Mi a tudomány válasza ezekre a leletekre? Lehetséges, hogy a múltban földönkívüliek látogattak meg minket, és őket hittük/hisszük isteni lényeknek?
Sok nép történelmében és vallási könyveiben találhatunk leírásokat földönkívüliekről.
A védikus irodalomban (3-4 ezer éves indiai szövegek) rengeteg furcsasággal találkozhat az ember. Ilyenek pl. a vimánák, arany színű, föld fölött repülő tárgyak, amik a világűrből érkeztek, és az istenek ezekkel közlekedtek.Folyékony üzemanyag hajtotta őket, és felszállásuk olyan robajjal járt, hogy a környező épületek bele remegtek(hangrobbanás ugye).
Űrállomásokról is olvashatunk a védákban, ezek földkörül keringő hatalmas fém "hajók", amik a saját tengelyük körül forognak, mint a mai űrhajók és űrállomások(mesterséges gravitáció), az istenek ezeken laktak fenn az égben, és innen látogatták meg az embereket.
Második ilyen egy elszigetelt afrikai törzs, a dogonok.
A dogon törzs hiedelemvilágának középpontjában a Szíriusz áll. Hiedelemviláguk szerint a Szíriusz egyik bolygójáról a távoli múltban idegen lények érkeztek a Földre és tanították, információkkal látták el őket. A barlangrajzok közt szereplő tojás alakú ellipszisről állítják, hogy egy keringési pályát ábrázol és az ellipszisen a Szíriuszt ugyanarra a helyre helyezték, ahol az valójában van: az ellipszis széléhez közel eső fókuszpontba, és tudnak a Szíriusz társcsillagáról is, és azt állítják, hogy az 50 éves periódusokban kerüli meg a Szíriuszt. Ezek a csillagászati állítások azóta 100%-osan tudományosan bizonyítottak, tényleg így van. Emellett tudnak a Naprendszer összes bolygójáról, arról, hogy ezek a nap körül keringenek, a Jupiter néhány holdjáról, és még sok csillagászati dologról, amik csak az elmúlt néhány száz évben derültek ki. Ez azért érdekes egy sárkunyhókban élő sivatagi törzstől. :) Az nem jó válasz, hogy valaki ezt elmondta nekik mostanában, mert a barlangrajzaik és a legendáik 7-800 évesek, a törzset pedig az 1800-as években fedezték fel.
Az eddigi legrégebbi előkerült írásos leletek, a sumer és akkád agyagtáblák is érdekes dolgokat közölnek.Ezeken az áll, hogy az Istenek a Naprendszeren kívülről jöttek a Földre.A Naprendszer összes bolygója fel van sorolva az 5-6000 éves agyagtáblákon, de kívülről befelé sorolva, tehát úgy, ahogy a rendszerbe valaki befelé jön.A sumer agyagtáblák szerint az Istenek az utolsó jégkorszak után fedezték fel a Földet, "tüzes égi szekereken" közlekedtek, és az embereket ők tanították meg a földművelésre, építkezésre, és egyéb tudományokra.
Régészeti leletek közül érdekesek pl, az acaramboi dinoszaurusz szobrok, amik dinoszauruszokat ábrázolnak olyan formában, amilyennek ma hisszük őket, némelyiken emberek lovagolnak.
A Törökországban nemrégiben felfedezett Göbekli Tepe templom, aminek korát kb 12.000 évre teszik a tudósok. Nos ebben az időben az emberek elvileg még nem nagyon építkeztek, főleg nem 50 tonnás simára csiszolt kőoszlopokból, amiket állatok domborművei díszítenek.
Az abüdoszi templom falára vésett hieroglifák helikoptert és tengeralattjárót ábrázolnak, az egyiptológusoknak ma sincs válasza rá, hogy mit jelenthetnek, vagy honnan vettek ilyet 5000 évvel ezelőtt.
Sajnos nem jut eszembe hol találták meg a kis arany és egyéb fémből készült leleteket, amiket eleinte rovaroknak tituláltak. Aztán később észrevették, hogy felépítésük teljesen egyezik a mai sugárhajtású repülőgépekével, egy tudós meg is építette az egyik felnagyított modelljét motorral együtt, ami tökéletesen repült.
