Hova kerülünk, ha meghalunk?

#19:

Minél többet tanulunk, és minél többet ismerünk meg a világból, annál inkább rájövünk arra, hogy mennyire keveset tudunk. A régi ember, ahogy #20 is írta, beérte azzal, hogy nekik azt mondták ilyen-olyan okos emberek -- akik többnyire a papok voltak, mert a tudomány a régi korokban többnyire a vallástudományt jelentette --, hogy a Föld lapos, és az istenek a hegynek tetején élnek, akkor elhitte, nem igazán foglalkoztatta a kérdés, ha még sincs úgy, vagy ha mégis, akkor se nagyon hangoztatta az álláspontját, mert annak lehettek negatív következményei az egészségére, ha az álláspontja hangoztatása miatt, elvágták a nyakát.

Az emberi hit többnyire a tudatlanságból fakad. Annak ellenére, hogy számos módon bizonyítva lett, hogy az ember nem csak az agyának a 20% használja, még ma is találkozom olyanokkal, akiknek hiába mondom, hogy az ember bizony az egész agyát használja, mert különböző agyrészeknek megvan a saját szerepük, nem fogadják el az álláspontomat, kitartanak a hülyeségük mellett. És ez csak egy példa. Tudod, hogy hány ember hisz olyan dolgokba, ami nem létezik?

A gyerekek például hisznek a Mikulásba. Rengeteg gyerek van, és hisznek is a Mikulásba amíg rajta nem kapják az anyjukat vagy apjukat, de ez még nem azt jelenti, hogy létezik is a Mikulás. Sőt. A Mikulás és a húsvéti nyuszi esete a legjobb bizonyíték arra, hogy hogyan is működik a tudomány:

1. Az ember -- többnyire mások hatására --, elhisz valamit, ami vagy nem teljesen, vagy egyáltalán nincs úgy, ahogy hiszi. (A gyerekek a szülők hatására elhiszik a Mikulás és a húsvéti nyuszi létezését.)

2. Az ember megdönthetetlen bizonyítékokat talál arra, hogy amiben hitt, az téves. (A gyerek észreveszi a szüleit a Mikulás köntöse alatt).

3. Az ember utána kérdez/néz a dolgoknak máshol (Gyerek megkérdi a szüleit, hogy most csak azért öltöztek be, mert a Mikulás nem ért rá, vagy azért, mert nincs is Mikulás; Megkérdi az óvónőt/tanítónőt).

4. Az ember összesíti a válaszokat és az új ismereteket, és ezeket jobb esetben beépíti a tudásába és/vagy hitvilágába, vagy konfliktusba kerül önmagával, és az a része kerül ki győztesen, aki bezárkózik az otthonába, és azt mondja, hogy bizonyára átakarják őt verni. (A gyerek vagy elfogadja, hogy nincs Mikulás, vagy duzzog egy kicsit a szobájába)

5. (ez sajnos sokaknál hiányzik) Az ember belátja, hogy nem mindentudó, és elgondolkozik azon, hogy vajon mit tudhat még rosszul. (A gyerek elfogadja, hogy rengeteg a tanulnivalója, ha meg akarja ismerni a világot, majd elgondolkozik azon, hogy vajon az Isten sem létezik, akiről a szülei azt mondták, pont úgy mint a Mikulásról és a húsvéti nyusziról,hogy létezik, vagy nem létezik.)

6 -> Visszaugrik a 3-as pontra.

Ahogy már írták a semmi vár ránk.

Nyugtasson meg a tudat, hogy mindenki ott köt ki és barátok család és emberek nélkül amúgy sem lehetne egyedül sokáig bírni az életet.

A másik ami vigaszt nyújthat, hogy nem lesz gondolatod arról, hogy most halott vagy. Engem ez sokkal jobban megrémisztene, de nem leszel tudatában a saját halálodnak bármikor is következik be.

Ahogy idősödsz úgy ébredsz rá, hogy változol. Változnak a motivációid, céljaid, gondolataid. Maga az élet is egy folyamatos halál. A gyerekkori éned már most halott mégsem fáj, mert úgy érzed nincs jelentősége. Nem fog fájni az sem amikor már nem leszel.

Ez az egész szörnyű.

Én pánikbetegségben szenvedek , 28 éves nő vagyok de rengeteget foglalkoztat a halal.

Odáig eljutottam hogy valószínűleg a semmi vár ránk ..szó szerint SEMMI .

Semmi értelme nincs az örök életnek vagy a letezesnek a halal után .

Mert mégis meddig? Örökké?! De az mit jelent ? 100000 milliárd évig ?

Tehát nem csak a halál hanem maga az idő definíciója is foglalkoztat.

Számomra az idő az egyik faktor ami miatt képtelenség a létezés bármilyen formában is a halál után.

Egy idő nélküli teret nem igazán tudok elképzelni.

Lehet hogy ez valami olyan amit mi emberek nem tudunk felfogni.

A magzat az anyaméhben is tudatlan, nem tud semmit az idő , a létezés és az élet dolgairól.

Lehet hogy halalunk után egy olyan dimenzióba kerülünk amit még nem tudunk elképzelni mert nincs róla fogalmunk, épp annyira mint egy magzat az anyaméhben semmit sem ért az atomerőművekhez.

Értitek mire gondolok ?

És habár megpróbálok hinni Istenben de ez bizony valószínűleg tényleg csak mese a felnőttek számára ,akik nem tudják elfogadni az örök megsemmisülesuket.

