Ti elgondolkodtatok már azon, nem lehet meghalni?

> „Ti elgondolkodtatok már azon, nem lehet meghalni?”

Igen. Másik érv, ami ezt támasztja alá: mikor meghalsz, honnét tudod, hogy meghaltál? A halálod után már nem gondolhatod azt, hogy halott vagy, mert akkor még élnél. Mondjuk ebből nem az következik, hogy 500 évesen élsz tovább egy másik univerzumban, hanem az, hogy egy örökkévalóságig megragadsz a halálod előtti pillanatban. Viszont abban hasonlít a te gondolatodra, hogy itt sem tapasztalod meg, hogy meghalsz.

> „Ez is egy elmélet, nem?”

De.

Amúgy van még egy csomó másik elmélet is, és csak a halálodkor fogod megtapasztalni, hogy melyik is az igazi. Zárásként szabadjon megosztanom egy űberbölcs tanácsot: „Ne félj a haláltól, de törekedj arra, hogy élj!” (Na, most jól megaszontam.)

Azért szerintem ez az elképzelés lehet, hogy közelebb áll a pokolhoz, mint a mennyországhoz. Nevezzük inkább „túlvilágpótlék”-nak.

(((Napfonat, azt szabad megkérdeznem, hogy a 23:14-es válasz szerinted mennyivel mond többet, mint a 22:27-es?)))

Egyrészt az, hogy ez is csak egy elmélet, másrészt az, hogy nem akarok 500 évig tolószékben élni, mert leugrottam az x-edik emeletről és eltört a gerincem. (Hasonlóan nem akarok az örökké valóságig zuhanni az x-edik emeletről, miközben fogalmam sincs, hogy mi lesz velem 1 perc múlva.)

Másrészt ha meg lehet halni, és halálunk után feltétlen a mennyországba kerülünk, akkor éri meg jobban a halálba vetni magunkat. Csakhogy az ég világon senki nem mondta, hogy feltétlenül a mennyországba kerülünk. (Néhány őrülttől eltekintve, reméljük, nekik van igazuk, de készüljünk a legrosszabbra.)

Aztán lehet még filozofálni arról is, hogy a halál utáni sok lehetőség közül melyikre éri meg legjobban fogadni; és ha ezt eldöntöttük, akkor hogyan kell élni. De ha ebbe is belemennék, akkor tuti lepontoznátok, ha az eddigiekkel ezt nem is értem el.

(((Jah, és szerintem ez a téma egyáltalán nem a természettudományokhoz tartozik, hiszen az eddigiek során kevés olyan reprodukálható tapasztalatunk van, hogy mit éreztek/gondoltak az emberek a SAJÁT szemszögükből a biológiai (nem klinikai) haláluk után. – Ugye a mások szemszögéből nézve lényegében semmit.)))

Mint ahogy fentebb írták, a halálomat gyakorlatilag nem tudom megélni, de ha alaposabban átgondolom elképzelni sem.

Mert ha elképzelem a saját halálom, virtualizálok egy embert aki halott, és a körülményeket, majd magammal azonosítom. De ez nem egyenlő azzal hogy elképzelem hogy semmit sem érzékelek pl, mert a tapasztalás mentességet nem tudom elképzelni. Hogy értsd ha elképzelem a semminek a tapasztalását az is valami tapasztalása.

Ezért ez egész transzcendens filozófiai értelemben. Nem lehet róla mit mondani. Mert ha látok egy poharat,van hozzá értelem és érzékelés, az értelem által érzékelem,az érzékelés által értelmezem. De a halállal pont ez a baj, csináltunk rá egy értelmezést de nem tud társulni érzékeléssel. És ez az egyik oka hogy elkezdenek burjánzani a halál utáni ötletek, szerintem valójában ha következetes akarok lenni, az életben soha semmit nem mondhatunk az halálról. Még mindig misztikum ez a dolog.

Van egy olyan elmélet is, neotyloránus asszem hogy az ősi ember amikor aludt csodálatos dolgokról számolt be. A halál mintegy hosszabb álom azonosították és úgy gondolták az álom világban maradt.

A multiverzum elméleted szerintem ott hibádzik hogy karteziánus dualizmusra építed valamilyen formában. Ha az unverzum törvényeit elfogadom, amelyből levezetem a multiverzum hipotézist is, akkor saját egzisztálásomra is alkalmaznom kell. Lásd: ha széthullnak a részecskéim velük hullik a tudatom is,mert nem külön princípium.

De az szerintem egy tök jó alternatíva hogy a planétán még soha semmi nem veszett el. Weöres Sándor írja hogy a borjúhúst megeszi az ember,az emberhullát megeszi a fű, a füvet megeszi a borjú. Nem pontos az idézet de ez a lényege, és szerintem ez abszolút reális túl"élés".