Ha megcsináltam egy örökmozgó alaprajzát, akkor azt kinek mutassam meg, hogy igazolni tudja, hogy működik? Ezzel lehet pénzt keresni, jár érte elismerés?
Tudom kicsit furán hangzik, sőt nagyon, de már lassan 3 hónapja minden este ezen dolgoztam munka után.
Nem azt mondom, hogy örökké mozogna, de nem kellene energiát felvennie, hogy működni tudjon.
Na! Ez egy normális okfejtés. Én is kételkedő vagyok. Éppen ezért magam megpróbálom megcsinálni azt a berendezést, ami remélhetőleg önmaga fenntartásán túl bőséges plusz energiát termel. Én is annak a híve vagyok, hogy hiszem, ha látom.
Aztán elgondolkodtam, hogy ha valami csoda folytán mégis működne. Elsőre biztosan lemennék hídba. Aztán piszkosul bajba érezném magam. Ha ez így csípőből működik, akkor már sokan megcsinálták. Így nem nehéz rájönni, hogy a hullájuk már biztosan szétoszlott valamelyik beton alapban, vagy ki tudja hol. Így aztán kinek van kedve a nyilvánosság elé állni. Volt aki csak azt állította, hogy a föld nem kerek, hanem gömbölyű, máris pórul járt.
Egen, mert az internet korában olyan könnyű legyalulni valamit a netről, és eltüntetni nyom nélkül az embereket, hát persze.
De, ha már benne vagy: magyarázd már meg nekem, hogy az olajlobbinak (vagy akármelyik energia-lobbinak) miért ne érné meg, hogy INGYEN előállítsa az elektromosságot, majd az eddigi oár százalék profit helyett 100%-os profittal adja el? Sőt, ha lenne eszköz korlátlan és kimeríthetetlen energiára, ők lennének az elsők, akik megvennék maguknak - kutatások és felfedezések brutális hada várja, hogy kellő energiáért kiaknázzák. Aki "megnyitja" az olcsó energia korát, az kvázi a Föld korlátlan ura, és leggazdagabb embere lesz. De ezt az ilyen-olyan lobbik nem akarják, mert...? Mert?
Átíródna az autóipar - rohadt sok tőke kell hozzá, tehát az energiaszektor urai tudnák megtenni. Nem az XY feltaláló. Megnyílna az út az űrbányászat felé - ismét csak tőkével, rohadt sok tökével kiaknázható. Profitja magasan felülmúlja a jelenlegi energia-eladásból nyerhető profitot. És az űrkutatáshoz kapcsolódó számtalan fejlesztés - új gyógyszerek, új anyagok hada állítható elő az űrben, de az energia-igénye miatt jelenleg kivitelezhetetlen. Ha lenne rá megoldás, elképzelhetetlen profitot hozna nekik.
De nem, ők ülnek a babárjaikon, és azzal szórakoznak, hogy eltüntetik a feltalálókat, és a találmányaikat nem használják: semmire.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!