Hirtelen most ennyi, nem untatlak tovább benneteket. Kérem senki ne gondolja, hogy elvakult UFO hívő vagyok. Hiszek a földönkívüli értelmes élet létezésében, és ennyi. Szkeptikus vagyok mindennel szemben, azonban ezekre a leletekre eddig nem találtam kielégítő választ a tudománytól, de egyre több tudós ért egyet abban, hogy nagyon valószínű, hogy a fent közölt dolgok igazak, és tényleg meglátogatták elődeinket évezredekkel ezelőtt.
"Az eddigi legrégebbi előkerült írásos leletek, a sumer és akkád agyagtáblák is érdekes dolgokat közölnek.Ezeken az áll, hogy az Istenek a Naprendszeren kívülről jöttek a Földre.A Naprendszer összes bolygója fel van sorolva az 5-6000 éves agyagtáblákon, de kívülről befelé sorolva, tehát úgy, ahogy a rendszerbe valaki befelé jön."
Ha valaki jön befelé a rendszerbe, akkor nem találkozik sorba az összes bolygóval. Nyilván egy irányból jön, lehet hogy nem is látja a többi bolygót. Tehét ez amolyan belemagyarázás. A régi emberek meg simmán felsorolhatták a bolygókat kívülről befelé bármilyen egyéb okból is.
Szerintem simán túl sok Dänikent olvasol.
17:39
Senki nem mondta, hogy sorban látták a bolygókat. Mi sem sorban látjuk őket, mégis tudjuk, melyik következik melyik után. Ez pedig még mindig nem válasz arra, hogy honnan tudtak 6000 évvel ezelőtt olyan bolygókról és holdakról, amit még csak most fedeztek fel. Daniken pedig nem tudom kicsoda.
"Ez pedig még mindig nem válasz arra, hogy honnan tudtak 6000 évvel ezelőtt olyan bolygókról és holdakról, amit még csak most fedeztek fel."
Na sorold már fel ezeket a bolygókat holdakat ... Én nem tudok ilyesmiről.
"Mint mondtam, a sumer agyagtáblákon vannak ilyen infók. Több ezer ilyen van, utána lehet keresni."
Te láttad ezeket a sumér agyagtáblákat? Vagy láttad legalább egy sumerológus hivatalos fordítását egy nemzetközi történészeti szaklapban? Vagy hallottad valakitől aki látta egy sumerológus fordítását? Vagy pedig csak elhittél egy légből kapott mesét? Szóval mennyire magas a biztossági foka az ismeretidnek? Nem lehet, hogy át kéne értékelned a forrásaidat?
Rontom a helyzetet, mert csak egy spekulációval bővítem a kérdést: lehet-e, hogy a történelem rekurzív, és azért történt meg az őskor, mert egy fejlettebb társadalom legyalulta a földet, a jégkorszak pedig valami nukleáris télhez hasonló (de nyilván nukleáris nyomokat nem hagyó) mesterséges hatás következménye volt? Nyilván lehet hogy érintkezett még a "régi" és az "új" emberiség, és próbálták átadni a meglévő legértékesebb javaikat, a tudást utódaiknak, hogy ne ismétlődjön meg a történelem, csak aztán persze valamiért kicsúsztak a kezeik közül az események, vagy túl kevesen maradtak és eltűntek. Például, most ha lett volna egy harmadik világháború oroszország meg amerika között, és az emberiség java túlélte volna, akkor töredéke élt volna csak óvóhelyeken, a többi kint tengődött volna a szabadban, és pár generáción belül visszaestek volna prehisztorikus szintre (még villany nélkül se vagyunk meg, hát még minden egyéb infrastruktúra nélkül?) - ergo a megmaradtak értelmiségiek megpróbálnának kinevelni egy új civilizációt a sok céltalan emberből (valljuk be a közoktatás mindenhol olyan pocsék, hogy ha egy átlagember tudása öröklődne, már a gyereke se tudna semmit, túl pedig főleg a mezőgazdasági munkások élnék pl. az éhezést, a bürokraták álla felkopna). De ugyebár, az óvóhely:emberiség arányokat tekintve, még ha az óvóhelylakóknak minden legfejlettebb technológia adott is, eltűnnének az új civilizálatlan tömegben.
Persze ezek csak hipotézisek szerencsére :)
(Meg esetleg egy jó sci-fi regény alapjai...)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!