Ha valaki siketnek születik, akkor ő milyen nyelven gondolkodik?
Volt már hasonló kérdés, olvasd végig a válaszokat:
http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__egyeb-kerdesek__38..
Egy születésétől fogva vak ember is "láthat" dolgokat. Az is lényeges, hogy mi miatt nem lát. Lehet az optikai rész sérült. Ebben az esetben a mai technológia tud segíteni. Egy kamerát kapcsolnak a látóidegre. Keress rá arra, hogy eyeborg. A látó idegpálya sérülését is tudják orvosolni, azaz újravezetékelik a szemgolyó és a látóközpont közötti részt. A baj akkor van, ha a látásért felelős agyrész sérült. Ezzel nemigen tudnak mit kezdeni jelenleg.
Egyébként születésétől fogva vak emberke lizergsav-dietilamid (LSD) hatása alatt élénk színekről, külömböző geometriai formákról és fraktálképekről számolt be. Kezdetben nem tudta maegmondani mit is tapasztal, ugyanis a szín fogalma előtte ismeretlen volt. Szóval az agy képes "képeket" előállítani egy vak ember esetén is.
A hallással ugyanez van. Szóval meg tudják oldani, hogy egy mikrofont kötnek bele a fallásért felelős agyrészbe. Ezeket viszont meg kell tanulni használni. Illetve az agynak kell megtanulni értelmezni a jeleket.
Egy vakon, süketen született ember nagy ritkaság. Ott már komoly gond adódhatott a terhesség alatt, hogy 2 érzékszerv sem fejlődött ki.
Attól, hogy valaki süket, még nyelveket tud tanulni. Olvasni ugyanis tud. Persze más módszerrel tanítják meg olvasni. Például leírod, hogy szék. Rámutatsz egy székre. Abból tudja az alany, hogy az adott tárgy nevét úgy írják. Nekem van 2 ismerősöm is, akik születésüktől kezdve süketek. Beszédre egyikük sem képes, szájról nagyszerűen olvasnak és kézjelekkel kommunikálnak, előfordul, hogy olyan emberrel kell beszélni, aki nem ismeri a jelbeszédet, azzal gyakran a mobiltelefon jegyzetének segítségével kommunikálnak. Ha nincs semmi írásra alkalmas eszköz, akkor kezdetét veszi az activity :).
Nem hallottam még olyat, hogy egy születésétől fogva süket ember beszélnbe. Igaz, hogy hangképzésre alkalmas az ezért felelős rész, viszont az ember utánzással tanul beszélni. Utánozni próbálja a szülei vagy a környezetében élő emberek által kiadott hangokat. Egy olyan embernél, aki süketen született, ez a folyamat nem megy végbe. Egyrészt mert nem hallja a dolgot, másrészt, ha valahogy mégis tudatában lenne a dolognak, akkor pedig nem tudja visszaellenőrizni az általa és a környezete által kiadott hangok hasonlóságát.
Az, hogy valamelyik előző hozzászóló által említett lány majdnem tökéletesen beszél, arra utal, hogy a beszéd megtanulása után lett süket, nem úgy született.
A született siketek, akik láttak jelnyelvet, azok jelnyelven gondolkodnak. A siketvakok is tanulnak jelnyelvet vagy hangzó nyelvet lekódolva tapintásra, és ezeken a nyelveken gondolkodnak.
Maguk a siketek a süket szót nem nagyon tudják úgy értelmezni, ahogy a magyar nyelvterület középső területein a hallók.
"Például leírod, hogy szék. Rámutatsz egy székre. Abból tudja az alany, hogy az adott tárgy nevét úgy írják."
Aha. És mikor és honnan tudta meg, hogy a "szék" szó, ami Neki hieroglifaként hat, az tulajdonképpen négy betű, és négy hangot jelöl, amiből ráadásul 2 módosul a kiejtéskor? Vicces vagy...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!