Az ingyenenergia abszolút valóságos, csak a hatalmi elitet kezében tartó üzleti körök miatt hallgatják el?
2001 augusztusában egy tanulmány jelent meg a Journal Foundations of Physics Letters-ben, 14. évfolyam 4. száma (magyar vonatkozása is van, lásd: M. Mészáros, P. R. Molnár) bemutatja, hogy az általános relativitáselméletet felhasználva megmagyarázható a mozdulatlan elektromágneses generátor elve. Ez a készülék a görbült tér-időből elektromágneses energiát állít elő, és a kimeneti energia hússzor több, mint amennyi be lett táplálva. Az a tény, hogy ezek a gépek léteznek megdöbbentő, de még ennél is meglepőbb, hogy még a mai napig sem valósulhattak meg világszerte
Harold E. Puthoff amerikai fizikus és doktor a Stanford Egyetemen, mint kutató a Felsőbbszintű Tanulmányok Intézeténél Austinban, Texasban egy tanulmányt publikált az Atomi, Molekuláris és Optikai Fizikai Vizsgálat című folyóiratban “Gravitáció mint nullponti enegiaingadozás” címmel. Tanulmánya egy sokatmondó állítást fogalmazott meg, melyben a gravitáció nem egy külön meglévő alapvető erő, hanem inkább egy indukált hatás, mely a vákuum nullponti ingadozásával van kapcsolatban, ahogy azt a Casimir erő szemléltette
Továbbá a Fizikai Vizsgálat folyóiratban a “Az elektromágneses nullponti energia vákuum forrása” címmel Puthoff leírja, hogyan biztosít a természet számunkra két alternatívát az elektromágneses nullponti energia eredetére. Ezek közül az egyiket a kvantum ingadozás töltött részecskéinek a mozgása termeli, mely anyagnak minősül. A kutatások azt mutatják, hogy a részecskemozgás nullponti energia spektrumot hoz létre egy önmagát regeneráló kozmológiai visszacsatolási kör formájában.
Mikor lesz ez elérhető az emberiségnek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

151
"ingyen" gyógyenergiát tudott sugározni az éteren keresztül pénzért.
de én megfordítanám a kérdést
egelynek és kisfaludynak milyen tudományos eredményei vannak?
gyurcsók matektanár volt, szóval neki legalább volt valami köze a tudományhoz
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Gyurcsóknak nem sok köze volt a fizikához. A matek nem fizika. Egely hőerőgépész szakon végzett a BMÉ-n és ott doktorált is. Brookhavenben is kutatott majd a KFKI-nél. Még tudományos kutatást is publikált a KFKI-ben a gömbvillámról. Teltházas spcit tartott az ELTE-TTK-án, amíg ki nem rúgták emiatt [link]
Kisfaludy is kutatott ebben a témában. Orosz fizikai szaklapokban jelentek meg kutatásai.
Ők kutattak valamit még a hivatalos fizikában is, de Gyurcsók semmit sem csinált.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
ma 13:30
Nem értek egyet!
Egelynek és Kisfaludynak igenis volt hatása a tudományra.
Hátrafelé mozdították.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!