Viszont az a kérdés is sokszor felmerült bennem hogy ki vagy mi teremtette a világűrt? Igen ,tudom , ősrobbanás meg stb de azt ki teremtette ? Miből alakult ki a nagy semmi ? A világegyetem ?

Mi volt a semmi előtt ?

Semmi?!

Annyira nehéz megertenem és félek hogy nem tud senki választ adni a kérdésemre mert nem tudom értelmesen megfogalmazni hogy mire gondolok .

Tehát van a világegyetem ami folyamatosan tágul és bővül ( abszolút nem értek a fizikahoz)

Na de azt ki vagy mi teremtette?

Az ősrobbanás?

De azelőtt mi volt ?

Az hogyan lett ?

Hogy keletkezett az első mikro organizmus...érti valaki hogy mire gondolok?

Sőt, ha úgy akarjuk - mondjuk hogy Isten teremtette a világot,az összes diemenziot és mindent amit el tudunk képzelni - na de Isten hogyan keletkezett? Ki vagy mi teremtette?

Ha nem élőlény csak egy fény vagy valami Energia amit mi Istennek hiszünk, azt ki teremtette? Hogy keletkezett?

#23 (13:39) - a pánikbetegséged nagy valószínűséggel a társadalmi megfelelési kényszeredből ered. Az alap ott kezdődik, hogy ne próbálj meg "hinni Istenben", hisz nem vagy köteles felnőttként debiliseknek kitalált világképet elfogadni!

:-)

23-as

Érdekes kérdések és érdekes felvetések. Ahogy olvastam rendesen beleszédültem, mert valóban nagyon nehéz és valahol félelmetes megérteni, hogy valójában mi hozta létre ezt az egészet.

A mai elmélet szerint spontán alakulnak ki univerzumok. Igen, csak úgy. Ezt úgy kell elképzelni, hogy végtelen lehetőség van igazából mindenre. Gondolj bele, hogy csak te magad is körülbelül végtelen döntést hozhatsz a következő cselekedetedre. Önmagában ezt a végtelent fogjuk fel nagyon nehezen, vagyis egyáltalán nem vagyunk képesek felfogni.

Szóval mivel végtelen lehetőség van a “nagy semmiben” ezért az egyik lehetőség lehet egy univerzum spontán kialakulása is. Ugyanis a lehetőség mindig eggyel több, mint amire gondolsz. Tehát mondhatni bármi megtörténhet, mert a végtelen az végtelen.

Ettől függetlenül a mi emberi jelentősségünk, ha nem is teljesen nulla, de 0,00000000….1% az univerzum teljességében. Arra próbálok kilyukadni, hogy bárhogy is jött létre az univerzum, legyen spontán vagy létrehozta valami -amit létrehozott valami -amit létrehozott valami…. az emberi életnek jelentőséget adni, azt sajnos csak az egónk teszi velünk.

Egy hangya élete kevésbé fontos mint a tied, legalábbis a többség talán így gondolja. Tehát mondhatni abszolút nem érint meg egy rovar halála, akkor szerinted az univerzumot megérinti egy ember halála? Nem. Ha van bármilyen Isten, ő nem velünk az emberekkel van elfoglalva, hanem a saját problémáival. Akár egy program is lehetünk, amit egy programozó írt, ugyanis a lehetőség végtelen és bármit is teszel, akár minden előre elrendeltetett.. jelentéktelen így aggódni.

Ezért azt javaslom, ne bánkódj soha semmin. Okozz örömet másoknak, magadnak és minél többet lazíts, sétálj, dudorász, mosolyogj, élvezd az életet, a pillanatot, dugd mezítláb homokba a lábad, nézd meg a naplementét minden este és szeresd magad, amennyire csak tudod!

Egy dolgot ne csinálj: ne a saját idődön kívűl élj!

Fura elméletek:

Leélheted újra és újra és újra ugyanazt az életet. Meghalsz és újra kezdődik, mert minden ciklikus, de a tudatod elvész és mint az emberi test se képes mindig hibátlanul reprodukálódni, az életed is eltérhet mindig egy percnyit. Ez azt eredményezné, hogy nincs szabad akaratod. Bármire is gondolsz, arra már gondoltál az előző ciklusod/életed során.

Mivel csak az univerzumra vonatkoznak a fizikai törvények, az univerzumon kívül bármi véget vethet az egésznek. Azért tágul gyorsulva a világ, mert nincs ellenhatás (hiányzik Newton 3. törvénye). Minden amit elképzelsz, csak az univerzumra érvényes. Mi alapján gondoljuk, hogy nem kerülünk ki ebből, ha meghalunk, akár egy rossz álomból?

Az időnek is van iránya, de vajon mindig ez marad az iránya? Sose fordul meg?

Vannak az univerzumnak olyan részei ahol máshogy telik az idő, de csak a külső szemlélő számára. A saját időnket a saját tudatunk határozza meg? Mindenki máshogy érzékeli az időt, mintha minden csak illúzió lenne, a valóság illúziója.

Egyszer megfordul a tágulás és összemegy az univerzum? Vagy csak szét reccsen a másodperc milliomod része alatt és ez bármikor megtörténhet? Mégis mi tartja össze? Üres tér? Kell lennie egy sötét anyagnak, de az tulajdonképpen mi és honnan jön létre?