Ha valaki nemleg önmegtartóztatásban él, az általában vallás miatt teszi? Vagy van valamilyen pozitív hatása önmagában az életére nézve, mindenféle eszmei dolgokon kívül?

Semmilyen objektív pozitív hatásról nem tudok.

Esetleg annyit lehet mondani, hogy ezzel csökkenthető bizonyos fertőzések kockázata.

Attól függ, ki az, aki felvállalja az önmegtartóztatást.

Szerintem a lényeg itt azon van, hogy az embernek vannak biológiai, fizikai szükségletei. Ez természetes, viszont ebből rengeteg túlzás adódik. Olyan dolgokra is vágyik az ember, ami nem szükséges, csak az ösztöneink miatt mégis annak érezzük. Ez akár ellentétbe is kerülhet a szellemi elhatározásokkal (pl. sok filmben pont egy nő az, aki képes elcsábítani az őröket, akik nem képesek az ösztöneik fölé helyezni a kötelességüket).

Ez egy próba. Pont olyan, mint mikor az ember kimegy a természetbe, és megnézi, képes-e egy szál hálózsákkal és sátorral, meg néhány felszereléssel is úgy élni pár napot a természetben, hogy közben képes jól is érezni magát. Ha valaki felkészült, azt egy ilyen próba nagyobbá tesz. Aki nem felkészült, az meg nem érti miért kell szenvednie napokig. Vagy olyan, mint a böjt. Aki az önmegtartozást választja, az megtanul a saját vágyairól rengeteg dolgot, megtanulja azt leleplezni, és megtanulja kontrollálni, így a szellemi elhatározásait, céljait a testből fakadó vágyak, érzelmek fölé emelni.

Persze egy ilyen próbát annak ildomos magára vállalnia – és annyi ideig –, aki elér egy bizonyos szintet. Akiben nem saját elhatározásként, nem abban a bizonyosságban vállalja magára, hogy képes azt véghezvinni, érti, tudja, hogy mi a célja vele, annak teljesen felesleges sőt, akár ártalmas is egy ilyen próbát magára vennie. Ez olyan lenne, mintha valaki anélkül menne túlélőtúrára, hogy nem tud sátrat verni, szívesebben ülne a TV előtt. Neki nem fog használni, sőt csak kudarc származik belőle, nem tanul belőle semmit, hiszen nem tudja milyen célt szolgál az egész. Maximum csak rossz élményeket fog belőle szerezni.

Pont ezért kérdéses a katolikus cölibátus, mert nem mindenki érti teljesen a lényegét, illetve nem mindenki vállalná magára, ha nem lenne kötelező. Viszont ez egyben jó szűrő is, hogy aki nem akar ekkora próbát vállalni egy életre, az nem megy el papnak. (Illetve a való életben azért vannak, akik mégis megteszik, maximum áthágják a szabályokat.) Szóval jó is ez, meg vannak azért problémák is vele, a fentieken túl is. Pl. egy papnak elég nehéz házasságban, családban jó tanácsot adnia, ha ő maga nem szembesül azokkal a problémákkal, amelyekkel felkeresik, nincs rálátása a világ ezen részére.

A nagy többség általában a vallás miatt választja ezt az életformát, de más okok is szóba jöhetnek, ismerek ilyen embereket.

Optimális esetben egyébként maga a személy választja a vallást, és önkéntesen vállalja az ezzel járó kötöttségeket; ha valakire ezt megpróbálják ráerőltetni, az nem szokott jóra vezetni.

Elég sok pozitív hatása van önmagában is, talán a legfőbb a "védettség" a nemi betegségekkel szemben; ill. nők esetében nagyságrendekkel kisebb a méhnyakrák kialakulásának veszélye. A terhességé pedig nulla. Ezekből pedig egy nyugodtabb élet következik, amelyben nem kell félni a betegségektől; ill. nincs esély egy "nem kívánt terhességre", amit esetleg művi abortusszal szakítanak meg, vállalva annak minden esetleges következményét.

Persze ezeken lehet vitatkozni, mivel vannak különféle védekezési módok; de mint köztudott, 100 %-os védelem nem létezik, még az óvszer sem az.