Mi a különbség a szegénység, a depriváltság, és prosztóság között? Ezek kéz a kézben járnak?

Szegény: Alig, vagy egyáltalán nem képes előteremteni a megélhetéséhez szükséges javakat.

Deprivált: Valamitől (szeretettől, beszédkészségtől, vagyontól, stb) megfosztott, hátrányos helyzetű.

Prosztó: Otromba, közönséges.

A szegénység tartós, aki szegénynek születik az nagy valószínűséggel szegényként is éli az életét és úgy is hal meg. Nem egy kicsit van lemaradva a többi rétegtől, hanem minden területen.

A depriváltság lehet átmeneti - pont azért a megfosztásból ered, mert lehet, hogy ezeknek az embereknek előtte volt valamijük, ami most már nincs. Pl. a pénzügyi válság alatt családok százezrei lettek depriváltak vagyoni értelemben, aztán közülük sokan vissza tudtak kapaszkodni.

A prosztóság pusztán viselkedésbeli egyszerűségre utal. Az újgazdagok többsége is prosztón viselkedik, mert bár már meg tudja engedni magának a felső-középosztálybeliség jelképeit, de nem érti azok működését.

Kedves barátom, #2. Nos gyermekkoromban nem tellett fagylaltra, pedig nagyon szerettem. Amikor dolgozni kezdtem, az albérletem első havi díját a főbérlőmtől kaptam kölcsön. Aztán építettem magamnak és még néhányaknak házat (lakást). Ma akkor és azt teszem, amit szeretnék. Ma akkor és oda utazom, ahová akarok. Ma úgy élek, ahogy kívánok. Százmilliós yachtom nincs, mert mi a fenének. Nem voltam az északi sarkon (csak a közelében), mert nem vágyom oda. Van, amire vágynék, de reménytelen: nem tudom kikerülni a prosztóságot, de ezt még kezelem, azonban azt a sok beképzelt, öntelt erőszakos tudatlan senkit, amely egyre nagyobb tömegben vesz körül itt Magyarországon, no ezeket megnevelni reménytelen, gyanítom, az atyaisten se bír velük. (Mindezt kizárólag első bekezdésed cáfolataként írta, amúgy nem tartozik senkire. Rendszerszintű cáfolat itt túl hosszú).

Magánvéleményként még annyit, számomra a "felső középosztály" egy több tulajdonságból álló állapot, ahol a pénz mennyisége csak egy kicsiny részlet. Ahol az nem "kapott, talált pénz", ott nyaktól felfelé ugyanez a jelző igaz.

Egy részlet az osztrák "művésztől":

Talán nincsen német város, amelyben olyan jól lehetett volna tanulmányozni a szociális

kérdéseket, mint éppen Bécsben. Ezt a tanulmányt azonban nem lehet felülrõl lefelé végezni.

Aki szociális nyomorral sohasem került közvetlen összeköttetésbe, annak számára sok

tekintetben örök rejtély marad ez a kérdés. A felülrõl lefelé való tanulmányozás eredménye a

felületes fecsegés, vagy hamis szentimentalizmus, amelyek mindkettõje ártalmas. Nem

tudom, mi lehet pusztítóbb, a társadalmi nyomorral szembeni nemtörõdömség, amint ezt a

szerencse kegyeltjei vagy akár a saját munkájukkal felkapaszkodott emberek többnyire teszik,

vagy pedig azok az orrukat magasan hordó, úgynevezett "néppel érzõ" divathölgyek, akik ezt

a nagyságos leereszkedést tolakodóan és tapintatlanul végzik. Ez utóbbiak többet ártanak,

semmint használnak. Így lesz aztán az általuk megindított szociális felfogásnak az eredménye

egyenlõ a nullával, sõt gyakran még ennél is kevesebb: felháborodott visszautasítás. Ezt

nevezik õk azután a "nép hálátlanságának"

"Napszámosként kerestem kenyeremet.

