Mitől lehet, hogy szinte minden, amihez hozzáérek az utóbbi időben, megráz?
Gondolkoztam, hogy melyik kategóriába írjam ki ezt a kérdést, de valószínűleg ennek valami tudományos magyarázata lehet.
Az utóbbi körülbelül egy hónapban rengetegszer megráznak a tárgyak, emberek is, amikhez/akikhez hozzáérek.
Már kezd zavaróvá válni számomra, mert napi többszöri, van hogy 10-15 alkalommal is ez történik.
Ma reggel például a fürdőszobában, fürdés után, mikor a kilincshez nyúltam, hogy kimenjek, olyan szinten és olyan intenzíven megrázott, mintha -legalábbis, kiz túlzással- konnektorba nyúltam volna.
Rögtön elrántottam a kezemet, majd kétszer vagy háromszor még visszanyúltam, és továbbra is rázott, ráadásul az intenzitása sem enyhült.
Aztán bejöttem dolgozni, azóta is folyamatosan ráznak a tárgyak, mikor hozzájuk érek. Régebben nem tapasztaltam ilyet sosem. Voltak esetek, mikor nagyritkán megráztak dolgok, de egy ideje napi szinten és napi többszöri alkalommal megtörténik. Mitől lehet ez?
"a fürdés tök jó, mert biztosan lemosott róla minden töltést."
Hát ez egy nagy hülyeség. Elárulom, hogy fürdéskor is töltések keletkeznek, csak azokat nem a víz mossa le, hanem szerencsére kitalálták, hogy hogyan kell elvezetni.
az összes lefolyó földelt (érintésvédelem miatt kötelező, 40 éve is az volt), a víz vezeti az áramot, ezért nem tudsz feltöltve kimászni a kádból.
valóban elég pongyola a lemossa megfogalmazás, de ha csak trollkodásra futja, akkor inkább ne szólalj meg...
"egyrészt fürdés után a száraz bőr még sokáig felázott"
A bőre felázott, de a haj már ráz?
Ezek szerint szerencsés vagy és még nem volt kiszáradva a bőröd :) Akkor tudnád, hogy egy hajszárításnyi idő alatt (mert gondolom nem a vizes haja töltődött fel, akármit is rakott rá) a bőr (pláne közvetlen fürdés után) irtózatosan ki tud száradni.
De amúgy teljesen felesleges ezen vitatkoznunk, én úgy gondolnám, hogy ha egy hónapja ilyen gyakran előfordul, akkor nem egyetlen véletlenszerűen kiválasztott esetből kéne kiindulni.
De mindegy maradjunk annyiban, hogy igazad van, én figyelmetlen hülye voltam és _csupán_ csak a 3 legvalószínűbb lehetőséget írtam le, gondolván, hogy a kérdező jobban ki tudja az alapján szűrni, hogy mivel lehet összefüggésben, míg te nem okoskodtál feleslegesen, hanem rögtön átláttad a helyzetet és az egyetlen lehetséges variációt írtad le.
Nyilvánvaló az összes többi teljességgel alaptalan hülyeség, elnézést, hogy leírtam őket.
Jó éjszakát és még egyszer elnézést, hogy kötözködtem!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!