Mi az igazság a magyarosítással kapcsolatban? Azon kívül, hogy több jogot adtak a magyarok a kisebbségnek, tényleg elnyomták őket és kegyetlenül bántak velük?

A maga korában nem bántunk kirívóan a nemzetiségekkel.

Franciaországban és Nagy Britanniában durvább törvények uralkodtak.

Mai szemmel nézve persze a mi tetteink is elítélendőek.

Bezártuk például a szlovák gimnáziumokat, de például Magyarországon több román nyelvű gimnázium működött, mint a regáti Román Királyságban.

A környező népek föl szokták hozni az 1907-es Lex Apponyi törvényt, de ha valójában megnézzük a törvényt abból az derül ki, hogy meg kellett tanulni a magyar nyelvet, de nem más nyelvek kárára, csak annyira, hogy mint Magyar állampolgárok tudjanak magyarul.

Itt a szövege:

“19. § A nem magyar tanitási nyelvü elemi iskolákban, akár részesülnek állami segélyben, akár nem, a magyar nyelv a mindennapi tanfolyam valamennyi osztályában a vallás- és közoktatásügyi minister által a hitfelekezeti iskolafentartó meghallgatásával megállapitott tanitási terv szerint és kijelölt óraszámban oly mérvben tanitandó, hogy a nem magyar anyanyelvü gyermek a negyedik évfolyam bevégeztével gondolatait magyarul élőszóval és irásban érthetően ki tudja fejezni“

Az igazi magyarosítás ezen túlmenően jelentkezett.

Valójában a tanárok voltak azok akik néha megverték a nemzetiségi gyerekeket.

De ez sohasem törvény alapján történt.

Ezek “egyéni akciók” voltak.

Természetesen ez is erkölcsileg elítélendő, de nem volt törvényileg előírt magyarosítás, mint a második világháború utáni Csehszlovákiában a reszlovakizáció például.

Szólni kell még a magyarosodás hatásairól:

A környező népek körében elterjedt narratívával ellentétben a magyarság 19.század végi nagyarányú növekedése csak kissebbrészt magyarázható az asszimilációval, nagyobbrészt a magyarok nagyobb termékenységi rátájával (ami azzal függ össze, hogy a magyarok lakta terülteken pl. fejlettebb volt az egészségügy) és a kisebb mértékű kivándorlási veszteséggel függenek össze.

“Az arányok eltolódásában szerepet játszott, hogy a magyarok természetes szaporodása gyorsabb ütemű volt, mint a többi népé együttvéve (ez elsősorban a kedvezőbb halálozási arányszámok következménye volt). Még nagyobb súllyal esett latba a kivándorlás: a másfél milliós kivándorlási veszteség háromnegyede a nemzeti kisebbségeket gyengítette. A magyarság 1850 és 1910 közötti 5,3 milliós gyarapodásából mintegy kétmillió fő lehetett az asszimiláció eredménye.

A legnagyobb asszimilációs nyereséget a zsidók magyarosodása eredményezte: 1910-ben a 932 ezer izraelita vallású lakos közül 705 ezer magyar anyanyelvűnek vallotta magát. A második legnagyobb csoportot a németek alkották: mintegy 600 ezerre tehető a 60 év alatt elmagyararosodott németek száma. A harmadik helyen a szlovákok állnak kb. 400 ezer főnyi veszteséggel. A maradék 300 ezer főleg katolikus délszlávokból (horvátok, szlovének, bunyevácok, sokácok), ruszinokból, és egyéb kisebb bevándorló népcsoportokból (lengyelek, csehek, olaszok stb.) került ki. Minimális volt viszont a magyarosodás a szerbek és a románok körében.