Közben annak az embernek álláspontjára helyezkedtem, aki azzal a sziklaszilárd

elhatározással rázta le lábáról Európa porát, hogy az új világban új hazát és új egzisztenciát

teremt magának. Az ember lassan megszabadul a bántó, hátráltató, hivatásra, osztályra,

környezetre és tradícióra vonatkozó elképzelésektõl, minden után kinyújtja kezét, amivel

keresni lehet, és rájön arra, hogy a becsületes munka, bármilyen legyen is az, sohasem

szégyen. Ilyen erõs elhatározással vetettem meg lábamat a számomra új világban.

Csakhamar észrevettem, hogy VALAMILYEN MUNKA MINDIG CSAK ADÓDIK, de persze amilyen

könnyen jött, olyan hamar el is veszthette az ember."

ÉS A PAZARLÁS KEZDETE:

"Engem is ide-oda dobált a nagyvárosi élet, s így saját magamon próbáltam ki e sorsnak a

lelkületre gyakorolt hatását. A változó munka és munkanélküliség közepette a bevételeknek

és kiadásoknak bizonytalansága elpusztítja a takarékosság iránti érzéket és a bölcs

életbeosztás iránti hajlamot. Az ilyen ember látszólagosan rászokik arra, hogy jó idõben jól

éljen, rossz idõben éhezzék. Az éhezés már eleve megsemmisíti a késõbbi bölcs életmód

minden lehetõségét; áldozata elé ugyanis állandóan a jó életmód délibábját varázsolja, s ez a

beteges vágyakozás minden önfegyelemnek útjába áll, mihelyt ezt a keresetet csak egy

pillanatra is megengedi. Ennek a következménye aztán az, hogy röviddel az újra felvett

munka után minden beosztás a legkezdetlegesebb módon háttérbe szorul, s emberünk egyik

napról a másikra éli világát. Ezzel természetesen együtt jár a kis heti háztartás rendjének teljes

felbomlása, mert itt is elmarad az ésszerû beosztás; eleinte egy hét helyett öt napra telik, majd

már csak háromra, késõbb alig egyre, hogy végül aztán egy éjszakára rámenjen az egész heti

kereset."

A lÉNYEG:

"Még szerencsétlenebb kimenetele van a dolognak akkor, ha a férj a maga külön útján jár.

Ilyenkor az asszony elsõsorban a gyermekek kedvéért felszólal ez ellen az életmód ellen, s a

viszálykodás és veszekedés napirenden van. Amilyen mértékben elhidegül a férfi az

asszonytól, olyan mértékben lesz az ivás rabja. A férfi minden szombaton berúg, az asszony

pedig, az önfenntartási ösztönénél fogva, a gyártól a lebujig vezetõ úton a szó szoros

értelmében kiverekszik néhány garast a saját és gyermekei számára. Amikor aztán a férfi

szombaton éjjel vagy másnap részegen és egy fillér nélkül hazatér, visszataszító jelenetek

játszódnak le."

Prosztóságra írtam példákat.

Májusban ellett egy szürke macska a szomszédban. Végtelenül szégyenlős és félénk volt.

Júniusban az utca közepén összefutott az egyik, fekete színű, szelíd, őt befogadó cicával.

A fekete cica kedvesen és jóindulattal üdvözölte az előtte keresztben áthaladó vendég macskát.

A szürke macska megállt, közömbösen végigmérte a feketét, belecsapott a mancsával a cica jobb szemébe, majd peckesen odébb állt.

A szürke macska segített megérteni, hogy lehet, hogy valaki szégyenlős, félénk, és érzékenynek látszik, de nagyon. Ennek ellenére hiába kedvesek hozzá, elfogadja ami kell neki, de a másik lénye hidegen hagyja.

A kölyke lárvalélekként kóborol az utcán. Egyedül az étel érdekli a világon.

A szürke cica nálam született a pincében, az ő anyja se volt különb. Úgy közlekedett mellettem mintha nem is léteznék.

Mindegyik esetben a poszttraumás stresszzavar tünetei látszanak, illetve látszottak.

Nekem is van, de a PTSD nem mentesít az emberi viselkedés normái alól. Aki prosztó, PTSD nélkül sem lenne jobb ember. Elég, ha a vagyona több lesz az átlagosnál, és megmutatkozik. A generalizált szorongás is csak előhozza a mélyben rejtőző valóságot.

A prosztóság a buta, emberileg nulla, belső tartalom és gazdagság nélküli, lelkileg nincstelen, névleges jóindulattal sem rendelkező viselkedést jelenti.

