.

Mondjuk azt mondod valamire: kék. Nem kell ismernem a fény összes tulajdonságát, a test (szemed, agyad) minden biológiai tulajdonságát. Ez nem is tűnik nagy dolognak, de gondold el: egy alapvetően nagyon bonyolult jelenségről képes voltál egy hihetetlenül kisebb "helyigényű" működőképes modellt tudsz gyártani, ez óriási dolog! Jó, a modell nem tökéletes: mondjuk megkérded, hogy az ég miért kék (a gyerek meg is teszi). Ehhez már egy kicsivel többet kellene érteni hullámhosszokról meg fénytörésről. De alapvetően azért a modell jól működik a legtöbb hétköznapi (=Föld bolygón a középnagy dolgok szintjén ebben a történeti időpontban valószínűsíthetően előforduló) helyzetben.

Én azt is hiszem, hogy vannak a tudománytörténetben bizonyos "kulcsok", felismerések, amik valamilyen irányba terelnek, ahonnan már rengeteg új információ logikusan következik.

Mondjuk Einstein felismerése, hogy tömeg = energia.

Vagy hogy mozgás = bármilyen másfajta energia.

Amikor ezeket tudod, már tudod azt is, hogy milyen irányban kell kutatni, amivel (ha újra kellene építened a fizikát) egy csomó téves (=logikailag tökéletes, de a valósággal sajnos nem egyező) kutatási irányt megspórolsz.

Nagyon sok dolgot már általános iskolában is megtanulsz, ami történelmileg sok kutatás eredménye, mondjuk hogy

pi = 3.14 vagy g = 9.81 m/s^2.

Én azt hoszem, hogy ezekkel a "kulcsokkal" egy mai ember is és még sok eljövő generáció aránylag gyorsan kis időbefektetéssel tud majd előrehaladni.

Vannak amúgy a neten ilyen anyagok, pl. a híres 'az időutazó "puskája"':

[link]

(Ez nem tesz mást, csak felsorol egy pár kritikus felismerést, mondjuk hogy a betegséget mikroorganizmusok okozzák, vagy hogy hogyan gyártható penicilin.)

Azt is hallottam mondani, hogy ha csak egyetlen könyvet adhatnánk át a következő generációnak, a Feynmann-féle fizikai bevezető előadások elég jó kiindulópont lenne

(hat fejezet az első könyvből megjelent magyarul is "Hat könnyed előadás" címmel):

[link]

Feynmann itt aránylag röviden összefoglalja töb tucat alapvető fizikai jelenségről a tudásunk lényegét. Nyilván ez nem helyettesít egy valódi gyakorlókönyvet egy diák számára, de egy kellő képzelőerővel és kísérletező képességgel megáldott tudós ezek alapján már képes lenne rekonstruálni, hogy hol is állhatott a mai fizika.