Az ambidextria (kétkezesség) miért nem ideális tulajdonság?
nem a kétkezesség a baj, sőt igazából tök jó dolog lenne, csak éppen tünet.
azt kell tudni, hogy az emberi idegrendszer úgy van drótozva, hogy az egyik félteke az egyik, a másik félteke a másik oldalt mozgatja, de ugyanez igaz az érzékelésre is. (olyan embereknél, akiknek sérül a két félteke közötti kapcsolat, megmutatható, hogy az egyik oldal nem tud arról, hogy mit csinál a másik)
viszont az emberi agy fejlődése olyan, hogy az oldalak specializálódnak bizonyos feladatokra és ezzel párhuzamosan más feladatokra kevésbé lesznek alkalmasak. a jobb- és balkezesség éppen azért alakul ki, mert végbe megy ez a specializálódás, a kétkezesség viszont éppen azt jelzi, hogy a specializálódás nem, vagy csak részlegesen ment végbe, azaz az agy nem fejlődött rendesen. ez az oka az értetlenségnek, beszédzavarnak stb.
kiegészítő kérdés: közvetlenül nincs.
Van egy ismerősöm aki kétkezes, de nincs beszédzavara és ráadásul születése óta kétkezes. Az pedig hogy az egyik oldal nem tud arról hogy mit csinál a másik én úgy tudtam hogy olyan embereknél fordul elő akiknek valamiért átvágták az agyában a kéregtestet.
Viszont mi a helyzet az olyanokkal, akik születésük óta kétkzesek?
"de nincs beszédzavara és ráadásul születése óta kétkezes"
az, hogy valaki születése óta kétkezes, az azért nem érv, mert születéskor mindenki kétkezes. éppen az agy továbbfejlődése során alakul ki a jobb- vagy balkezesség, azért, mert az agyféltekék szakosodnak. (egészen pontosan, előbb kétkezes, aztán balkezes, aztán jobbkezes)
az, hogy valaki születése óta kétkezes, csak azt mutatja, hogy ez a fejlődés nem ment végbe rendesen.
ebből az, hogy beszédzavara, vagy bármi más problémája még nem következik, de ha egy hiba fellépet, akkor nagyobb az esélye egy másiknak is.
"Az pedig hogy az egyik oldal nem tud arról hogy mit csinál a másik én úgy tudtam hogy olyan embereknél fordul elő akiknek valamiért átvágták az agyában a kéregtestet."
ezt írtam: " akiknek sérül a két félteke közötti kapcsolat"
az éretlenség nagyjából azt jelenti, hogy nem a korának megfelelő, attól elmaradó teljesítményt nyújt. hogy ez az elmaradás pontosan miben nyilvánul meg és milyen mértékű, az elég széles skálán mozoghat.
az agy egy baromi bonyolult dolog, rengeteg mindent szabályoz, vezérel, rengeteg minden kapcsolódik benne mindennel, nagyon nehéz megjósolni, hogy egy apró hiba pontosan milyen kihatással lesz a működésére. viszont pontosan azért, mert ennyire összetett, nagyon ritka az, hogy egy hiba (pl. az, aminek a kétkezesség megmaradása az eredménye) csak egyetlen dolgot befolyásol. ezért valószínű, hogy más gond is van a kétkezesekkel.
"az, hogy valaki születése óta kétkezes, az azért nem érv, mert születéskor mindenki kétkezes. éppen az agy továbbfejlődése során alakul ki a jobb- vagy balkezesség, azért, mert az agyféltekék szakosodnak. (egészen pontosan, előbb kétkezes, aztán balkezes, aztán jobbkezes) "
Ez komoly? Tehát a jobbkezesség a fejlettebb állapot, és aki balkezes az megmaradt az első fejlettségi szakaszban? Foglalkoztam hobbi szinten a balkezességgel, olvasgattam róla, de ezt még sosem hallottam...
"az, hogy valaki születése óta kétkezes, az azért nem érv, mert születéskor
mindenki kétkezes. éppen az agy továbbfejlődése során alakul ki a jobb- vagy
balkezesség, azért, mert az agyféltekék szakosodnak. (egészen pontosan, előbb
kétkezes, aztán balkezes, aztán jobbkezes"
Erről az agyféltekék szakosodása dologról annyit hogy én idáig úgy tudtam, hogy az hogy melyik agyfélteke a domináns, az már magzati állapotban eldől pl. hogy melyik hüvelykujját szopja a magzat az anyaméhben.
Ha a kezesség dolog fejlődési szakaszoknak volnának tekinthetőek akkor a balkezesek nem volnának olyan jó képességűek mint a jobbkezesek pedig ők is tökéletesen ellátják azt a feladatot amire a jobbkezesek is képesek legyen szó akár fizikai akár szellemi munkáról.
A balkezesség nem fejletlenség, egyszerűen csak másként működik a munkamegosztás a féltekék között. A kétkezességnél ez a módszer nincs meg.
Az illető valószínűleg balkezes, csak a jobb kezével is sok mindent meg tud csinálni. Ez azért valószínűbb, mint a jobbkezesség, mert a jobbkezesek vannak többségben, és sok eszköz hozzájuk van igazítva. Így kevésbé kényszerülnek arra, hogy a másik kezüket is használják.
Vagy lehet, hogy megtalált egy alternatív alkalmas feladatmegosztást.
Az ember nem szokott emlékezni a legkorábbi életszakaszaira, a születésére vagy a beszédtanulásra, úgyhogy nem biztos, hogy mindig is kétkezes volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!