Az idő nem más, mint távolság. Ezt más is így látja?
Habár nincs fizikusi diplomám, a téridőt, a gravitáció okozta görbületét, a kvantummechanikát és más, a többség által túl elvontnak tűnő témát jól értem.
Azonnal elfogadtam, hogy az idő a negyedik dimenzió. Éveken át azt nem értettem, hogy miért halad minden és mindenki egy irányba és egyenletes sebességgel az időben, miért nem lehet megváltoztatni az idő múlásának sebességét, sőt irányát sem?
Nemrég arra a megállapításra jutottam, hogy az idő nem más, mint távolság. A téridő első három dimenziója a három irány, de a negyedik voltaképpen a távolság, amit mi időnek érzékelünk.
Ahogy a világegyetem tágul, létrehozza a teret. A világegyetem "szélétől" mért távolságom egyre nő, amivel nő az az idő, amíg eljutnék odáig. Mivel ez a tágulás egyenletes sebességgel és ugyanabba az irányba folyik, ezért az idő is egyenletes sebességgel és egy irányba halad.
Senki és semmi sem tudja a világegyetem tágulásának ütemét vagy irányát módosítani, ezért a saját magam által észlelt időben sem tudok utazni.
A múltba utazni lehetetlen, mivel a világegyetem tágulását nem lehet visszafordítani. A jövőbe azonban utazhatunk, de csak a tér egy bizonyos pontjához viszonyított időhöz képest. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy a kiindulási ponthoz képes hatalmas sebességgel kell száguldoznunk, majd visszatérnünk. Az időexpanziót jól illusztrálja az ikerparadoxon.
Időexpanziót nagy sebességű mozgás és/vagy erős gravitáció okoz. Szerintem kizárólag a gravitáció képes görbíteni a téridőt.
A feketelyukak közelében ugyan rendkívül erős a gravitáció, aminek a segítségével utazhatnánk az időben, de az emberi test ezt az erős gravitációt nem lenne képes elviselni, ezért nyilvánvalóan ez nem alkalmas az időutazásra.
Mivel a sebesség növekedésével a tömeg is nő, ezzel a gyorsan mozgó test gravitációs mezője is erősödik. A fénysebességhez közel mozgó emberi test semmit sem érzékelne a saját mozgása által keltett erős gravitációból, ezért jelenleg ez az egyetlen bizonyítottan járható módja az időutazásnak.
Kérdésem csupán annyi, hogy a fenti eszmefuttatásom mennyire helytálló és van-e benne logikai vagy más hiba?
" ...Én azt állítom, hogy a tér mindig tágulni fog, ha lesz is "Nagy Reccs" az csak az anyagra fog vonatkozni, az időre nem.... "
Te különválasztod az anyagot meg a teret, és az időt. Ez hiba. Összetartoznak. Nincs értelme a világegyetem határain túl lévő ponton teret vagy időt definiálni. Hiszen semmi nincs ott, amivel egyáltalán a létezését tudnád bizonyítani. Tér ott van, ahol van anyag is. Az idő pedig lévén fogalom, csak ott definiálható, ahol létezik az anyag maga, amin egyáltalán kimutatható bármiféle változás (mint az idő következménye).
maci
Mi a bizonyíték arra, hogy a világegyetem tágul?
Az, hogy mozog az biztos, ahogy az is, hogy a körülöttünk lévő dolgoktól távolodunk, de honnan tudjuk, hogy nem közeledünk valami máshoz, ami nagyon messze van? Honnan tudjuk, hogy nem csak arról van szó, hogy távolabb esünk a többi bolygótól, csillagtól, egy kör, vagy elliptikus pálya miatt, pontosan úgy, ahogy a Föld is messzebb esik a Naptól minden évben? Szerintem sehonnan...
Szóval miután adsz egy kőkemény bizonyítékot arra, hogy az univerzum tágul, utána lesz csak értelme ennek a mondatodnak számomra: "Ahogy a világegyetem tágul, létrehozza a teret."
(Lehet, hogy sokan elfogadjátok, hogy az univerzum tágul, de én ebben nem vagyok teljesen biztos...)
Utolsónak.
Ez ma már nem igazán kérdés és egyet ért benne a tudomány. A világegyetem tágul. Gyakorlatilag az észlelhető objektumok legtöbbje egymáshoz képest távolodik, ez meg egyértelműen azt jelzi hogy a tágulási folyamat valós! Kevés olyan dolog van, amiben ennyire egyetértenének a tudósok. Ezt szerintem badarság megkérdőjelezni.
maci
"Ha egy kicsit is utánaolvastál volna a témának, akkor tudnád, hogy az időben előre gyakorlatilag is lehet utazni."
Persze, és a medvék is időutaznak amíg téli álmot alszanak. Meg én is, amikor be voltam rúgva és nem tudtam mi történt tegnap este. Minden nézőpont kérdése...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!