Nem adja meg a tiszteletet, ami minden természetes élőnek járna, magától értetődően, feltétel nélkül. Nem nézi mások emberi oldalát, és nem rejti véka alá, hogy a létezésed közömbös. Mindegy mit adsz neki, menyire vagy kedves hozzá, és a létezése nem függ a neked megadandó tisztelettől.

A prosztó magának való. Hiába üdvözlöd, vagy vele kedves és szívélyes, és a közvetlen szomszédod 40 éve, rád bámul néha, de eszébe nem jut viszonozni.

Könnyen megtörnek, a tekintélyt túlságosan tisztelik, és kerülik a társaságot. Nem tájékozódnak és érdeklődnek semmi és senki iránt.

A tudatosság teljes hiánya és érzelmileg halott szülő szükségesek a prosztóság receptjéhez.

Egyébiránt jó a kérdésed.

Összefoglaltad a tömegember jellemzőit. A tömeg nem rossz. Valahol el kell kezdeni, és ad egy igazodási pontot.

De ahogy a nevében is benne van, egy nagy massza. Egy széles macskaköves út, aminek az alkotó kockái vagyunk.

Az átlag a vigyori, vicsori, önhipnózisban ejtőző, bárgyú ficsúr, akinek semmi tudatossága, érdeklődése, és önmaga feletti rendelkezése nincsen.

Káromkodik, bohóckodik, ugrat, gúnyolódik és csúfolódik.

Felnőttfilmeken, emberkísérleti műsorokon, és véleményvezéreken nő fel.

Atombomba az empátia deficithez és a társadalom tönkretételéhez.

Ezek mellőzésével megőrizhető a sebezhetőség felvállalása, az önazonosság, és a mások felé való teljes nyitási képesség, és az ősbizalom.

Mind tudatosabb valaki, annál nagyobb mértékben elválik a tömegtől.

A szegénység, a depriváltság, és a prosztóság megküzdési mechanizmusok.

Nem nélkülözhetetlen összetevői az életnek. Az emberek többségét örömtelenségre és kudarcra kondicionált szülők nevelték, fel, ők folytatják. A megküzdési mechanizmusaikat nem merik felül írni. Aki tudna segíteni, érzékenyebb és értelmesebb mint ők. Elkerülik és lenézik, azt aki más.

Nem a belső tartalom a legfontosabb. Nem is a rang, a gazdagság, a kinézet, vagy a viselkedés. Pontosan meg nem határozható szabványhoz ragaszkodnak. Mindenkinél más. Ha nem vagy egyívású, akkor elkerülnek.

Sötét játszmákban van benne, manipulál és kihasznál, teátrális, és elsősorban uralkodni akar másokon.

Ha hitvány, prosztó, mézga gézás, lapos tudatú, akkor ez áramlik vissza, és annak a következményei. Soha meg nem becsült hangya, és hierarchizáló közösség tagja.

A hierarchizáló közösségekben van egy áldozat, azon tapos mindenki, és hozzá igazodnak. A bamba, és a stressztől leszedált embereket irányítja egy kontrollmániás főnök, aki elvárja ezt a csoport dinamizmust, és gondoskodik róla, hogy ne kerüljön a csapatba nyílt, normális, egyenes, és őszinte személy.

A legalacsonyabb közösséget összetartó erő mások kiközösítése és emberi mivoltában való megnyomorítása.

A kreativitást, a kibontakozást, és a külső-belső építkezést inspiráló és virágzó közösségek ellentéte.

Csak egy lelki önállósággal, határozottsággal, és az énhatárait megvédeni képes ember lehet valóban boldog és kreatív.

A fent leírt embertípus megöli mindazt ami emberivé és tartalmas élményekben gazdaggá teszi az életet.

Kíváncsi vagyok a véleményedre. Végre valaki aki normális és előremutató kérdést tett fel.

Jók a szövegek. Az életből valók. Igazak. Egyetlen baj van velük. Soha nem adnak választ a miértre. Arr, hogy az illető miért ilyen, miért nem más. padig enélkül a jelenség soha nem lesz megérthető, a kezelése pedig végképp reménytelen.