Az asszimiláció túlnyomórészt természetes és spontán folyamat volt. Leginkább a polgárosult, a magasabban iskolázott, a földrajzi és a társadalmi mobilitásba bekapcsolódó rétegek magyarosodtak. A folyamatot nagyban elősegítette a magyarokkal való hosszabb együttélés, az azonos vallási közösségekhez (római katolikus, evangélikus) tartozás, valamint a kétnyelvűség. Ezekkel a tényezőkkel magyarázható a nyelvszigetekben és szórványokban élő többszázezer német, szlovák és délszláv állampolgár magyarosodása. Kiemelkedő szerepet játszottak az asszimilációs folyamatban a városok, amelyeknek lakossága már 1880-ban 64 %-ban magyar volt, s ez az arányszám 1910-ig 77 %-ra emelkedett. Fontos ösztönzője volt a magyarosodásnak a társadalmi mobilitás is: a magasabb iskolázás, a társadalmi hierarchiában való emelkedés, a hagyományos falusi közösségekből, a paraszti és kispolgári életformából való kiszakadás az esetek többségében magyarosodással járt.“

Forrás: [link]

Összességében megállapítható, hogy a 20.század eleji magyarság 10 milliós számából kb. 2 millió fő az asszimiláció következménye.

Ezen szám nagy része azonban a városi zsidó és német polgárságot érintette a mai Magyarország területén. A nagy határmenti etnikai tömbök érintetlenek maradtak.

Nem szakszerű a kérdésed.

Ha rendes választ szeretnél, akkor több dolgot világossá kellene tenni, ilyeneket, hogy hol és mikor, illetve ki mit? Ésatöbbi.

A középkorban nem létezett még nacionalizmus, így ilyen jogok sem voltak, amivel boldoggá lehetett volna népeket, embereket tenni és így az elnyomás sem volt lehetséges, mert nem létező jogokat nem lehet megtagadni.

Lényegében mindenki a magyar királyok alattvalója volt, bár a feudális hierarchia szabta meg, hogy esetenként kinek kell engedelmeskedni.

A nacionalizmus létrejötte után pedig megszülettek az abból fakadó törvények, amelyeknek betartatása sem minősülhet feltétlenül elnyomásnak, hiszen akkor az volt érvényben, bár természetesen azt lehet vitatni, hogy maga a nacionalizmus mennyire jó, vagy rossz és ha kidolgoznak egy ennél jobb, korszerűbb, igazságosabb és működőképesenn társadalmi formát, akkor nyilván a nacionalizmus elavulttá válik és ekkortól már értelmezhetővé válik az elnyomás fogalma.

Próbálok valamilyen példát összehozni, ugye európai uniós polgárok vagyunk, így ha mondjuk a EP hoz egy olyan törvényt, hogy a kulturális szint emelése érdekében minden európai polgár keddenként ingyen látogathatja a kulturális intézményeket, mint a múzeumokat, színházakat, koncerttermeket, akkor ez a jogaink közé tartozna onnantól és mi magyarok sem kérhetnénk belépődijat ekkor és tőlünk sem tagadhatnák meg, hogy fizetség nélkül bemehessünk mondjuk a bécsi operába. Addig viszont amíg ez nem lett kidolgozott törvény, beleértve a részleteket, a finanszírozás kérdését, senkinek nem fájt, hogy nem mehet ingyen moziba, sőt eszébe sem jutott senkinek, mert ilyen jog nem létezett.

Nem a legjobb a példám, belátom, de a lényeg az, hogy mi a mai értékítéletünket nem vetíthetjük vissza a múlt korokba olyan módon, ahogyan ma látjuk a helyzetet, mert ők a saját koruk emberei voltak és a saját szokásaik, törvényeik vonatkoztak rájuk, amik ugyan folyamatosan változtak, de mindig az adott kor viszonyai a mérvadóak.

Összességében egyébként ránk ez már azért sem jellemző, mert sokáig a magyar királyok osztrák császárok is voltak és kormányzati kérdésben az Udvar döntött, de esetenként a magyar nemesség is inkább csak saját jogaikhoz, vagy privilégiumaikhoz ragyazkodtak, de mint már írtam, minden kort, esetet, ami a nemzetiségek elnyomását mutatná, külön meg kell vizsgálni.

Ez fontos, mert az adott példámban ez úgy jelenik meg, hogy amíg az Európai Unió nem létezett, polgárai sem lehettek és így jogokat sem kaphattak, így nem lehet elnyomásnak tekinteni, ha fizetni kellett mindenknek a belépőért, mert az volt a szokás, az volt a természetes.