Kezdőoldal » Tudományok » Egyéb kérdések » Szerintetek elpazarlom a...

Szerintetek elpazarlom a tehetségemet?

Figyelt kérdés

Intelligens, okos gyerek vagyok. Általános és középsuliban mindig jeles vagy kitűnő voltam, és sok versenyt nyertem. Érdekelt a biológia, de csak bizonyos részei (állattan, növénytan, terepi dolgok, sejtbiosz, biokémia nagyon nem), ezért nem tettem meg mindent, hogy nagyon jó legyek belőle. Úgy értem, az ötös mindig megvolt, de faktra nem jártam, nem tettem emeltet belőle. Ahogy matekból sem.



A nyelvek irányába indultam el, ez érdekelt a késői középiskolás éveimben a legjobban. Most egy olyan szakra járok, amit ha elvégzek, 3 nyelven fogok beszélni (angol, német, orosz). A csoporttársaim nagyrésze diplomata, tolmács, ilyesmi akar lenni. De sokszor elgondolkodom azon, hogy a nyelvtudáshoz igazából szorgalom kell, nem valódi intelligencia, nem olyan, mint a fizikához, matekhoz, és hogy én terhelhetőbb lennék ennél, nehezebbre is vállalkozhattam volna. Alapvetően a mérnöki tudományok nem állnak hozzám közel (matekkal elvagyok, annyira nem voltam belőle jó, de felfejlesztehettem volna, a fizikát kifejezetten nem szeretem), de kellő szorgalommal elindulhattam volna ebbe az irányba is, különösen, ami a biológiát illeti. Nem tudom, jól döntöttem-e, felnőttkoromban, amikor a pénzkereséssel kell foglalkoznom, nem lesz már időm ilyenekre. És ahhoz, hogy olyan életszínvonalat érjek el, amit kitűztem magam elé, nagyon jól fizető állást kell találnom.


2013. jan. 22. 01:38
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
De, szimpatikus vagy írás alapján, csak tényleg furcsa, hogy bár okosnak tűnsz, úgymond semmi sem érdekel igazán. De a karrierlehetőségeket sok más dolog is meghatározza, nem csak az iskolai tantárgyakhoz való viszonyulás. Nem tudunk rólad sokat, fiú, lány vagy? Jól nézel ki? Milyenek az interperszonális képességeid? Jó szónok vagy? Extrovertált vagy introvertált vagy? Milyen fokú az érzelmi intelligenciád? Stb.
2013. jan. 22. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 Alaque ***** válasza:
Kedves kérdező, a dinamitos vicced volt az egyetlen, amiért érdemes volt megnyitni a linkedet. :)
2013. jan. 22. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 A kérdező kommentje:

"Szerintem inkább az a fontos, hogy az ember ne legyen túl sokat "üresjáratban", találkozzon egészséges mennyiségű kihívással, és legyen mindig igénye a fejlődésre."


Szerintem is! Meg, hogy tudjon lelkesedni valamiért. De nekem ez most nem nagyon van meg, nincs sikerélményem.



"Nem késtél el semmivel és nem rontottál el semmit, elvégezhetsz még akármilyen sulit a mostani után, vagy akár párhuzamosan, és foglalkozhatsz azzal, amivel akarsz."



Nem tudom... elvileg igen, mert fiatal vagyok, nekem is mindig ez az első gondolatom, de hogy nézne ez ki a gyakorlatban? Tegyük fel, hogy valamilyen pénzügyi szakra akarok menni. Ehhez emelt matek érettségi kéne, ahhoz meg emelt matek tudás, amit gimiben a faktosok 2 évig tanultak. Biosz ugyanez. Bármilyen bioszos szakra emelt érettségi a belépő, nálunk a fakt 2 éven keresztül heti 3 óra volt, ez még a mateknál is nagyobb tudásanyag. Hogyan tennék belőle érettségit?



"De, szimpatikus vagy írás alapján, csak tényleg furcsa, hogy bár okosnak tűnsz, úgymond semmi sem érdekel igazán.


Tudom, engem is ez aggaszt. Régen tökre nem így volt. Én voltam a "kis professzor", aki kiselőadásokat tartott osztálykirándulásokon a patakban szedett rovarokból:D De valahol egyébként ez még ma is tart. Minden érdekel, mindennek akarom tudni a miértjét. Nyelvtanulásban ez pl. abban nyilvánul meg, hogy érdekel az etimológia.