Adolf és Joszif két igen jól ismert példa. Nem látszólag azonosak, nem a világ fordult, hanem észrevettek valamit, amit más is megtehetett volna, de másnak más volt a beállítottsága. Plusz néhány más eltérés.

#5, #6,#8 és #9 szintén hiteles. És szintén magyarázható, de a szövegből semmiképpen.

Van genetikai adottság. Bár az lényegében mindössze egy hajlam, ami könnyebben vagy nehezebben hozható elő, esetleg sehogy. A genetikát a kisgyermekkori környezet teszi erőteljessé, és gyakran önmagában is magyarázat. Amit a későbbi tapasztalatok megerősítenek vagy gyengítenek. A viselkedés rendkívül komplex dolog, néhány okkal nem magyarázható. De mindig magyarázható, legfeljebb azért nem, mert nem ismerjük a részleteket.

Két közelebbi példa, ahol a szereplők önmaguk vallottak. Bár ezt nem mindig tudatosan.

Kádár Jánost zseniálisnak tartotta a világ a manőverezésben. Ezért (is) neki gyakran sikerült olyan is, ami másnak nem feltétlenül. Kádár megszállottja volt a szocializmusnak, meggyőződése volt, hogy minden más sokkal rosszabb. Kádár szükséges rossznak tartotta a hatalmat, de feltétlenül szükségesnek. Kádár lelenc volt, az anyja életféltésből tette azzá. és ezt a gyerek megérezte, sejtette. Az ifjúsága a nyomor mintapéldája, nem csoda, ha beszippantotta "mozgalom". Tudatában volt, hogy az életét köszönheti ennek. Eddigre olyasmit tanult meg saját tapasztalatából, amit csak kevesen. Ez a tapasztalatrendszer tette meggyőződéses kommunistává, nem pedig az agymosás. Az másképp működik. Két halál szárad a lelkén, ma mindkettő mártírnak számít. És e két halál vitte őt is sírba, nem tudta megemészteni élete utolsó percéig se. Mindkettő a tudatosság eredménye volt, mindkettő az érzelmi szál nagymérvű ellenkezése ellenére. Mert tudta, min múlik az élet, kár, hogy nem tanulmányokból, mert akkor más lett volna az eredmény. A végén ezt maga próbálta elmagyarázni, nem sok sikerrel, már ami hallgatóságát illeti. Csak hát nyilvánossá lett ez.

Orbán Viktort zseniálisnak tartja a normális világ, más kérdés, miként vélekedik emberi jelleméről. És e tény segíti őt céljai megvalósulásában, jobban mint mást. Orbánt a világhoz való viszonyulásában kora kisgyermek kora óta "tanította" környezete, mindenekelőtt az apja. És ha rajta múlik, soha nem lett volna iskolázott elme. De rajta is segítettek, méghozzá olyan minőségben, amit kevés más magyar mondhat el. De hiába, az ő sorsát is gyermekkorában határozta meg az élet. Ő is tudatos, méghozzá nagyon. Csakhogy bármely minőségi agynak is van kapacitásbeli határa, és annak átlépése durva következményekkel jár. Nála se hasznára, de az igazi kárt nem ő szenvedi el. A hasonlóság és ellentét egyvelege kiválóan tanulmányozható kor- és pályatársával, Kövér Lászlóval való összevetésben. És minderről ő maga vallott, mikor először vált híressé. Bár azóta szívesen eltörölné e múltat. De a múltat nem lehet eltörölni se végképp se ideiglenesen.

Ami a fájdalmas közös következmény: mindkettő rendkívül sokat tett népe sanyarúságáért, sőt annak tartósságáért. Egyik tudatlanságból, másik orvosi kategóriába tartozó belső kényszerből. Mindkettőből lehetett volna egy Széchenyi, vagy több, de nem így lett.

Igen, a kérdésben szereplő jellemzők gyakran járnak kéz a kézben - látszólag. Egy icipicit alaposabban szemlélve nagyon mások és főleg más az okuk. Ha pedig valóban gondosan elemezzük, megérthetjük, miért olyan bonyolult az élet. Talán még azt is, miképpen lehet ennek ellenére benne eligazodni, sőt, élvezni.