"De a karrierlehetőségeket sok más dolog is meghatározza, nem csak az iskolai tantárgyakhoz való viszonyulás. Nem tudunk rólad sokat, fiú, lány vagy?"


Fiú vagyok.


"Jól nézel ki?"


Hm, nem mernék nagyon ebben ítélkezni. Én úgy gondolom, hogy jóképű vagyok, de alkatilag kicsit alulfejlett a koromhoz képest (8-10 évesen asszem kb. 20 kiló körül voltam), nem nagyon ismerem a divatot (fogalmam sincs, hogy valamit hogy menő hordani, meg jól néz-e ki, sosem érdekelt túlzottan...), meg nem vagyok elég igényes.


"Milyenek az interperszonális képességeid? Jó szónok vagy?"


Igen, a beszélőkém sztem kifejezetten jó. Olvasni nagyon hamar megtanultam, és remek színész vagyok, de ebbe az irányba sosem indultam el.


"Extrovertált vagy introvertált vagy?"


Sztem eléggé intro. Sőt, nem kérdés. Rengeteg időt töltök egyedül és jövök rá dolgokra.


"Milyen fokú az érzelmi intelligenciád? Stb. "


Tekintve, hogy az intelligenciámra való utalásomért itt mit kaptam, erre aztán már végképp nem merek semmit mondani...:D

2013. jan. 22. 17:58
 14/14 anonim ***** válasza:

Nna nézzük szépen sorban:


1. Tehetség elpazarlása: Természetesen sokat számítanak a fiatal évek, de úgy gondolom, ha a jó jegyek megvannak egy normális iskolában, akkor ott túl sok behozhatatlan hátrányra nem lehet szert tenni. Egyetlen kínos pont van, az a felvételi: ha olyan szakra akarsz menni, ahova nagyon sok pont kell és a faktosokkal/kitűnőkkel szemben nincs esélyed... Ezt leszámítva egy értelmes gyerek egyetemen ráér "belehúzni", pl. én fizikából rosszabb voltam gimiben, mint egyetemen, mert azon a szinten nem motivált, egyetemen meg már igen.


2. Nyelvek kontra reál: "Mi természettudósok" imádjuk azt hangoztatni, hogy bizonyos szakokhoz _csak_ fenék kell, meg szorgalom és emiatt semmit nem érnek, de ez egy hülyeség. A legtöbb mérnök és fizikus ordítva rohanna ki bármilyen nyelvi szakról, mert se szorgalma, se kedve nem lenne azt tanulni. Ehhez ugyanúgy adottság kell, a különbség egyedül annyi, hogy a magolós szakokat alap szinten egy sík hülye is elvégzi nagynehezen... de JÓ sose lesz belőle.


3. Fizetés. Természetesen vannak jól és kevésbé jól megfizetett szakmák, de majdnem minden szakmában vannak jó fizetések amire sokkal nagyobb esélyed van akkor ha szívvel lélekkel és alázattal csinálod, mintha már most csak azért választod, hogy pénzt keress.

Egy munkanélküli közgazdász ugyanúgy nem keres semmit mint egy tengődő nyelvtanár vagy egy laboraszisztensként dolgozó sokadrangú biológus. Viszont ha te vagy a legjobb, akkor egy jól menő bankban ugyanúgy agyon keresed magad, mint sztártolmácsként vagy a rákkutatás úttörőjeként. :)


4. Ok, de akkor mihez is kezdj magaddal?

Erre nyilván neked kell tudnod a választ, de mondok valamit: ilyenkor az ember hajlamos azt hinni, hogy egyetlen jó döntés van és ha arra nem jön rá gyorsan még pályaválasztás előtt akkor annyi az életének. Ez nem igaz.

Persze vannak területek amik nyilván jobban érdekelnek, de egy értelmes érdeklődő ember nagyon-nagyon sok helyen megtalálja a maga helyét! (Mások meg sehol)


Én imádom a szakmámat rettenetesen, tényleg! El sem tudom képzelni, hogy más legyek, DE igaziból teljesen biztos vagyok benne, hogy még jó pár olyan szakma van a világban, amiben ugyanígy megtaláltam volna a szépséget és azt ami nekem kell, szóval ne aggódj. Indulj el valamerre és mindig légy nyitott a lehetőségekre!

2013. jan. 22. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!